A KÉK védőszentjének óbecsei ünnepéről | Keresztény Értelmiségi Kör | Keresztény Értelmiségi Kör Ugrás a tartalomra

A KÉK védőszentjének óbecsei ünnepéről

A délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) az idén Óbecsén szervezte meg védőszentjének, Szent Ágostonnak az ünnepét. A Szent Antal-plébánia udvarában gyülekeztek a vendégek: a Vajdaságból és Magyarországról, Kunszentmártonból és Csongrádról.

agoston-obecse

Ötvenen, hetvenen, százan, százhúszan. Öröm és csillogás a szemekben. A viszontlátás, az együttlét, az együvé tartozás ünnepe Szent Ágoston tiszteletére Szent László évében.

A templomot bejárja a napfény. Laurinyecz Pálkunszentmártoni kántor és kórusvezető ujjai érintésére az orgona az első ütemekkel üzeni, hogy kezdődik a rendezvény. Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat, énekli Fenyvesi Zénó óbecsei tanuló, majd hozzá csatlakozik Séra Erzsébetkunszentmártoni festőművésznő, kántor. Millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat. A következő sort már ketten éneklik, majd felcsendül a kórus éneke és a refrén, amelybe már mindenki bekapcsolódik. Meghatódás.

agoston-obecse

Pósa László, az óbecsei Szent Antal-templom plébánosa, minden óbecsei KÉK-rendezvény otthont adója, Szent Ágoston életéről és munkásságáról szól. A szent az akkor még keresztény észak-afrikai Thagastéban született 354. november 3-án, és Hippóban halt meg 430. augusztus 28-án. Nem mindig volt hívő, sőt kicsapongó életet élt, de végül megtalálta az Istenhez vezető utat – ismerteti a fordulatokban gazdag életutat az előadó, majd szokatlan módon az édesanya, szent Mónika bemutatásán keresztül érteti meg a hallgatósággal a fiút.

Előadását a kunszentmártoni Szent Márton Kórus Szent Ágostonról szóló éneke követi. A kórus imádságos Istenhez fordulással és hálaadásképpen mutatja be Szent László dicsérete című műsorát.

agoston-obecse

Az esemény hivatalos része szentmisével zárul, melynek végén felcsendül a két legszebb ima: a Boldogasszony anyánk és a Himnusz. Mindenki énekel. Az arcokon lepereg egy-egy könnycsepp. Az ima ereje és a mise misztériuma megrendíti és meg is erősíti a hívők lelkét.

A kötetlen program része a közös ebéd, a barátságos beszélgetések, a séta a Tisza-parton, a városközpont és a belvárosi templomok megtekintése.

Megható búcsúzás az utazóktól és a következő találkozás nyugtató reménye.