Az ember hivatásáról elmélkedtek Királyhalmon | Keresztény Értelmiségi Kör | Keresztény Értelmiségi Kör Ugrás a tartalomra

Az ember hivatásáról elmélkedtek Királyhalmon

Október 11-én a Keresztény Értelmiségi Kör szervezésében előadást tartott falunkban a szegedi Kiss Didák OFM Az ember hivatása, azon belül pedig élet a lélekben (az emberi személy: méltósága, szabadsága, erkölcsisége) címmel.

Az előadó kiemelte, hogy Istennek képét hordozzuk magunkon, a Lélek éltet bennünket, Ő a mi mozgató erőnk. A szeretetben találkozunk istennel, aki szabadnak teremtett bennünket, és a jó és rossz közötti döntés lehetőségét biztosította számunkra. Nagyon fontos a jó mellett való döntés, mert csak így tudjuk befogadni Istent. Ha a rossz mellett döntünk, akkor egyre jobban veszítjük el a szabadságot, és lassan beszűkülünk, már nem tudunk szabadon dönteni. Csak úgy tudunk az Isten felé közeledni, ha befogadjuk Őt. A szeretet mellett való döntés biztosítja a mennyei boldogságot, ahová mindannyian vágyunk.

Köszönjük Kiss Didák ferences testvérnek az elgondolkodtató előadást.