Betekintés az önmagunkkal való különleges viszonyrendszerbe - a KÉK barátkozási napja
Dr. Pálmai Tamás, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének erdélyi származású régiófelelõse és elnökségi tagja tartott elõadást a Keresztény Értelmiségi Kör barátkozási napján a Horgos melletti Domus Pacis ferences házban Betekintés az önmagunkkal való különleges viszonyrendszerbe címmel június 8-án, egyedi mottóval: Saját karodban vagy magyar. A rendezvényt Szabó Károly, a KÉK elnöke nyitotta meg. A barátkozási nap, és egyben a KÉK évi tisztújító közgyûlése a Boldogságos Szûz Mária szeplõtelen szíve napján szentmisével kezdõdött, amelyet dr. Harmath Károly atya a szabad ég alatt mutatott be. A ferences atya az összefogás erejérõl szólt, amely jellemzõ a KÉK tevékenységére is. Lelkünk feltöltõdik, a mellettünk lévõ embertársunknak erkölcsi támaszává válunk, tudatosodik bennünk, és ezt továbbadjuk, hogy minden ember egyedi kincsestár. Nap mint nap döntéseket hozunk, közben folyamatosan Istent és a segítségét keressük, és ünnep, ha az isteni dolgokat meg tudjuk õrizni a szívünkben, ha jók, igazságosak vagyunk, hajlandóak küzdeni másokért, ha meghallgatjuk egymást, ha szeretünk. Ferenc pápánk gondolatait idézve kiemelte a kérdést: Amikor adományt adtál, a szemébe néztél-e annak, akinek adtál? Legyünk a szív emberei és a sötétség fényei! – mondta. A szentmisét dr. Pálmai Tamás elõadása követte. „A magyarságot a sors verte egybe, nemzetté a magyar szó teremtette” – kezdte mondandóját Tamási Áront idézve. Író-olvasó találkozók értékérõl beszélt, Romániáról, a kommunizmusról, Ceausescu diktatúrájának idejérõl. Az elõállt helyzet az idõ próbáját nem állta ki, és sokak emberségét sem, akik besúgóvá váltak. Meglepõ egyiküktõl, hogy úgy értékelte: a templom a nyelv menedéke, aki kisebbségben él, az tudja, hogy a templom az egyetlen hely, ahol biztosan magyar szó fogadja, és úgy érzi, hogy az Isten is magyar. A magyarságnak megvan a sajátos geopolitikai helyzete, kimondani is furcsa, hogy önmaga szomszédja (saját karodban vagy magyar). Ha megtekintjük a Nagy-Magyarország térképét, és beleképzeljük a mostanit, megállapíthatjuk, hogy guggoló anyára emlékeztet, aki óvja a mai anyaországot. Romániában, és nem csak ott, a háború utáni idõszak kommunizmusa öröknek tûnt, bár bölcs idõsek állították (ez késõbb bizonyosságot is nyert), hogy ez a rendszer egy napon összeomlik. Bármilyen volt is, meghatározta a térség embere létét. Idegen környezetben éltünk – mondta az elõadó. A szülõk nagy része megfélemlítve, otthonában sem beszélt a napi történésekrõl. Nehéz volt magyarrá nevelni a gyermekeket. A magyar történelmet otthon sajátították el, az iskolában nem tanították. Az egyházakhoz való viszony sajátos volt, sok esetben papok lettek ártatlan áldozatai a rendszernek. Erdéllyel kapcsolatban tudni kell, hogy kettõs kapcsolata volt az anyaországgal. Az egyik a Szatmár–Nagyvárad–Temesvár–Arad vonal, nem volt azonos a hegyeken belül húzódó Erdéllyel. Ez utóbbi nem jutott információkhoz a Kádár-rendszerrõl, így a szenny sem ragadt rá, magyarságában, egységességében szabadabb maradt. Kódolt nyelvet használtak, mert erre kényszerítették õket a lehallgatások. Éltek a suttogó propaganda lehetõségével, a sorok között olvastak, rádiók híreit fogva és megértve. Kapcsolatot a többi elszakadt régióval sokáig lehetetlen volt teremteni. Idõvel aztán minden generációnál eljött az ébredés ideje. Kapcsolatuk a más anyanyelvûekkel, az egyszerû emberekkel, nem jelentett gondot, a bajt mindig a politika okozta. A román–román viszony sem