“Kereszten haldokló, kegyes Jézusom!” | Keresztény Értelmiségi Kör | Keresztény Értelmiségi Kör Ugrás a tartalomra

“Kereszten haldokló, kegyes Jézusom!”

Kereszten haldokló

Harmadik osztályba jártam, amikor Vajdaságról tanultam. Vastag kartonpapírt kellett vinnünk az iskolába, arra rajzoltuk tartományunk térképét. Büszkén emlékezem: az enyém lett a legszebb, és Berkes Erzsébet tanító néni engedélyével, sokak kérésére, sokaknak megrajzolhattam. Megrajzoltam a nagy folyókat is. Újságpapírt téptünk apróra, megforgattam a ragasztóban: a megvizezett lisztben (5o-es évek!), és kartonomra, a Duna alá „rágyurmáztam” Fruška Gorát, majd, oda – messzire, a Verseci-hegyet. Amikor megszáradt, kemény lett, vízi színessel befestettük a síkságot zöldre, a folyókat kékre, a hegyeket barnára. Siker volt! Sokáig ez volt nekem Versec.

     És most, hatvanvalahány év után Isten elvezetett engem oda messzire, a Verseci-hegyre. Ebben közvetítő a KÉK (Keresztény Értelmiségi Kör) volt, aki egynapos zarándoklatot hirdetett a hegyen lévő Szent Kereszt felmagasztalásának kápolnájába a búcsú alkalmából. Ez a legdélebbi katolikus kegyhely a Kárpát-medencében. Szeptember 14-én ünnepeljük a búcsút, akkor utaztunk Szabadkáról. Hosszú volt az út, de imával, énekléssel, beszélgetéssel töltöttük az órákat. Ft. Szakály József atya, a szabadkai Munkás Jézus templom plébánosa volt a lelki vezetőnk. Már a távolból látszott a hegyoldalban, a lejtőn, a hófehér kápolna, kattogtak a fényképezőgépek. Kisbuszunk fel tudott menni, egészen, a kápolnáig. Az első kép, amely elém tárult: a szabadban, a hűvösben egy atya épp feloldozott egy zarándokot bűneiből. Töredezett kőlépcsőkön kicsiny kápolnába léptem, ahol tartott a horvát nyelvű szentmise. A szenteltvíztartó egy oszlopból kiálló, kacskaringós, öntöttvas kampóra akasztott, csüngő, kandli-szerű edény volt, rézből készült, de a sok év alatt már megzöldült. Tekintgettem, ismerkedtem a környezettel. Múzeumban vagyok? – kérdeztem magamtól, hiszen a kápolna 270 éve épült. Kissé állott levegő, a falak tapasztva, nem egészen simák, nincsenek glettelve, sárgára festve. Talapzata nagy kerámialapokkal kirakva, de a szentély csak betonozva, rajta egy elnyűtt futószőnyeg. Mennyezete barnára festett deszkákkal (lambériákkal?) bevonva, de róla gyöngycsillár csüng, világít a sok villanyégő. Néhány támla nélküli pad, régi székek, melyek valamelyik környező iskolából kerülhettek ide, pihenést kínálnak a zarándokoknak. A falon csupasz polc, se terítő, se szobor nincs rajta. Kétoldalt gyertyatartók állnak ki a falból, gyertya nélkül. Régi, kis, rácsos ablakokon szűrődik be a szeptemberi napfény. A szürke, vastag sekrestyeajtó, erős riglijével biztonságosan véd a nem kívánt látogatóktól. Örökmécses nincs, szentségház sincs. De jelen van Jézus a régi oltáron, egy gondosan lefedett, aranyos kehelyben. Több száz éves, fém gyertyatartók, a miséző oltár előtt kettőben égő gyertya, közöttük hét szál bordó rózsa, hiszen a mai ünnep elválaszthatatlan a holnapitól, a Hétfájdalmú Szűzanya ünnepétől. A bordó rózsa jól mutat a lecsüngő, slingelt, hófehér oltárterítő előtt. Az oltárkép régi festmény, Krisztus a kereszten, alatta hét személy: Szűzanya, Mária Magdolna, János apostol, meg a többiek. A szakállas talán a százados? – találgatok. Nem a képen, de ott vagyok én is a kereszt tövében... Szemlélem a kihelyezett sok keresztet: a legrégebbit, az oltáron, a miséző oltáron, majd a falhoz támasztva, a persely előtt, a szentsír előtt lefektetettet, a mellékoltárokon lévőeket, a falra akasztottat. Bárhová nézek, keresztet látok, a szeretet szimbólumát, mely olyan jelkép, amely mond valamit, bármelyikre pillantok. Az egyik mellékoltáron ugyancsak régi kép, sötét színekkel festve: Krisztust levették a keresztről. Fején egy fémből készült, megszürkült korona domborodik. Király ő, akkor is az volt, amikor megfeszítették! Hétfájdalmú Szűz tartja karjában, szívét fényes tőr veri át. Mellette az évszázadokkal ezelőtt, kőből épített, nyitott Szent Sír, fölötte égő gyertyákat tartó angyalok.

