A forráshoz csak az árral szemben lehet eljutni | Keresztény Értelmiségi Kör | Keresztény Értelmiségi Kör Ugrás a tartalomra

A forráshoz csak az árral szemben lehet eljutni

 

Értelmiségi élet Magyarországon 1956-tól – ahogy a sajtóban nem szerepelt

A Keresztény Értelmiségi Kör szervezésében Szabadka és Törökkanizsa után Óbecsén is igen tartalmas elõadást tartott dr. Galgóczy Gábor, a magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökhelyettese Értelmiségi élet Magyarországon 1956-tol – ahogy a sajtóban nem szerepelt címmel. A Petõfi Sándor Magyar Kultúrkör adott otthont a rendezvénynek, melyet megtiszteltek jelenlétükkel Szabó Károly, a KÉK elnöke, valamint ft. Fuderer László és ft. Péter Antal plébánosok. A KÉK szervezésében történõ elõadások mindig imával kezdõdnek. Az ima a szív és a hit összhangjából születik, ezért hallgatták a megjelentek különös tisztelettel Lengyel Ildikó kántornõ csodás énekét: Miatyánk – felajánlva azt minden áldozatért, akit az ötvenhatos események bármiképpen megérintettek. A kerék forog – hangzott el a bevezetõben. A változások váratlanul is bekövetkeznek, általuk az élet egy pillanatra minta megállna, aztán tovább folytatódik, sokszor egészen más mederben. Hatalmas erõvel bíró szó a haza. Hogy hogyan éljük meg (benne, vagy kívülrõl sóvárogva egy szebb világért), arra ad választ Wass Albert 1948-ban, az ötvenhatos történéseket megelõzõ idõben írt Üzenet haza címû verse. És lészen csillagfordulás megint és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia s ki mint vetett, azonképpen arat. Mert elfut a víz és csak a kõ marad, de a kõ marad. Dr. Galgóczy Gábor Budapesten született. A tény hogy piarista gimnáziumba járt, és ott érettségizett, meghatározta életét és karrierjét. Elvégezte az orvostudományi egyetemet, majd igazgató fõorvosként tevékenykedett az Országos Munka-egészségügyi Intézetben, szakterületeként a légzésfunkciós diagnosztikát, a foglalkozási eredetû légzõszervi megbetegedéseket és a munkahelyi egészségfejlesztést választva. Elõadásában személyes megélései függvényében, az ötvenhatos forradalom árnyékában, maradva a realitás talaján, nem panaszkodva és nem vádolva, keserû hangvétel nélkül tért ki azokra az idõkre, amelyek meghatározták nem csak az övét, hanem mások életét is. Az ötvenhatos történések az egyetemekrõl kiinduló budapesti diákok békés tüntetésével kezdõdtek október 23-án. A tömegtüntetés fegyveres felkeléssé nõtt és a kormány bukásához vezetett. Az új kormány tárgyalásokat folytatott a Szovjetunióval annak csapatai teljes kivonulásáról, a Varsói Szerzõdésbõl való kilépésrõl és az ország semlegességérõl. Az élet más fordulatot vett, a hõsi szabadságharc megbukott. Több mint 2600 magyar és 700 szovjet állampolgár esett el. Az országból elmenekültek száma elérte a 250 ezret. Az ország agóniája ezzel nem ért véget. A következõ év januárjától a forradalom résztvevõit tömegesen börtönözték be, sokukat kivégezték. A rákövetkezõ évtizedekben a témáról tilos volt beszélni. A magyar forradalom és szabadságharc sokak szerint a világ kommunizmusának alapjait rendítette meg. Az 1956-os forradalom, Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca idején dr. Galgóczy Gábor csupán 15 éves volt. Az elõadó jóvoltából gombolyodni kezdett az emlékek fonala, és a kivetítõn pörögni kezdtek a mondandót alátámasztó képsorok. A mozaik elsõ kockái a korai gyermekkort idézték, a fotókról szép lakás, a nagyszülõk, szülõk, testvérek képei néztek vissza. A negyvenes évek végén a kórház, ahol édesapja dolgozott, illetve annak tetõterasza volt a hely, ahol gyermekként játszhatott testvéreivel. Aztán összeomlott a megszokott polgári élet. Ez új fejezetet nyitott az életében. Bencés iskolába iratkozott, akkor már a