A vajdasági Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) az idén is csatlakozott a magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) hagyományos országos engesztelő zarándoklatához, melyet Máriapócson a Nemzeti Kegyhelyen, a Szent Mihály-templomban rendeztek meg október 8-án.
A KÉK elnökségének tagjai és előadói a hajnali órákban, kicsit álmosan, mégis igen jó hangulatban, egy nappal előbb indultak a több száz kilométer megtételét igénylő útra. Az első állomás, Debrecen volt.
Debrecen (1091-ben már jelentős helység volt, nevét írott forrásban 1235-ben említik), Hajdú-Bihar megye és a Debreceni kistérség székhelye, Magyarország keleti részén, Budapesttől 230 kilométerre fekszik. Az ország második legnagyobb városa. Fejlődése igen dinamikus, lakosainak száma meghaladja a 200000-et. A román határhoz közel eső keleti országrész nagy városát, jelentős kulturális, kereskedelmi, építészeti idegenforgalmi, közlekedési, és nem utolsó sorban egyetemi központként tartják számon. A mező- vagy később szabad királyi város kétszer volt az ország fővárosa. A középkorban katolikus város volt, az Alföld legnagyobb gótikus kegyúri templomával. A 16. században vallási életét a lutheri és kálvini reformáció határozta meg. A katolikusok letelepedése nem volt ajánlatos, a templomokat a reformátusok vették át. A görögkatolikus hívek a 19. század elején költöztek be, és később a zsidó hitközség, majd az evangélikus egyházközség, a baptista gyülekezet és az unitárius lányegyházközség. A második világháborúban, nagy veszteségeket szenvedett. Csodálatos épületeinek fele elpusztult, sok megrongálódott, majd újjáépítés következett. Napjainkban a Tiszántúl legnagyobb városává fejlődött.
A KÉSZ egyik tagja vállalta az idegenvezető szerepét, aki előbb ebédre a Debrecen szívében, a Nagytemplom szomszédságában lévő, 1915-ben szecessziós stílusban épült patinás Grand hotel Aranybika szállodába kalauzolta a csoportot. A magyar ízeket kínáló fi nomságok elfogyasztása után, a KÉK tagjai elidőztek a városközpontban. Megtekintették a debreceni református, előbb barokk, manapság neoromán stílusban kialakított kistemplomot (csonkatemplomot), rácsodálkozva annak bástyaszerű tornyára. Látták a magyar szabadságharc szellemi vezérének Kossuth Lajosnak a szobrát, a város címerét. A zarándokok ellátogattak a Szent Anna-székesegyházba, amelynek alapkövét 1721-ben Kébell Mihály címzetes püspök helyezte el. Kedves útvezetőnk felhívta a figyelmet, hogy az alapkőletétel utáni három évben felépültek a kápolnák, a hajó és a tornyok. A munka a szentély építésével folytatódott. Ennek alapkövét Csáky Imre érsek tette le. Itt található az Őseink hite című régi értékekből és a hívek családi emléktárgyaiból összeállított csodálatos kiállítás. A Torinói lepel, a kereszténység legértékesebb ereklyéjének hiteles másolata is a székesegyházban látható.
Az utasok elbúcsúzva Debrecentől, Máriapócs, a görögkatolikus búcsújáróhely felé indultak, ahol a nyíregyházi KÉSZ csoport elnöke Keresztes Dénes és felesége fogadta az érkezőket. A szálláshely elfoglalása és fi nom vacsora következett. A szervezők két kisfi lm megtekintését tették lehetővé, ezzel is felkészítve a megjelenteket a zarándoklat másnap esedékes legfelemelőbb élményére.
Szombaton, a valamivel több, mint kétezer lelket számláló Máriapócs (írott források, a 13. században említik először, a név Mária előtagja a 18. században a Mária-kegyhelyre utal) és a kegytemplom került a zarándokok fi gyelmének középpontjába. Máriapócs Nyíregyházától 30 kilométerre a Nyírségben, SzabolcsSzatmár-Bereg megyében fekszik. Hírnevét az 1696ban templomában könnyező Szűz Mária ikon hozta meg. Magyarországon elsőként nyilvánították Nemzeti Kegyhellyé.
Az első könynyezésre 1696 novemberében egy helyi földműves fi gyelt fel az Isten-szülő ikonjának mindkét szeméből könnyek folytak. A csodát hitelesnek találták. A pócsiak számára nagy csalódást jelentett, amikor az ikont a kálói római katolikus templomba szállították, és még nagyobbat, amikor I. Lipót császár Bécsbe vitette. Ott többé nem könnyezett. Ezt azzal magyarázzák, hogy a könnyek nem a képhez, hanem a helyhez kötődnek. Több másolat készült róla, egy Máriapócsra került, ezen ismét könnyeket pillantott meg a helyi kántor 1715-ben. Legutóbb 1905. december 3-án, Szűz Mária templomba vezetésének ünnepén kezdett könnyezni. A görögkatolikus templom ismert és közkedvelt zarándokhellyé lett, különösen azok számára, akik testi-lelki gyógyulást remélnek a Szűzanya közbenjárásával. A krónikások számtalan csodát jegyeztek ott fel, a hálás hívek viszont különböző feliratozással kis táblákon, illetve sok esetben ezüst tárgyakkal köszönték meg hogy imájuk meghallgatásra talált. A megjelentek nehezen tudtak betelni a templom látványával. Az élmény megőrzése érdekében kattogtak a gépek, készültek a szebbnél szebb képek. Közben hallgatták a magyarázatot, minden egyes festmény, szobor, vagy díszítőelem előtt.
A fatemplom újabb látnivalót kínált. A csodás pócsi templom-épület helyén egyszerű kis fatemplom állt a 17 század végén is. A templom az egykori ruszin stílusú fatemplom utódja, amelyben megtörténtek a könnyezések. A templom, az új épület építése során megsemmisült, új került a helyére, aprócska belterében érezhető a történelem üzenete, hogy a zavaros időkben sem maradt el a fohász, de az is, hogy milyen csodás érzés lehetett a könynyezés tanújának lenni. Ott található a könnyező ikon egyik másolata, és az ikonosztáz képei az Istenszülő-ikon stílusában láthatók.
A napfényben úszó kegyhelyen, a mintegy 750 zarándok előtt a szentmisét a szabad ég alatt mutatták be. A KÉSZ elnökének, Osztie Zoltán atyának gondolatai, új erőt öntöttek a megjelentek szívébe és reményt a lelkekbe. A helyet, a templomokat, a szentmisét, azt, amit ott megtapasztaltak, nem lehet szavakba önteni, mert itt a szív lát, és a lélek érez. Oda el kell jutni, misztériumát meg kell élni.
A zarándoklat a KÉK képviselői számára befejeződött. Már csak az út maradt hátra az országhatár és az otthonaik felé. Egy igen szép esemény részeseiként, magukkal vitték a gondolatot: „Aki örömét és szomorúságát, vágyát a boldogságra, vagy élete nehezen érthető fonákságát az értünk Könnyező Istenszülő templomába hozza, az már érzi az út boldogságát”.
Hála, hogy Neked hálát adhatok.
