- második rész -
Ahogyan lapunk előző számában arról már beszámoltunk: Szabadkán kezdődöttm és ott fejeződött be a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) által az 1944/45-ös magyarellenes atrocitások emlékére szervezett sajátos zarándokút március 21. és 23. között.
A zarándokok Horgoson, Martonoson, Adorjánon, Újvidéken, Csúrogon, Bácsföldváron, Óbecsén, Bajmokon és Szabadkán a Zentai úti temetőben a megtorlások hetvenéves évfordulója alkalmából megkoszorúzták a második világháborút követő délvidéki vérengzés helyszíneit, és imáikkal rótták le kegyeletüket az elhunyt áldozatok előtt. Több mint száz magyarországi KÉSZ-tag illetve vajdasági KÉK-tag érkezett a megemlékezésre, melynek célja az emlékezés mellett a kiengesztelődés volt, a megbocsátás azoknak, akik a szörnyű bűntetteket elkövették, és egyben az összetartozás és együttérzés kifejezése azok iránt, akik az eseményeket személyesen, vagy családtagjaik bántalmazása, illetve meghurcoltatása révén átélték.
A megemlékezés első napján a zarándokok Horgosra, Martonosra és Adorjánra látogattak el. Másnap az újvidéki Ferences rendházban, illetve templomban jártak és hallgattak szentmisét.
A szentmise után a zarándokcsoport tagjai a Futaki úti temetőben, a csonka turul szobránál is főt hajtottak az ártatlanul kivégzett áldozatok emléke előtt tisztelegve. Az újvidéki történésekről Matuska Márton újságíró beszélt a résztvevőknek.
Az emlékút keretében a csoport meglátogatta a csúrogi emlékművet is, ahol 2013 júniusában közösen hajtott fejet a magyar és a szerb államfő az ártatlan magyar áldozatok emléke előtt. A történelem akkori eseményeit Matuska Márton ismertette.
A zarándokút résztvevői a bácsföldvári és az óbecsei emlékehelynél is elhelyezték a kegyelet virágait, és együtt imádkoztak az ártatlan magyar áldozatok lelki üdvéért. Bácsföldváron a katolikus temetőben felállított emlékkeresztnél Légvári Sándor beszélt a bácsföldvári magyar lakosság által átélt atrocitásokról és személyes érintettségéről, családja tragédiájáról. Az ember idővel megtanul élni a veszteséggel, ahogyan ő is elfogadta az életet apa nélkül, de hiányát manapság is, amikor már az ő hajába is ezüst szálakat szőtt az idő, érzi. A magyarországi és a vajdasági zarándokok érdeklődéssel és meghatódva hallgatták a személyes történéseket, amelyekről évtizedekig nem lehetett nyíltan beszélni.
Óbecsén a zarándokok a belvárosi templomkertben koszorúztak és mondtak közös imát a vértanúhalált halt Petrányi Ferenc apátplébános emlékhelye előtt. A papi hivatását odaadóan végző, Isten tanítását követő, mások nemzeti és vallási hovatartozását tiszteletben tartó apátplébános életét és tragikus halálát Szilágyi Edit idézte fel. A 65 éves plébánost megkínozták, majd élettelen testét kidobták az emeleti ablakon. Sírkövére a következő szöveg került: „Köszönje egyik azt nekem, hogy tiszta szívű volt, a másik, hogy tőlem tanult szívbeli bánatot! Elég ez, mert akkor tudom, hogy életem mit ért, a világot miért hagytam el, s küzdöttem eszményekért.”
Az emlékutat a zarándoklat harmadik napján a szabadkai Zentai úti temetőben történt koszorúzás és ima zárta.
Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, és a zarándokok Szabadkán, a Zentai úti temetőben megkoszorúzták az ártatlan áldozatok megrongált emlékművét. Tavaly lopták el a Vergődő madár elnevezésű bronzszobrot. A hamvaiból feltámadó főnix- vagy turulmadár 852, Szabadkáról és környékéről elhurcolt, főleg magyar, horvát és német embereknek állított emléket, akiket 1944 őszén a temetőben végeztek ki. „A magyar kormány számára minden magyar fontos a múltban, a jelenben és a jövőben is, éljen bárhol is a világon”– hangsúlyozta az államtitkár. A kezdeményezést, amelyhez hasonló eddig nem volt, példaértékűnek tartotta, mert általa a résztvevők a történelem egy fejezetét ismerhették meg. „Nem az a múlt feldolgozásának a módja, hogy bármit is elhallgatunk a történelemből, hanem ha megismerjük azt. A magyar és a szerb köztársasági elnök tavaly nyári csúrogi főhajtása az ártatlan áldozatok előtt is a két nép közötti békés kapcsolatot mozdította elő.”
Az egybegyűltek közös missziója véget ért. Annak tudatában vettek búcsút egymástól a KÉSZ és KÉK tagjai, hogy civil szervezetként is megerősítették a két ország megbékélési törekvését.