német származású nagymama jóvoltából tudott németül is. Az egyházi iskolákat és a rendeket megszüntették, a rendházakban élõket kitelepítették, az ott lévõ könyveket, egyéb holmit kidobták. A bencés iskola megszûnt. A párt szemszögébõl jó osztálynak az számított, ha kevés volt a diákok között az értelmiségi szülõk gyermeke. Tanulmányait a piarista gimnáziumban folytatta. Apja bûntelenül börtönbe került. Ötvenhatban gimnazista volt Galgóczy Gábor. Hallotta, hogy nyugtalanság van a városban, de a szülõk megkímélték gyermekeiket a kényes témáktól, mégis megtudta, hogy a fiatalság elindult. Látnia kellett hová és miért. Az események zöme Budapest belvárosában zajlott. A házuk közelében látott életében elõször halottat. Az utcán feküdt, találat érte. A közlekedés lebénult. A halottakat más megoldás híján az utcák kis terein temették el. Romokat látott, õsz volt, az esõ miatt mindenütt sár. Tankok járták az utcákat. Magyar katona nem lõtt magyarokra. Búvópatakként jöttek elõ az újságok, jelvényeket lehetett kapni, zászlót, amelybõl ki volt vágva a népköztársaság címere. Feliratok jelentek meg, amelyek tartós sztrájkra szólítottak fel. A Sztálin-szobrot ledöntötték, szétverték, darabokra bontották. A falvak, amelyeket nem tett tönkre a forradalom, a fõváros mellé álltak. Teherautókon szállították az élelmet a budapesti lakosságnak. Amikor bejöttek az oroszok, blokád alá vették a várost. A tankok ellen védekezni kellett, barikádokkal. Az utcákat fegyvertûz alatt tartották. Olykor csak golyózápor alatt lehetett eljutni a város egyik részébõl a másikba. A forgalom még inkább lebénult. Sok családot kibombáztak, sokan elhagyták az országot. Megindultak a tárgyalások. November 4-éig sérültek az épületek, kirakatok törtek be, de fosztogatás nem volt. Késõbb jelentkeztek a vandalizmus jelei. Hosszúnak tûnt az idõ, amelyre a fegyveres harcok voltak jellemzõek, aztán az élet folytatódni látszott. 1956 után apját rehabilitálták, majd kinevezték egy tüdõszanatórium igazgatói fõorvosának. A gimnazista Galgóczy jeles osztályzattal érettségizett. Orvosi pályára készült, biológiából és fizikából felvételizett. Az elért maximális pontszám nem bizonyult elegendõnek. Természetesen az elutasítás valódi oka az volt, hogy elõtte piaristaként tanult. Újabb pontok megszerzése és ez által az egyetemre való bejutás érdekében munkába állt, rézvezetékeket tekercselt. Egy üzemben, négyen – egy katonai gimnáziumi végzettséggel rendelkezõ, két ferences és o mint piarista diák – dolgoztak együtt, és barátkoztak. Ezt az illetékesek nem nézték jó szemmel, ezért úgy tûnt, hogy nem fogja megkapni az üzemi ajánlást, és elvesznek a várt pontok. Végül kis ráhatással ez is összejött. A budapesti és a szegedi egyetemre jelentkezett. Budapesten jól teljesített, aztán jött a hidegzuhany: „helyhiány”… Az ok természetesen a múlt, az egyházi iskola volt. Nem vették fel. Szegeden próbálkozott, a vizsga ott is sikert eredményezett, de a történelem ismételte önmagát. A Gondviselõ úgy akarhatta, hogy ne adja fel. Kis rásegítéssel bejutott az egyetemre. Diplomát 1966-ban a legjobb tanulmányi eredménnyel szerzett. Álláselosztó bizottság utasítására az Élettani Intézetben kutatóorvosként kezdte pályafutását. 1968-ban ismét Budapestre érkezett. Légzési diagnosztikával foglalkozott, majd megszerezte az akadémiai tudományos fokozatot. A kilencvenes rendszerváltásnál már nem volt gond piarista múltja – így lett fõorvos. Életének fõbb állomásait képtelen, de talán nem is akarja elfelejteni. A legnagyobb élmény az ötvenhatos forradalom. Igaz, akkor még szinte gyerek volt, de tudta, érezte, hogy rossz az, amiben élnek. A kilencvenes fordulat reményt keltett. Hogy feldolgozza a feldolgozhatatlannak látszót, Istentõl kapott erõt.