A doroszlói hitismereti napon az egyház és a mai világ viszonyáról elmélkedtek dr. Osztie Zoltán atyával
A Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) szervezésében Doroszlón megtartott nyilvános hitismereti nap mintegy száz résztvevőjét köszöntötte Szabó Károly, a KÉK elnöke a Szent János lelkigyakorlatos házban július 25-én. A rekkenő hőség ellenére ekkora létszám – akkor, amikor több nagyszabású rendezvény is volt a Vajdaságban – a hely varázsában és az előadó dr. Osztie Zoltán atya, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) országos elnöke személyiségében, mondandója őszinte hitelességében, remek előadásmódjában keresendő.
A hitismereti nap szentmisével kezdődött, amelyet ft. Verebélyi Árpád mutatott be. Utána a doroszlói kegyhelyről tartott rövid ismertetőt. A kegyhely középkori elnevezése Bajkút volt. 1173. és 1183. között III. Béla király a Bajkút területére premontrei szerzeteseket telepí- tetett, és számukra monostort építtetett. Majdnem 200 évvel később Nagy Lajos király bajkúti birtokait a budai klarissza apácáknak ajándé- kozta. A török időkből a falu megmaradt kútjához zarándokoltak az idegen hódoltság alatt bujdosó magyarok. A lelki gondozást a bosnyák ferencesek végezték. A krónikások szerint a Szent Szűz közbenjárására egy vak férfi megmosdott a kút vizé- ben, majd visszanyerte látását. Az első csodát újabb követte – összesen nyolcvanat jegyeztek fel –, ezért a helyet mind több zarándok kereste fel, így hivatalosan is búcsújáróhellyé lett. Évente több tízezer zarándok keresi fel Kisboldogasszony napján, lelki megnyugvást és gyógyulást keresve.
Osztie Zoltán atya előadását Gaudinum et spes címmel a II. Vatikáni Zsinat ötven éve kiadott dokumentumai nyomán három téma köré fonta: 1. Öröm és remény; 2. Az új evangelizáció résztvevői; 3. A „világért”, de nem a „világból” címmel.
A dokumentum aktuális témáról, az egyházról a mai világban, annak útjáról szól. Ha körülnézünk, nem sok reményre és örömre van okunk, mondta az előadó utalva a menekültek táborára. Nem volt ez másképpen a zsinat idején sem. Szent II. János Pál pápa kérte, hogy a dokumentumban szerepeljen utalás az ateizmusra. A kommunista diktatúra ideje volt ez. Az Anyaszentegyház ennek ellenére örömről és reményről is beszélt. Nem engedhetjük meg, hogy a mi világunk letörje a reménységünket és elvegye örömünket, mondta az előadó, majd hozzátette: érvényes volt az intelem a zsinat idején, de manapság is. Az optimizmus és a reménység közötti különbségről állította, hogy az optimizmusnak nincs alapja, míg a keresztény reménységről szólva tudjuk, ha Krisztusra tekintünk, Vele bármire képesek vagyunk. Az örömről szólva több pontban foglalta össze annak okát: van Krisztusunk, Megváltónk, szabadságunk. Van vigaszunk, amely a bajok fölé emel. Képesek vagyunk elfelejteni gondjainkat, meg tudjuk osztani szeretteinkkel életünk minden történését és minden örömünket. Hiszünk a célba érés lehetőségében.
Problémákról tudunk beszámolni az élet minden terén. A zsinat 1965-ben leírta, amit tapasztalt. Azóta számtalan változás történt, amelyeket az élet hozott. Ezekre megoldást kell találni, irányt kell mutatni, krisztusi eszmék mentén kell haladni. Vissza kell térni a keresztény erényekhez. A hit lényege a Krisztusnak mondott igen. A zsinat rámutat a világ kétértelműségére. Az alkotott világ jó. Kérdés: merre halad? Ki kell tudni olvasni az eseményekből a történések irányát, mely a tömegek vágyaiból, reményeiből fakad. Az ember nem békétlenségre teremtetett.
