A hívők is legyenek a közélet aktív szereplői | Keresztény Értelmiségi Kör | Keresztény Értelmiségi Kör Ugrás a tartalomra

A hívők is legyenek a közélet aktív szereplői

Miskolczi József volt a vendége a Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) csókai tribünjének október 17-én. Előadásának témája: Istenben hinni és politizálni.

Az újságíróként és sikeres vállalkozóként ismert Miskolczi József a KÉK elnökhelyettese, a Vajdasági Magyar Civil Szövetség főtitkára is, több alapítvány kuratóriumi tagja, számos új intézmény létrehozásában szerepet vállalt már, lényegében „civil előremozdító”, akinek soha nincs ideje, de minden okos gondolatot ráér meghallgatni és továbbgörgetni. Előadása kezdetén kijelentette, hogy ő egy boldog ember, és azt is elárulta, hogy ezt a lelkiállapotot tudatos szemléletváltással érte el, megtanulta, hogy értékelje a kis sikereket, hogy ne rágódjon olyan dolgok miatt, amiken nem tud változtatni, hogy ne hajszolja önmagát, és hogy mindig ajándékként élje meg az aprócska örömöket is. Az ilyen hozzáállásra biztat mindenkit. Előadása során Miskolczi József lapunkból, a Hírvivőből is idézett, amikor álláspontját keresztény értelmiségiek és egyházi vezetők gondolataival támasztotta alá. Az előadáson megjelentek megismerhették II. János Pál pápa Krisztus-hívő laikusoknak szánt írását, emellett több friss és aktuális információval gazdagodhattak a témával kapcsolatban. Az előadó emlékeztetett arra, hogy Morus Szent Tamás a politikusok és jogászok védőszentje, továbbá ismertette Valentin Zsifkovits (a grazi egyetem professzora) államférfiaknak, politikusoknak szánt tízparancsolatát.

Miskolczi József előadásának lényegét, azt hiszem, mindannyian elfogadhatjuk, s ez a következőkben foglalható össze: a hívő ne vonja ki magát a közéletből, mert akkor nélküle fognak mások dönteni az ő sorsáról is; mindannyian felelősek vagyunk a közéleti helyzetért; ne legyünk közömbösek és tétlenek, ha a közösségünk sorsáról van szó, a legkevesebb amit meg kell tenni, hogy választások alkalmával olyan személyre adjuk le voksunkat, aki példamutatóan a közjóért tevékenykedik