A Keresztény Értelmiségi Kör óbecsei tribünjén ft. Dobai István atya, a Szabadkai Egyházmegyei Caritas igazgatója, ludasi plébános tartott előadást október 9-én Szeressünk, de
hogyan? címmel, melyben a szeretetnyelvekről szólt.
Meg kell tanulnunk a szeretetnyelvet – kezdte óbecsei előadását Dobai atya. – Nem a szavakban, vagy nem csak azokban van a lényeg, a szeretetet érezni kell, és kimutatni a másik ember felé. A szó „szeretet” sokat jelenthet, de semmis, vagy félreértés tárgya is lehet. Lényege: elfogadni embertársunkat olyanként, amilyen, jót akarni neki, és megtenni a javára azt, ami ránk tartozik. Ne olyannak higgyük, amilyennek látni szeretnénk, hanem annak és olyannak, aki és amilyen valójában. A szeretet a legalapvetőbb érzelmi szükséglet, gyengédség iránti igény, a biztos tudat, hogy valakihez tartozunk. Szeretve vagyunk boldogok – mondta az atya.
A szeretetnyelv egyik eszköze az őszinte, nem színlelt, elismerő szó. A bátorításhoz empátiára van szükség, képességre, hogy a társunk szemszögéből tudjuk felfedezni a világot, és megértsük, hogy ő mit tart fontosnak. A kedves, szelíd szavak simogatnak. A hangsúly üzen, a szeretet kér, soha nem követel. A követelés gátat vet a szeretet szabad áramlásának. Társunkra minőségi időt kell szentelnünk, erre a kor előrehaladtával mind nagyobb igény van. Lényege az együttlét, az egymásra figyelés, ami egy meghitt beszélgetés során kialakul két ember között. Fontos a szemkontaktus, az hogy csak rá figyeljünk, az érzéseire, a testbeszédére, de az is, hogy mondandóját ne szakítsuk meg. Nem elég embertársunkat (legyen ő gyerek, házastárs, rokon, vagy barát) csak meghallgatni, önmagunkat is fel kell tárni előtte, mert ez ajándék a másik számára, mert hallgatásunkkal azt az üzenetet fogja felfedezni, hogy nem szeretjük.
A szeretet egyik kifejezési módja az ajándékozás, amellyel arra szeretnénk utalni, hogy gondoltunk arra, akit megajándékozunk, hiszen nem elég kapni, adni is kell. Ez utóbbit már gyermekkorban kell megtanulni. Néha boldogan, máskor kényszerből ajándékozunk. Az ajándék semmiképpen nem lehet lekenyerezés tárgya. Ha válságos helyzetben lévő társunknak önmagunkat ajándékozzuk, számára többet jelent a tárgyi ajándéknál, de az ajándékozott szemszögéből lehet lerázó, vagy elutasító is. Ez főleg akkor igaz, amikor a szülő ajándékkal próbálja kiváltani a lelkiismeretét, amikor elhanyagolja gyermekét. Ha valakit szeretünk, annak igen nehéz nemet mondani, pedig időközönként muszáj ezt megtennünk. Sokszor egy „nem”- mel jobbat teszünk, mintha engedékenyek volnánk. Ha nemet mondunk, az adott pillanatban talán megbántjuk, de idővel éppen a néhai elutasítás miatt lesz hálás nekünk.
A kérések jelölik ki a szeretet útját, de van, akit nehéz szeretni, főleg akkor, ha nem mutatja ki felénk a szeretetét, vagy nem azon a nyelven, ami a mi szeretetnyelvünk, nyilatkozik meg. Amikor elégedetlenségünknek adunk hangot, akkor szeretetéhségünket fejezzük ki. Társunk szeretetnyelvét a bírálataiból tudjuk felismerni. Érdemes egymásra figyelnünk.
A szülő feladata, hogy helyes magatartásmintát vigyen át a gyermekére. A gyerekek érzelmi fejlődését segíti a testi érintés, az ölelés, a simogatás, mert ez által nő a biztonságérzete, egyébként már gyerekként, de főleg felnőtt korban ösztönösen megérzi, hogy aki fizikailag távol marad, az érzelmileg idegenkedik tőle. Idős korban az érintés fontossága hatványozódik.
A szeretetnyelv azok számára fontos, akik valóban szeretni akarják egymást, hiszen
naponta meg kell hozniuk a döntést, hogy betöltsék társuk szeretetvágyát. A szeretet csodákra képes, biztonságot, önbecsülést, fontosságérzetet nyújt.
Az előadás igen elgondolkodtató volt, az azt követő kérdések és az előadás hatására felidézett emlékek megerősítették az előadó szavait. Köszönet Dobai atyának.