Boldog az, akit kiválasztasz | Keresztény Értelmiségi Kör | Keresztény Értelmiségi Kör Ugrás a tartalomra

Boldog az, akit kiválasztasz

Boldog az

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) a Rábaköz fővárosában, az Észak-magyarországi Csornán, április 21-23. között megtartott tavaszi küldöttgyűlésén, részt vettek a partnerszervezetek: a vajdasági Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK), valamint a felvidéki, erdélyi és a kárpátaljai küldöttség tagjai is.

     A résztvevőket, akik pénteken érkeztek, a 25 éve fennálló helyi csoport vezetője, Horváthné Hatos Éva a házigazda szerepében a szálláshelyen, a középiskola kollégiumában fogadta és köszöntötte, majd a Csornai Premontrei Apátság dísztermében köszöntőjéhez csatlakozott a város polgármesterasszonya és Makláry Ákos az országos KÉSZ elnöke.

     A plébániai kormányzó, Boldvai Márton Bertalan OPraem. perjel, a Premontrei Apátság nevében szólt az egybegyűltekhez.

     A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Dr. Horváth Lóránt Ödön Premontrei apát, nyugalmazott prépost prelátus.

     Bemutatásra került A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című magyar ismeretterjesztő film, utána késő estébe nyúló beszélgetés következett.

     A szombat reggeli szentmisén a megjelentek a Nagyboldogasszony-templomban vettek részt, majd az Apátság dísztermében beszélték meg és döntöttek a küldöttgyűlés napirendi pontjait követve.

     A gyűlésen megtárgyalták az előző év tevékenységének részleteit, elfogadták a költségvetés-tervezetet és a pénzkezelési szabályzat változásait, döntést hoztak alapítvány létrehozásáról, az alapítvány alapító okiratának elfogadásáról és a működéséhez szükséges feltétek biztosításáról.

     Boldvai Márton Bertalan OPraem perjel a csornai premontreiekről tartott elődást, majd a munka az országos programok elfogadásá- val folytatódott. A KÉSZ határon túli társszervezeteinek eredményeiről és együttműködési terveiről, azok képviselői számoltak be. Sorjáztak a helyi csoportok beszámolói is a reformáció témakörének feldolgozásáról. A vajdasági KÉK megbeszéléseket folytatott úgy az anyaországi KÉSZ-szel, mint a partnerszervezetek képviselőivel.

     Külön élményt jelentett Szalay Balázs történelem szakos tanár, helytörténész városbemutatója illetve a helyi múzeum megtekintése.

     A rendezvény vasárnap szentmisével zárult a csornai Jézus Szíve-templomban. Szilágyi Edit