A Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) szervezésében lelkinapot tartottak Óbecsén a Szent Antal Plébánián november 16-án, Ne félj, csak higgy! címmel.
Az előadók – akik Magyarországról érkeztek: msgr. dr. Stella Leontin, a váci székesegyház kanonok-prépostja, Balassagyarmat és Nógrád főesperese, valamint Hanusi Attila balassagyarmati házas hittanvezető – elmélkedéssorozata mélyen megérintette a majdnem száz jelenlévő szívét, akik Kunszentmártonból, Magyarcsernyéről, Bácsföldvárról, Szabadkáról, Törökbecséről, Bezdánból, Kisoroszról, Kikindáról és Óbecséről érkeztek a lelkinapra.
A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel Szabó Károly a KÉK elnöke, ft. Fuderer László esperes-plébános, ft. Péter Antal tiszteletbeli főesperes, ft. Pósa László, valamint msgr. Mellár József törökbecsei esperes, általános helynök, Papp Mihály, a KÉK alelnöke, és a helyi szervezetek elnökei, tagjai, és mindazok, akik a lelkinap által szerettek volna felkészülni az előttünk álló adventi csendre és karácsony ünnepére.
A lelkinapot Szilágyi Edit, a KÉK alelnöke és az óbecsei helyi csoport vezetője nyitotta meg Reményik Sándor Béke című versét idézve, és utalva a mai ember béke iránt való vágyára, majd dr. Stella Leontin atya mondott szívhez szóló imát. Közben gyertyák égtek a plébánosok kezében, szimbolizálva a fényt, és életre hozva a tényt, hogy egy gyertyán meg lehet gyújtani megannyi másikat.
Az első elmélkedés témáját dr. Stella Leontin atya Hitünk küldetése címmel osztotta meg a megjelentekkel. Isten segítségével boldogulunk a problémákkal – kezdte mondandóját az előadó. Kell a bátorítás mindannyiunknak, amikor elnehezedik a szívünk. Érezzük az élet terhét, a törékeny, megváltásra szánt állapotot. Keresztény zarándokutunk során tudjuk hová megyünk, ezért egyenesedjünk fel, Isten gyermekei vagyunk. Ne félj! Csak higgy! Aggodalmaskodunk, de hittel el tudjuk fogadni, feldolgozni és felajánlani a szenvedést. Jézus ezt mondja: „aki utánam akar jönni, vegye fel a keresztjét”. Tegyük meg! A szeretet és a szenvedés kulcsa nyitja a mennyországot. Dr. Stella Leontin a karácsony fényéről szólt, és a Szűzanyáról. Jézus nem palotában született, élete nem volt mentes a szenvedéstől. A világ szenvedését a vállára vette. Nem tudom megmagyarázni, de hiszem, hogy az Isten jó – állította az előadó. Koronaként töviskoszorút kapott, gúnyból palástot terítettek rá, nem volt ereje, hogy letörölje az arcát. Keresztre feszítették. Mária nem mutatta fájdalmát. Az előadó a mai világot idézve mondta el, hogy sajnos az ember hálátlan, mert vele is így bánik a világ. Hányszor esne jól egy ölelés, egy idősnek egy kis törődés, de elmarad, talán azért, mert kihagy nála a figyelem és a gondolat, kopogtat a betegség. Szomorúság, katasztrófák, menekültek, halál, éhség, háborúk – hírek, amelyek a média által jutnak el hozzánk. Jézus látja, felviszi a Golgotára. Mondta neked, testvérem, valaki, hogy szeret, mondta, hogy jó, hogy vagy, hogy ne félj, csak higgy?! – kérdezte Leontin atya a megjelentek felé fordulva, majd folytatta: Néha úgy érezzük, hogy Isten elhagyott bennünket. Hordjuk a keresztünket, várjuk az eredményt. Ne félj! Elcsitul egyszer a tenger! A kereszt útja szép, királyi, vezet valahová, mert Isten nem választ felesleges dolgokat. Kell a szenvedésed, hogy szebbé tegyük együtt a világot. Isten embert akar faragni belőlünk. A szenvedés megtöri a szívünket, de mi lenne velünk szenvedés nélkül? – kérdezte, majd azonnal válaszolt: Önző, Istentől távol élő személy. Százszor áldott, aki a keresztnél megpihen. Legyünk a reménység hordozói. Számít ránk az Isten – állítja, majd váratlanul ismét kérdez a hallgatóságra emelve tekintetét: Számíthat ránk az Isten? A válasz a megjelentek lelkiismeretében maradt. A szenvedés megtanít hinni, bízni, remélni, imádkozni – nyugtatta le a háborgó szíveket Leontin atya.
