
A Keresztény Értelmiségi Kör 2023.09.4-én szervezte meg a CSÍKSOMLYÓ ÉS A KÁRPÁT-MEDENCEI KERESZTÉNY ÉRTÉKEK című fotókiállítás megnyitóját Szabadkán a Népkör Magyar Művelődési Központ Oláh Sándor Körgalériájában.
A fotók a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány fotópályázatának alkotásai. Szabó-Hangya Teréz köszöntötte a résztvevőket, majd a Népkör MMK Bóbita leánykarának szólistái, Korponai Réka és Márton Lilla Balázsteleki dalcsokorral gazdagították a programot.
Keresztes Dénes, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökhelyettese nyitotta meg a fotókiállítást, amely szeptember 18-ig 10-12 óra között tekinthető meg.
A fotópályázat a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával, a kiállítás pedig Magyarország Főkonzulátusa Szabadka közreműködésével valósult meg.