felhõtlen. Sok szász, sváb élt Erdélyben, a mesterségekkel kapcsolatos szavakat és tudnivalókat tõlük tanulták. Nem álltak ki a magyarok mellett, a hatalom mellé álltak. Ceausescu eladta õket. Zsidók is hasonlóképpen jártak. Számottevõ a cigányság a többi népcsoport mellett. Az erdélyi cigányok magyar cigányok. Házasságok köttettek nemzeten belül és kívül is. Jugoszláviát földi paradicsomnak tekintették. Útlevelet nem kaptak, Felvidékre nehezen, Kárpátaljára sehogy, és Ausztriával sem volt igazi a kapcsolatfelvétel lehetõsége. A Ceausescu-rendszer fizikai létükben veszélyeztette õket, Magyarországon 1956 után az emberek lelkét vásárolták meg. Az anyaországban jó kormány pozitív döntéseket hoz, mûködésbe lendült a gazdaság. A kultúra, az oktatás vagy a média területén bajok vannak, a támogatás a keresztény civil szervezetek felé elmarad. A Román állam régiósítási elve, hogy a többség román, és a magyar a kisebbség. Személyes és Erdéllyel kapcsolatos gondolataival folytatta. Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született – mondta. Mindig haza vágyunk, akkor is, ha magyar területen, de nem a szülõhelyünkön élünk. Jó otthonról hazamenni, a nosztalgia ezt mondatja velük, akkor is, ha maradnak. Az unokáknak azért kötelességük a szülõhelyrõl beszélni. Sorjáztak a gyermekkori emlékek, a mezítlábas, pipás kommunista figurája, a rezes banda dübörgése zajának visszhangja, amely mindig szándékosan zavarva rázendített az istentisztelet idején. Az emlékekbõl visszapillantott a hallgatózó elvtárs, a mesélés és olvasás öröme, az elsõ tévémûsor, Mikes Kelemen, a közelben lévõ Kovászna, a freskóktól díszes templom, falumúzeum, a hatalmas Krisztus-szobor, az iskolás és egyetemista évek, a pezsgõ magyar kulturális élet. A második ébredése Magyarországon történt meg. Az elsõ az volt, amikor ráébredt arra, hogy mit jelent, erdélyi magyarként magyarnak lenni. A második, akkor következett be, amikor Békésen megalakították a Keresztény Értelmiségiek Szövetségét. A KÉSZ országos elnöke azt várta el tõlük, hogy a város életének kovásza legyenek. Sikerült. Egy asztal mellé ültették az addig széthúzókat. Meglepetésvendégként a megjelentekkel Sándor-Kerestély Ferenc az ifjúság területén végzett kimagasló szakmai tevékenységéért kitüntetett, ma már békési fizikatanár osztotta meg gondolatait. Segesváron dolgozott tíz évet. 1990-ben elhagyta Romániát érezvén, hogy a félelemben való életnek nem lehet adni értelmet. Feleségével Békésre kerültek. Élni akart, mert élni kell. A kisebbségieknek ehhez van erejük, lelkiségük – mondta mély meggyõzõdéssel. Másképp gondolkodunk, és másképp élünk, toleránsak vagyunk. Otthont, kenyeret és szeretetet adtunk azoknak, akik hozzánk jöttek. Hisszük, hogy a szeretet mindent megold. Büszkék lehetünk arra, hogy nem értéktelenedett el a hitünk és a nyelvünk. Ha ezt a kegyelmet megkaptuk, hogy itt vagyunk, akkor meg is maradunk. Fontos a bennünk lévõ Istentõl kapott rend. Gyerekeinkbõl tisztességes magyar embert kell nevelnünk. Az otthon bennünk van. A magyar nyelvrõl szólva kiemelte, hogy nem tantárgy, hanem a támasztékunk, az ok és feladat, amiért itt vagyunk. Mindenki elmehetne, de valakinek maradni kell és tartani a bástyákat. Mindig lesz, aki többet akar, nem baj, ha elmegy, csak jöjjön haza! A nap hivatalos része a KÉK évi tisztújító közgyûlésével fejezõdött be, majd kötetlen beszélgetéssel és barátkozással folytatódott. Köszönet a misézõ atyának, az elõadóknak és a szervezõknek, hogy a mintegy száz résztvevõ lélekben gazdagodva élhette meg a nap élményét. Utunkat haza szivárvány kísérte…