A múltban, a jelenben és a jövőben is
Szabadkán kezdődött a Magyar Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) által, az 1944-45. Évi magyarellenes atrocitások elmlékére szervezett és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával megvalósul sajátos zarándokút. A zarándokok márciusban Horgoson, Martonoson, Adorjánon, Újvidéken, Csúrogon, Bácsföldváron, Óbecsén, Bajmokon és Szabadkán koszorúztak, és imával rótták le kegyeletüket a második világháború utáni délvidéki vérengzés áldozatai iránt.
A megemlékezésre mintegy száz magyarországi KÉSZ-, valamit vajdasági KÉK-taf érkezett azzal a céllal, hogy megbocsásson azoknak, akik a szörnyű bűntetteket elkövveték, továbbá, hogy együttérzését fejezze ki azok iránt, akik az eseményeket személyesen vagy családtagjaik bántalmazása, meghurcoltatása révén éltek át. „Éreznünk, tapasztalnunk kell a szolidaritást. Az anyaországnak szüksége van rá, hogy ismerje az itteniek helytállását, hősiességét, áldozatát, és abból erőt merítsen” – mondta dr. Osztie Zoltán atya, a KÉSZ országos elnöke.
Horgoson, Martonoson és Adorjánon a hetven évvel ezelőtti történésekről Forró Lajos történész tájékoztatta a zarándokokat. A martonosi Emlékházban bemutatták a Jelöletlen sírok című filmet. A megrázó valóság minden jelenlévőt megdöbbentett – kínzások, gyötrelmek vallottak a délvidéki magyarok sorsáról.
A zarándoklat második napján az újvidéki ferences rendházban, illetve a templomban kezdődött. A megjelentek a helyi ferences vértanúkra: Kriszten Rafaelra, Lukács Pelbártra, Kiss Szalézra, Károlyi Bernátra, Kovács Kristófra, Hajnal Zénóra és Körösztös Krizosztomra emlékezve rótták le kegyeletüket. Körösztös Krizosztom rendház- és templomalapító, valamit rendtársa, Kovács Kristóf életútját és a rendház történetét dr. Harmath Károly atya, házfőnök ismertette. A két atya vértanúságáról az egyház rendezvénysorozatokkal emlékezik meg, melynek kezdete a koszorúzási ünnepség volt. Erre az alkalomra az anyaországi zarándokok elhozták azt a kelyhet, amelyet a rendház vértanúvá lett első házfőnöke használt. A nagy értékű ereklye húsvétig marad Újvidéken – abban a városban, amelyben a legtöbb áldozat esett, méltó ereklye még sincs...
A szentmisét – melyet a Kapisztrán Ferences Ifjúsági Kórus éneke tette még ünnepélyesebbé – dr. Osztie Zoltán atya celebrálta, kiemelve a vértanúság jelentőségét. Horváth János, a KÉSZ elnökségi tagja és Tercsi Mátyás koszorút helyezett el a vértanúk emlékhelyén, majd Matuska Márton nyugalmazott újságíró, kutató tartott előadást. Saját kutatásaira hivatkozva kiemelte: a hét évtizeddel ezelőtti eseményekben mintegy harminc pap vesztette életét. A szentmise után a zarándokcsoport tagjai a Futaki úti temetőben, a csonka turulszobornál is főt hajtottak, majd meglátogatták a csúrogi emlékművet is.
A zarándokút résztvevőigez Bácsföldváron, a katolikus temetőben felállított emlékkeresztnél Légvári Sándor szólt, a helyi magyar lakosság által átélt atrocitásokról és személyes élményeiről, családja tragédiájáról beszélt. Óbecsén a belvárosi templomkertben a vértanú halált halt Petrányi Ferenc apátplébános emlékhelyét koszorúzták meg. A papi hivatást odaadóan végző, Isten tanítását követő, második nemzeti és vallási hovatartozását tiszteletben tartó apátpélmébános életét és tragikus halálát Szilágyi Edit idézte fel.
Az emlékút harmadik napját a szabadkai Zenatai úti temetőben tett koszorúzás és ima zárta. Rétvári Bence államtitkár és a zarándokok megkoszorúzták az ártatlan áldozatok megrongált – Vergődő madár bronzszobrot ugyanis tavaly ellopták – emlékművet. Az emlékmű 852, Szabadkáról és környékéről elhurcolt, főleg magyar, horvát és német embereknek állított emléket. „A magyar kormány számára minden magyar fontos a múltban, a jelentben és a jövőben is, éljen a világon bárhol” – hangsúlyozta az államtitkár. A kezdeményezést példaértékűnek tartotta, hiszen: „Nem az a múlt feldolgozásának a módja, hogy bármit is elhallgattunk a történelemből, hanem ha megismerjük azt. A magyar és a szerb köztársasági elnök tavaly nyári csúrogi főhajtása az ártatlan áldozatok előtt is a két nép közötti békés kapcsolatot mozdította elő.”
A KÉSZ- és a KÉK-tagok közös missziójuk végén annak tudatában vettek búcsút egymástól, hogy civil szervezeteik is megerősítették a két ország megbékélési törekvését.