A keresztény együttműködés erősítése | Keresztény Értelmiségi Kör | Keresztény Értelmiségi Kör Ugrás a tartalomra

A keresztény együttműködés erősítése

Doroszlo

A Keresztény Értelmiségi Kör (továbbiakban KÉK) meghívására Vajdaságba látogatott az anyaországi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének csornai és győri csoportja. Ittlétük alatt számos vajdasági településen jártak. Kanyó Ervin idegenvezető kalauzolásával megismerték az adott hely történelmét és nevezetességeit.

Első nap megcsodálták Szabadka központjában található szecessziós épületeket, ellátogattak a Városházára és a felújított Zsinagógába. Palicsi sétájuk során megkoszorúzták az 56-os hősök emlékművét.

Második nap Nagykikindára utaztak, ahol részt vettek a Keresztény Értelmiségi Kör Szent Ágoston napján, amelyen összesen mintegy száz érdeklődő volt jelen. A rendezvényen Ft. Horváth Ákos magyarkanizsai káplán tartott előadást Szent Ágoston életéről és munkásságáról. A program után közös beszélgetés, ismerkedés következett a Keresztény Értelmiségi Kör tagjaival. Nagykikindán a templomkertben megkoszorúzták a milleniumi emlékművet. Dömösi Mária, a helyi KÉK csoport vezetője megszervezte a városnézést és a múzeum megtekintését a résztvevők számára. Ebéd után az Aracsi Pusztatemplomhoz látogatott el a csoport, majd Törökbecsére utaztak, ahol megkoszorúzták Gróf Leiningen Westerburg Károly aradi vértanú szobrát a templomudvarban.

Harmadik nap Horgoson részt vettek a szentmisén, amelyet Ft. Gutási Ákos mutatott be, majd Bácsra indultak. A bácsi kolostorban Josip Špehar házfőnök fogadta a csoportot. A középkori ferences kolostor és a templom megtekintése után az idegenvezető bemutatta a bácsi várat, amely tornyából gyönyörű a kilátás nyílik a környékre. A következő úticél Doroszlói Szentkút, ahol Klemm Valéria iskolaigazgató, a helyi KÉK csoport vezetője köszöntötte a vendégeket és ismertette a kegyhely történetét. Ebéd után Zomborban a Megyeházán megtekintették Eisenhut Ferenc festő A zentai csata című festményét. 

Az élményekben, látnivalókban gazdag háromnapos látogatás során a Keresztény Értelmiségi Kör és az anyaországi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének csoportvezetői és tagjai új ismeretekkel, kapcsolatokkal gazdagodtak, és tovább folytatják a már megkezdett hosszútávú együttműködést.

 

Támogató:

 

NEA