A Keresztény Értelmiségi Kör védõszentjének ünnepén | Keresztény Értelmiségi Kör | Keresztény Értelmiségi Kör Ugrás a tartalomra

A Keresztény Értelmiségi Kör védõszentjének ünnepén

A Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) az óbecsei Szent Antal- templomban, illetve a plébánián tartotta meg mintegy száz jelenlévõvel Szent Ágoston, a KÉK védõszentjének ünnepét augusztus 25-én. A rendezvényen a vajdasági helyi csoportok vezetõi és tagjai mellett a magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) csongrádi, kunszentmártoni és jánoshalmi tagjai is megjelentek. Az ünnepet megtisztelte jelenlétével Szabó Károly, a KÉK elnöke. Nyitóénekként a Pax Vobis együttes jóvoltából felcsendült Jézus barátainak éneke. Nézem a templomot, amelyet akkor is körbejár egy csodálatos fény, ha kint már az õsz színeire vált a nyár. Nézem a megjelenteket, és érzem, hogy még mindig az elhangzott ének szavai visszhangoznak: Testvérünk itt minden ember. Testvér! Micsoda drága szó, a mi esetünkben az összetartás, és összetartozás jelképe – hangzott el a szervezõ Szilágyi Edit bevezetõjében. A hála átjárta a szíveket, és folytatásaként felcsendült az ének: Hála, hogy a Te szent nagy fényed, hála, szívemen átragyog, Hála, azért is ím, hogy Néked hálát adhatok… Válaszként furcsa-zavaros világunk megélésének nehézségeire és a folyamatos békekeresés szükségességére, körbejárta a falakat Szent Ferenc imája: Én Istenem, engedd meg, hogy hirdessem békédet. Szent Ágostonról, a KÉK védõszentjének személyérõl és tevékenységérõl rövid összeállítást hallhattak a megjelentek. Az elõadást a kunszentmártoni KÉSZ-tagok és kórusuk tették felejthetetlenül ünnepélyessé. Dr. Harmath Károly, a KÉK alelnöke, az újvidéki Ferences Rendház házfõnöke, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett atya volt az ünnepi szónok, aki a szentmisét paptársaival, a kunszentmártoni ft. Kövesdy Zsolt és az óbecsei ft. Péter Antal atyákkal, valamint Agócs Ágoston diakónussal mutatta be. Harmath atya igen tartalmas prédikációjának útravalója drága kincsként jutott el a hallgatósághoz. Nyugtalanságunkról, aggodalmunkról beszélt. Arról, hogy megosztás helyett, mások gondját, feladatát, baját is magunkra vállalva, mártírokká tesszük magunkat. Rohanunk, mindent elvégeznénk, de semmire sincs idõnk, mert elveszünk a feladatok között. A reklámok és a versengés kíméletlen világában élünk. A lakásunkat ennek hatására haszontalan dolgokkal töltjük meg. Nem éljük a saját életünket, sokszor hisszük, hogy pótolhatatlanok vagyunk. Nem tiszteljük a csendet, engedjük, sõt elvárjuk, hogy a világ zaja elhalkítsa belsõ énünket, a lelkiismeretünket. Nem nézünk szembe önmagunkkal. A problémák halmozódnak, aki másra bízza, vagy mástól kéri a megoldást, nem tekinthetõ felnõttnek. A stressz állandó útitársunk. Sokszor depresszióba esünk. Képtelenek vagyunk élvezni a munka örömét, mert az egyiken dolgozva már a következõ feladatot tervezzük. Krízishelyzetekben sokszor elhamarkodottan hozzuk meg döntéseinket. Nyugtalanságunk vezérel, és nem az észérvek. Sorjáztak a tények és a lehetséges megoldások. A szentmise után a kunszentmártoni kórus tette ünnepélyessé a nap folytatását. Két ajándékénekre került sor, az egyik Agócs Ágostonnak névnapi köszöntõje volt, a másik Gyurcsik Imre bácsinak szólt. 1944-ben ment el végleg Óbecsérõl. A jánoshalmi KÉSZ tagok kíséretében érkezett Óbecsére, Szent Ágoston ünnepére (a fia a jánoshalmi KÉSZ-csoport elnökhelyettese). Több mint hét évtizeddel ezelõtt az óbecsei Szent Antal-templomban volt elsõáldozó. A templombelsõ a hívek dolgos kezének munkáját õrzi. Nem szabad elfelejteni a sok-sok szeretetet, ami olyanná tette, amilyen. Az ünnep folytatásában a remek szervezõ, kiváló csapattárs és ft. Pósa atya egyik közeli munkatársa, Tallos Klárika tartott tartalmas bemutatót Isten házáról és a plébániaközösségrõl. Az ünnep résztvevõi meglátogatták a közeli Lurkóházat, amit Harmath atya hívott életre. Az Ágoston-napi ünnepen megjelentek meghatódva hallgatták a Lurkóház védenceinek sorsát. A továbbiakban finom ebéd mellett folytatódott a barátkozás. Késõbb a szabadkai, csongrádi és kunszentmártoni csoportok ellátogattak a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt belvárosi katolikus, majd a pravoszláv templomba is, utána pedig búcsút véve tõlük a magyarországi testvérek megnézték a Tiszát és a zsilipet is. Lelkiekben feltöltõdve a következõ viszontlátás reményében tért mindenki haza. Ismét bebizonyosodott, hogy az ilyen és hasonló találkozásokra nagy szükség van, közelebb hoz egymáshoz bennünket, és ami mindennél fontosabb, erõsíti hitünket.