A Keresztény Értelmiségi Kör szervezésében Óbecsén április 13-án megtartott hitismereti nap egyik elõadója Gärtner Júlia, Szolnokon szolgálatot teljesítõ szerzetes nõvér, Hiszek a Szentlélekben címmel tartott igen tartalmas elõadást. Hitet, erõt és humort sugárzó egyéniségével, már puszta megjelenésével elnyerte a mintegy 150 résztvevõ tetszését és figyelmét. Pécsen született. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, magyar–történelem szakon tanári diplomát szerzett. Tanárként, iskolaigazgatóként dolgozott. Befejezte a budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémia levelezõ tagozatát, 1991-ben lépett be az Angolkisasszonyok Boldogságos Szûz Mária Intézetébe, majd örökfogadalmat tett. 2002 és 2008 között a magyar tartományban tartományfõnökként szolgált, Jelenleg a szolnoki Szt. József Plébánián él, és végzi áldásos munkáját. Elõadása a Szentlélekrõl szólt, tartalmas és érthetõ volt, útmutatóként hatott. Utána sorjáztak a kérdések, amelyek már a személyéhez kötõdtek. Visszaforgatva az idõ kerekét, gyerekkorát idézte fel, amely szeretetben és a halál árnyékának szenvedéseiben telt, hiszen csak hároméves volt, amikor egy baleset elragadta tõle szeretett édesapját. A következõ években sorra távoztak a nagyszülõk és a legközelebbi hozzátartozók. Mindez meghatározó élmény volt az élet folytatásához, amely során a tragédiák sorozata ellenére szeretet és biztonság vette körül. – Visszapillantva látom, milyen sok mindent köszönhetek édesanyám igényességének, ízlésének – mondja szeretettel. – Problémáimat megoszthattam vele, tudtam, hogy mellettem áll, fontos vagyok számára, hogy élete döntéseit rám való tekintettel hozza meg. Ennek köszönhette a késõbbi fejlõdés alapjait, azt, amit ma sok fiatal nélkülözni kényszerül, ezáltal érzelmileg sivárrá, kiszolgáltatottá, sodródóvá, céltalanná válik. Édesanyjának köszönhette, azt is, hogy elemiben, a Notre Dame nõvérek iskolájában tanulva, a szülõi házban elsajátított természetes vallásosság egy életre szóló megerõsítést kapott. Pedagógus lett, amit hivatásként élt meg. Egy mélyen hívõ, igazságos szakember volt a tanítója, aki sokat követelt, de nem keltett félelmet. Mi sem volt természetesebb, mint hogy az általános iskola befejezése után a tanítóképzõt választotta. Késõbbi matematika tanárnõje olyan közösségbe hívta meg, ahol átvehette a középiskolai hittananyagot, és öntudatos katolikussá nevelõdött, szép eszményekkel, jó elhatározásokkal, szolgálatkészséggel. Történt ez az 1956-os forradalmat követõ megtorlások idején. A mai fiatalok – a felnõtt nemzedék felelõtlensége miatt – nem kapják meg azt a tiszta világlátást, ami az értelmesen alakítható élet feltétele. Sokszor akkor találkoznak a helyes értékrenddel, amikor már sok mindenen túlvannak. Minden nemzedék fiataljai nyitottak a szépre, jóra, igazra, szentre. Kérdés, a szülõi ház, a közfelfogás, az iskola, a média mit közvetít. A ’60-as években kezdõdõ, és azóta egyre gyorsabban terjedõ modern liberális életfelfogás kikezdte az európai erkölcsi rendet, s egyre türelmetlenebbül építi le a keresztény erkölcsi felfogást a médiumokban és a közéletben. A szülõk nemzedéke ezekbe nõtt bele, így sok esetben maga sem tud meggyõzõen értékeket felmutatni. A fiatalok ezért saját tétova keresésükre hagyatkoznak. Ez adja meg az egyházi iskolák jelentõségét, amely által világos és egyértelmû, következetesen képviselt értékrendet ismerhet meg a fiatal, és meghívást kap arra, hogy erre építse az életét. A szülõk gyakran gyerekeikkel együtt vagy az õ nyomukban indulnak el Isten és az egyház felé – állítja teljes meggyõzõdéssel Júlia nõvér. Ifjúsága emlékeit követve, a keresztény értékrendek függvényében emlékszik vissza a tanulás és a tanítás idõszakára, a szerzetességre és az örök fogadalomra, ezzel folytatva: – Kezdetben sok volt bennem a félelem, hiszen láttam, hogyan mellõzték, lehetetlenítették el tanáraimat, akiknek idõvel kollégája lettem. A szakma és a gyerekek szeretete átsegített a kezdet nehézségein. Jó kapcsolatban voltam tanítványaimmal, bár ebben az idõben kezdõdött a nevelésben az eróziós folyamat, amely napjainkban teljesedik ki. Életforma-váltásra vágytam: végre szerettem volna megvalósítani gyermekkori vágyam, hogy szerzetes legyek. Sok ima, belsõ küzdelem, szenvedés után Isten megadta a megoldást: meghívtak az esztergomi ferences gimnáziumba tanítani. Végre tanúságot tehettem a hitemrõl is tanítványaimnak, beiratkozhattam a levelezõ teológiára, s elkezdõdött felkészülésem a szerzetesi éltre. Magyarázattal szolgál: A szerzetesi élet nem egyéb, mint a keresztelési karizma megélése a hármas fogadalom – tisztaság, szegénység, engedelmesség – szellemében. A szerzetes törekszik követni a szegény, engedelmes és alázatos Krisztust, Akit élete egyetlen Urának tisztel. A Vele való találkozás és szeretetkapcsolat ösztönzi erre az életre, hogy tanúságot tegyen a most még láthatatlan, de eljövendõ világról. Mindez az embertársak szolgálatában válik valósággá. A tagok fogadalmukban a leányifjúság nevelésére kötelezik el magukat. A szerzetesi napirend ritmusát az imádság, munka és étkezés adja meg. A személyes ima mélysége, komolysága, ideje forrása, feltétele, hogy a Szentlélek vezetésére egyre nyitottabbakká váljanak. A tanítás megköveteli tõlük, hogy tájékozottak legyenek. Ha valamit sajnál, az az, hogy nem volt több türelme önmagához és másokhoz. Büszkeségét a tanítványai képezik, az, amikor látja, hogy lelkük szerint a tehetségüket kibontva élnek. Sikerként az életútját éli meg, amely során az Úr vezette, és a kudarcok is beépültek, elõrevitték, mindez biztosította lelki békéjét. Vannak emberek, akik sietve élnek, sikert, pénzt hajszolva lemorzsolják az elõttük lévõ éveket. Mások eldobják az értelmetlennek tûnõ életet. Mi adja meg a szerzetes nõvér élete értelmét, illetve Júlia nõvér szerint, miért érdemes élni? – teszem fel igen kíváncsian várva a választ. – Egyedül a szeretetért érdemes élni, amit továbbadhatunk – válaszolja gondolkodás nélkül. Boldoggá teszi a lét öröme, elkeseríti a gonoszság, a gyûlölet. Végezetül egy gondolat a Hírvivõ olvasóinak: Érdemes az életet végigélni, mindenért megküzdeni, szeretetben élni.