A második elmélkedés a Hittel – szeretettel – szenvedéssel címet kapta. Ne féljünk a szenvedéstől, de ne szóljuk meg azt, aki a szenvedésben kételkedik Isten gondviselő szeretetében – kezdte Leontin atya a megkezdett gondolatsort. Ne félj szeretni! – mondta. Jézus búcsúzásul intette tanítványait: „szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket”. Ez tanács, parancs, mérce. Nincs annál nagyobb szeretet, mint az, aki életét adja barátaiért. A búcsúzó nem kertel, a lényeget mondja. A másik ember a fontos – ez a szeretet alaptörvénye. A szeretetközösség nem önmagát, a másik embert emeli ki, szolgálja. A szeretet tudja összetartani a közösséget, csoda, az élet értéke. Amit egynek tettetek, nekem tettétek. Ne várjunk semmit cserébe attól, akinek adunk. Az Atyától érkezik a jutalom. Vigyázzunk, ne legyen késő a szeretetre, az élőt, aki mellettünk van, azt kell szeretni – figyelmeztetett Leontin atya. A halotti lepelnek nincs zsebe – tette hozzá. Együtt sírunk, és együtt nevetünk, egy a gondunk, örömünk. A szeretet örök, mert Isten az örök. A tiéd az, amit odaadtál, azzal gazdagodtál, amiről lemondtál. Előadását tanúságtétellel fejezte be, fájó szívvel, de belenyugodva élete történéseibe, mert biztos abban, hogy a kereszt akkora, amekkorát az ember elbír, és abban is, hogy Isten nem ejt hibát. Nevel. Jobbá tesz.
A harmadik elmélkedés a családot érintette Család a Hit évében címmel, az előadó Hanusi Attila volt. Miért érdemes keresztény házasságot kötni, és keresztény házasságban élni? – kezdte témáját kérdéssel, rávilágítva egy kicsit a múlt törvényeire is. 1893-ban kezdte meg az egyházpolitikai reformokat a magyar uralkodóház, hogy a polgári állam és az egyház szétváljon egymástól, ezzel együtt az egyházi anyakönyvezés is az állam feladata lett. 1894-ben az uralkodó szentesítette azt a törvényt, amivel a magyar egyház és Róma sem értett egyet. A magyarázat egyszerű. A polgári házasság tulajdonképpen szerződéskötés, amely felbontható. A szentségi házasságban, ha a hitünket komolyan vesszük, szövetséget kötünk egymással. Az embert becsaphatjuk, ám Istent soha. A házasság akkor lesz maradandó, ha ebbe saját magunkat adjuk. A két személy egymást elfogadva, alkalmazkodik. Gyermekek születésével ez a szövetség növekszik. Érvényteleníteni a házasságot lehet, de felbontani nem. A szövetséget komoly döntés előzi meg. A házasság egységet képez, egyéniségek alkotják, mondta az előadó, majd folytatta: a párom más, mint én, a jelleme és a lénye is, másképp cselekszik, mint ahogy én cselekednék, ettől lesz a házasságunk színes. Nem mindig értem őt, mégis szeretem. Vitázunk. Ennek bizonyos szabályai vannak. Megházasodunk, összecsiszolódunk. Ez egy folyamat, amelyhez megértés, szeretet, türelem kell. Ezért nem lehetünk szarkasztikusak és kritizálók egymással szemben. Ne hagyjuk el a csatateret. A veszekedést kezdeményező ne hagyja el a témát, tisztázza a helyzetet. Fizikailag maradjunk a párunk közelében. A közelség megnyugtat. Veszekedésünkbe
ne vonjunk harmadik személyt (az Istenen kívül). Ne nyugodjék le a nap a ti haragotok felett. Ne feledjük, hogy a nemek között is különbségek vannak, különböznek a fontossági sorrendek. A férfit a lényeg, a végeredmény érdekli, a nő számára a részletek fontosak. A szeretet isteni szó, komolyan kell venni. Ismernünk kell egymás szeretetnyelvét, hogy harmóniában tudjunk élni kihozva egymásból a legjobbat. Ehhez fontos a szeretet átadása. Nem vagyunk egymás tulajdonai, vagy cselédjei. Ha kettőnk kapcsolata jó, a gyermek boldogságban fejlődik, ellenkező esetben lelkileg sérül. Aki a házasság útjára lép, göröngyös útra lép, de ha mindketten akarják, az út közös akarattal simává válhat. A keresztény házasságnál követelmény a jegyesoktatás, ahol felkészítik a házasulandókat arra, hogyan indítsák el életüket. Elhagyják szüleiket, elfogadják társuk rokonait, erényeit, rigolyáit. Csak a házastársakon múlik, boldog lesz-e életük. A klasszikus családkép változott az évek során, az egyház megmaradt az előző modellnél, és nagy szerepet vállal annak megőrzésében. Egy család boldog az egymás iránti szeretettől, gondoskodástól, egymásra figyeléstől, megértéstől, a problémák megoldásától, a kölcsönös, feltétel nélküli bizalomtól, tisztelettől. Tudni kell, hogy nincs másodrendű családtag. A családi példa követendő. Recept nincs. A boldog keresztény család jel a világ felé. Az előadó tanúságtétellel fejezte be mondandóját.
A lelkinap szentmisével zárult. Köszönet az előadóknak és minden megjelentnek, de legfőképpen Istennek, hogy a novemberi csodás napsütésben ez a szép, szívet-lelket melengető lelkinap létrejöhetett.