     Szentmise előtt egy diáklány verset mondott: Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szeretlek? Elgondolkodtató, épp ide illett. Tizenegy órakor kezdődött a zarándokok szentmiséje, melyet Kisorosz, Torda, Bóka plébánosai mutattak be, a fő celebráns pedig az egyetlen bácskai pap, Szakály atya volt. Kért bennünket, adjunk hálát Istennek a megváltás titkáért. A szentbeszédet egyik bánáti atya mondta, a keresztről tanított, mely ott van minden templomban, templomtornyon, temetőben, útszélen, nyakláncunkon, szobánk falán. A keresztáldozatban a kulcsszó a szeretet. Isten belehalt a szeretetbe! Kért bennünket, boruljunk le a kereszten függő Jézus elé, kérjük, adjon erőt keresztünk viseléséhez, keresztény feladatunk elvégzéséhez. Felajánlásra a ritkán elhangzó, de csodaszép dallamú, elgondolkodtató tartalmú éneket hallottuk a kórustól: Kereszten haldokló kegyes Jézusom – címmel, mely még fokozta az ünnep hangulatát. Mise alatt több nagyböjti ének hangzott el. Különös, meghitt ünneplés!

     Időnként behallatszott a kápolnába a horvát csoport imája, éneke, ők ugyanis már a keresztutat végezték a hegyoldalban. A búcsúi szentmisén mindenki imádkozhatott saját szándékára, azokért, akiket szívében hozott.

     Azután Versecre mentünk, a városba, ahol megtekintettük Vajdaság legnagyobb templomát, a Szent Gellért templomot, mely két évig épült, és utána még 50 évig szépítették. Már kívülről is csodás, hívogat a két magas tornyával. Bizony, ámultunk a sok szép oltár, szárnyas oltár, szobrok, fénylő, tarka vitrázs ablakok, stáció-képek láttán! Előttem egy régi, hatalmas, bordó lobogó állt, két oldalán hét-hét rúddal, ugyanis tizennégyen vitték! A szószéket a négy evangélista domborműve tartja. Most is csodálkozom: itt van Vajdaságban, és oly keveset tudunk szűkebb hazánk kincseiről.

     Hazafelé tartva, alkonyatkor, míg gyönyörködtünk a vörösen izzó lemenő Napban, imádkoztuk a zsolozsmát, majd a Litániát Jézus szenvedéséről:

     Jézus, kit 30 ezüstpénzért eladtak

     Jézus, kit Júdás elárult

     Jézus, kit tanítványaid elhagytak

     Jézus, kit arcul ütöttek

     Jézus, kit hamis tanúk vádoltak

     Jézus, kit Péter megtagadott

     Jézus, kit Heródes kicsúfolt

     Jézus, kit tövissel koronáztak

     Jézus, kit ruháidtól megfosztottak

     Jézus, kit keresztre feszítettek, irgalmazz nekünk!

     Gondolatban átfutottuk nagycsütörtököt, nagypénteket. Fantasztikus ünneplés volt, melyet a litániával koronáztunk! Bekereteztünk!

     A teliholdat már Zsednik határában köszöntöttük.

     KÉK! Te nekem sok álmatlan éjszakát okozol! Most sem tudtam aludni, pedig nagyon fáradt voltam. Meg-megvillantak előttem a napom szép pillanatai, a fénypontok. Köszönöm Szabó Károlynak, a KÉK elnökének a szervezést, valamint Szakály atyának is a fáradozását.

     Istenem, köszönöm, hogy elvezettél gyermekkorom szép ábrándjának feltárására, oda meszszire, ahová soha nem vágyakoztam, egészen a közelmúltig. Add, hogy a tanultak alapján nagyobb szeretettel, türelemmel hordozzam keresztemet!