
A KÁMME Ifjúsági Műhely legutóbbi állomása Vajdaságban volt, 2022. november 26-28. között, ahol a Fáklya – Keresztény Ifjúsági Egyesület vendéglátásában ismerkedhettek meg a résztvevők a helyi ifjúság vezetőivel.
Az esemény házigazdája a műhely egyik tagja és a Fáklya Egyesület vezetője Horváth Kornél volt, aki színes és eseménydús programot állított össze a résztvevőknek. A találkozón többek között jelen volt:
Borbély Béla, a Keresztény Értelmiségi Kör irodavezetője;
Buzási Annamária, a Fáklya Egyesület, a Fokoláre Mozgalom, valamint a HÁLÓ Egyesület tagja;
Gonczlik Ákos, a szabadkai keresztény élet egyik legaktívabb tagja;
Pirigyi Gergely, a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagja;
Tóth Teodóra, a Fáklya Egyesület tagja;
Varga Máté, a Fáklya Egyesület és a Fokoláre Mozgalom tagja;
Puskás Veronika, a kárpátaljai Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet tagja és a KÁMME munkatársa;
Várdai Balázs, a KÁMME Ifjúsági Műhely vezetője.
Bár különböző szervezeteket, régiókat képviseltek a találkozón megjelent fiatalok, mégis volt valami közös bennük, ami nem más, mint az a szemlélet, ami a KÁMME Alapítvány alapjait és képezi, azaz a kereszténység és az Evangélium tanításának aktív megélése.
Az esemény helyszíne Szabadka volt, ahol a püspökség épülete adott szállást a résztvevőknek. A péntek esti ismerkedést és pihenést követően szombat reggel a helyi Caritas által üzemeltetett pékségbe látogattak a fiatalok. A finom ételek és kávé mellett, Ric Gábor, a Caritas helyi igazgatója adott elő arról, hogy milyen gondolatok mentén jött létre pékség, illetve milyen kihívásokat kellett leküzdeni az indulásáig. Ezt követően a pékség munkatársa, Hegyközi Németh Mónika csatlakozott a társasághoz, aki arról beszélt, hogyan tudják megvalósítani a gyakorlatban is azt a szemléletet, amit a hely képvisel.
A püspökségen elfogyasztott ebéd után városnézés következett, ahol a résztvevők megtekinthették a helyi nevezetességeket, magyar emlékhelyeket. A délután második felében a kerekasztal-beszélgetésen, minden résztvevő részletesen mesélt a saját szervezetéről és annak működéséről, valamint közösségéről, ahonnan érkezett. A beszélgetés során többek között szó volt arról, hogy milyen korosztállyal foglalkoznak, milyen eseményeket szerveznek, milyen kihívásokkal állnak szemben és milyen megoldásokat alkalmaznak a nehézségek megoldására.
A nap egyik legfelemelőbb programja a szabadkai Kisboldogasszony-templom meglátogatása volt, ahol Balcsák Szilárd atya fogadta a vendégeket. Szilárd atya lelkesen, de annál nagyobb alázattal mesélt az egyházközség életéről és az általa szervezett ifjúsági programokról. A templomi látogatás csendes szentségimádással zárult. A meghitt, közösségi élményt követően a helyi Mária Rádióba tettek látogatást a fiatalok, ahol Szabó Réka, szerkesztő-műsorvezető fogadta a társaságot. A hosszú és tartalmas nap közös beszélgetéssel és társasjátékkal zárult.
Advent első vasárnapja, a Szent Teréz-székesegyház megtekintésével kezdődött, majd Szilárd atya vezetésével, a Kisboldogasszony-templomban vettek részt szentmisén a fiatalok. Szívmelengető látvány volt a csordult megtelt templomban a rengeteg gyermek, akik rendszeres látogatói a szentmiséknek.
A találkozó egy közös ebéddel, valamint a jövőbeli közös tervek megbeszélésével záródott.
Az Ifjúsági Műhely egyik célja, hogy a résztvevő egyesületek megismerjék egymást, ennek a programsorozatnak egyik állomása volt Szabadkán. A cél, hogy a következő időszakban egy következő régiót is elérjen a program.
A program megvalósulását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
( http://kamme.keesz.hu/ )