„...Krisztus levele vagytok, amely a mi szolgálatunk által készült, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írva,...” (2Kor 3,3) | Keresztény Értelmiségi Kör | Keresztény Értelmiségi Kör Ugrás a tartalomra

„...Krisztus levele vagytok, amely a mi szolgálatunk által készült, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írva,...” (2Kor 3,3)

Krisztus levele vagytok

A Keresztény Értelmiségi Kör Hitismereti Napja Szabadkán

Két kiváló előadója volt a KÉK Hitismereti napjának a szabadkai Középiskolás Diákotthon nagytermében. A különleges előadóknak és a különleges témának is betudható az, hogy ismét rekordszámú KÉK tag és szimpatizáns vett részt a rendezvényen. Vajdaság 16 településről 130-an érkeztek Szabadkára a pasztorális pszichológia témáit meghallgatni, a szakembereket a részletekről kérdezni, kérdéseket feltenni.

     A Hitismereti Nap témájával kapcsolatban Szabó Károly, a KÉK elnöke azt nyilatkozta, hogy:

     - Valahogy úgy éreztük, hogy ez a téma hozzá fog segíteni a jövő évi eucharisztikus kongresszusra való felkészüléshez. Tehát a Hitismereti Napjaink ebben az évben ezzel a témával gyakrabban és mindig újabb előadók meghívásával foglalkoznak majd. Időrendi sorrenben ez az első, hiszen több ilyen Hitismereti Napunk lesz még.”

     Az összejövetel programja is sok mindent elárult, miután a két eminens előadó nem maradt meg az ex katedra módszerénél. A délutáni programban gyakorlati oldaláról is megvilágították a témát, vagyis közelebb hozták a hallgatósághoz. Erre utalt dr. Sági Zoltán MD, neuropszichiáter az előadásával kapcsolatban elmondott összefoglalójában:

     - Az Életértelem-keresés gyakorlatilag minden ember életében egy fő tendencia, egy fő tevékenység. Értelem nélkül az ember nem érzi az életét teljesnek. Értelmet keresünk életünk minden szakaszában és akkor, amikor megtaláljuk, akkor érezzük azt, hogy érdemes élni, és hogy az, amit megalkottunk és meg fogunk alkotni annak van értelme.

     A másik vendégelőadó, dr. Harmath Károly OFM már az előadása előtt elmondta:

     - Az előadó-társam részletesen összefoglalta a témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, hozzáadnom szinte semmit sem kell hozzáadnom. Éppen azért én arra törekszem, hogy más szemszögből világítsak rá ugyanezekre a témakörökre. A filozófiai és teológiai oldala a kérdéskörnek ugyanis legalább annyira fontos, mint a „civil”, illetve világi nézet. Ugyanis az értelmet keressük és értelmiségiként meg kell próbálnunk még mélyebbre hatolni. Fontos a gondolati elmerülés, de nem szabad szem elől téveszteni a gyakorlati segítségnyújtás sem. Minderről szól a mai előadás.

     Az előadásokat és a közös ebédet követően a két előadó a műhelymunka keretében konkrét kérdésekről beszélt. Dr. Sági Zoltán mindenek előtt az örömérzés, örömszerzés hiányáról és annak következményeiről értekezett. Erre csatlakozott közvetlenül dr. Harmath Károly mondanivalója, amelyben azt hangsúlyozta micsoda veszélyei vannak ma is az örömtelenségnek. Ezután a Hitismereti Nap résztvevőinek kérdései következtek, amelyekre a két szakember konkrétan, de a problematika általános oldalaira is rámutatva válaszolt.

A Keresztény Értelmiségi Kör rendhagyó témával foglalkozó, két kiváló előadóval lebonyolított Hitismereti Napja a Szent Teréz Székesegyházban hálaadó szentmisével zárult, amelyet Harmath atya vezetett.