Az előadó az ateizmusról is szólt, melyet egyéni életünk fogyatékosságaival, ítélkező magatartásunkkal fokozunk. Egy napon majd el kell számolnunk azzal, amivé önmagunkat tettük.
Az életet nem lehet visszafordítani, mondta a KÉSZ országos elnöke előadása második részében. Felelősséggel tartozunk Istennek, feladatunk van. Tönkretettük a Földet, sebet okoztunk a teremtett világon, erre fel kell hívni a figyelmet. Fontos szerep jut a mértékletességnek, emberhez méltó életet kell biztosítanunk. Az ember titka a test és a lélek egysége. Törődnünk kell az egészségünkkel, önmagunk, de hozzátartozóink miatt is. Isten nem bánhatja meg azt, amit alkotott. Igen fontos hogy megőrizzük önbecsülésünket. Hogy létre tudjuk hozni a saját jólétünket, a közösséget is szolgálva. Mindenkinek küldetése van, merni kell tenni, és merni tettekkel bizonyítva bírálni. Ehhez szükséges a sokszor elmaradó párbeszéd. Az egyház feladata az új evangelizáció. Új, mert a világért testesült meg a Fiúisten, új a környezet, a világ, és mi magunk is megújulunk. A szavak értelme megváltozott. A nagycsalád szétesett, az előző a következőnek nem adja át a tapasztalatot, mert nincs átadni tudó vagy akaró, és nincs befogadó. Meg kell látni a kihívásokat, következetesen kell őrizni a teljességet, amit Krisztustól kaptunk, tervezni kell.
Osztie Zoltán atya előadása harmadik részében a bencésekre utalt, akik visszatértek az eredeti, tiszta forrásokhoz. A megújulás a történelem folyamán soha nem volt nélkülözhető. Igen fontos újra meríteni a katolikus egyház forrásából. Kapcsolatot kell kialakítani az élő Istennel, az egyházzal, egymással. Az egyháznak alázattal kell átélni, hogy a közösség szolgálatában áll. Meg kell találnunk az isteni rend nyugalmát – „Az én békémet adom nektek”(Jn 14,27). A rend biztonságot nyújt. A téves felfogások, a babonák ellen harcolni kell a béke érdekében. Az új evangelizáció résztvevői nem csak a papok, hiszen mindenkinek megvan a maga helyén a maga szolgálata, prófétai küldetése. Mindenkinek megvan a helye és szerepe felcserélhetetlenül és pótolhatatlanul. Nélkülözhetetlen az egyházi vagy társadalmi életben a jó munkatársak jelenléte. A szervezetek kiemelkednek az új evangelizáció résztvevőiként, ahogyan ezt teszi a KÉK, vagy a KÉSZ is. Fontosak a civil társadalmak, felértékelődnek, hozzájárulnak a minket körülvevő világ jobbulásához. Fontos a civil szféra, amit a közös cél és érdeklődés hoz össze. Erre nagy igény van. Ott van otthon, ahol az emberek közösségben, szeretetkapcsolatban élnek. Átmentik az örömöt, amit Krisztustól kaptak.
„Kívánom, hogy a KÉK és KÉSZ az új evangelizációban betöltse a maga prófétai szerepét kiemelt igényességgel visszatérve a tiszta forráshoz, mindenekelőtt Krisztushoz, ezt adja meg nekünk az irgalmas Isten”– fejezte be gondolatébresztő, igen tartalmas előadását Osztie Zoltán atya.
A hitismereti nap énekbe font imával fejeződött be. A Vajdaság több településéről érkezők lelkiekben feltöltődve foglaltak helyet a rájuk várakozó buszokban, autókban. Osztie atya viszont a földrajzi határon túlra, de itthonról haza, újabb élményekkel gazdagabban és remélhetőleg a vajdasági magyar ember vendégszeretetének jó emlékével indult vissza a magyar fővárosba.