„Ha valaki szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad neki,...”(1 Péter 4,11) | Keresztény Értelmiségi Kör | Keresztény Értelmiségi Kör Ugrás a tartalomra

„Ha valaki szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad neki,...”(1 Péter 4,11)

Eredményes, műhelymunkával és záradékok megfogalmazásával gazdagított, megbeszélést szervezett a Keresztény Értelmiségi Kör a Vajdaságban működő vallási, egyházi, társadalmi kérdésekkel is foglalkozó civil szervezetek, egyesületek, tömörülések részvételével. Az Egy evezőcsapással több – továbbra is egy csónakban evezünk elnevezésű összejövetelen Bácskából és Bánátból, mintegy harminc meghívott vett részt.

     A vitaindító előadást Dr. Zsoldos Ferenc, a CI-FI Civil Központ elnöke „…legyetek egymásnak szolgálatára, …” (1 Péter 4,10) címmel tartotta meg, a Domus Pacis Ferences Lelkigyakorlatos és Közösségi Házban. Az előadó többek között szólt a civil mozgalmak kialakulásáról és történetéről, a délvidéki civil szféra múltbeli, jelenlegi helyzetéről valamint jövőjéről, illetve építő szerepéről. A társadalom optimista rétegének nevezte az önkéntesekként tevékenykedő civileket, akik elsősorban a gyerekek és az idősebbek soraiból kerülnek ki és ezekkel a korosztályokkal is foglalkoznak a leghatékonyabban. A civilek társadalmi elismertsége igencsak alacsony, aminek köszönhetően átlagosan évi 100 000 dinárból kénytelenek tevékenykedni. Az előadó elmondta még, hogy a majd egy évtizede tartó folyamatos elvándorlás, az alacsony társadalmi megítélés, a rossz közhangulat ellenére Vajdaságban a vallási jellegű tömörülések, egyesületek is sikereket érnek el. Megítélése szerint ez elsősorban a keresztény értékeknek köszönhető.

Az előadást megelőző és követő tartalmas beszélgetés mottójaként is szolgáló „Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek. „ Péter 1 levelének mondatát (4,10) szem előtt tartva hangzottak el a hozzászólások, melyek szerint ezek a civil szervezetek a hithez, a valláshoz kötődő munkájukkal gyarapítják, közvetlenebbé teszik az egyház társadalmi tevékenységét. Abban ugyancsak egyetértettek a résztvevők, hogy szükség van egymás munkájának alaposabb megismerésére, a felmerülő emberi gyöngeség kiküszöbölésére és a pozitív tevékenységek, eredmények hangsúlyozására, nyilvánossá tételére.

      – Az ilyen jellegű civilek együttműködésére is idő kell, semmit sem lehet elsietni – emelte ki az előadó. Nagy szükség van még a kölcsönös bizalom kialakulására és a közös érdek meghatározására is.

      Ennek jegyében tanácskoztak az összejövetel résztvevői és úgy értékelték, hogy a KÉK együttműködési kezdeményezése reális, ugyanakkor közösen kell meghatározni, hogy miben tudnak együttműködni és, hogy ki lehet, lesz a folyamatos programok irányítója, hordozója, koordinálója.

      Miután a civil társadalom egy nem kötelező emberi társulás és azon kapcsolatok hálózata, amelyek a család, a hit, az érdek szolgálatára jön létre, szükség van a bilaterálisan vagy több partnert felölelő úgynevezett együttes eseménycsomag létrehozására – értettek egyet a kerekasztal résztvevői. Ezen belül a különféle, de egybecsengő akciók összehangolására, a közös humán- és eszközforrások feltárására és közös felhasználására ugyancsak szükség mutatkozik, az eredményesség érdekében.       

      A másik nagy terület, amelyen közösen eredményesebben dolgozhatnak az a civil szervezetek fenntarthatósága, amely sokféle elemből tevődik össze. Ehhez szükség van mindegyikük esetében, egy világos szervezeti jövőkép és küldetés valósághű stratégiai tervezetére, erős elkötelezettségre a szervezet tagjai, az önkéntesek és a munkatársak részéről, alkalmazkodó készség és rugalmasság ugyancsak kell a változásokkal szemben, hatékony, színvonalas programokat kell kidolgozni, és végül, de nem utolsó sorban elegendő anyagi forrást vagy forrásokat is kell biztosítani a munkához, tevékenységhez, projektekhez.

      Az összejövetel résztvevői abban egyetértettek, hogy igen hasznos tudnivalókkal gazdagodtak, hogy máris bilaterális kapcsolatok kialakulására látnak lehetőséget, hogy a javasolt záradékok értelmében hamarosan szorosabb együttműködést terveznek, több partnerszervezettel is és, hogy szükség van az ilyen jellegű találkozók folyamatosságára.