A koronavírus árnyékában más lesz az idei ünnep — kiben milyen gondolatok kavarognak december 24-25-ére, a Megváltó születésnapjára készülődve?
Bálint Ágota, a MáRádiónkért Egyesület elnöke: — Több az aggódás magunkért, egymásért, jobban érezzük, hogy mennyire Istenre vagyunk hagyatkozva, hogy a vírust ne kapjuk el, vagy ha mégis, minél kevesebb gyötrődéssel essünk át a fertőzésen. Főként az idős nagyszülőkért aggódunk, az én édesanyámért, a férjem idős szüleiért. A szentesti vacsora mindig nálunk szokott lenni, az idén ez elmarad, a nagyszülőket majd másnap maszkban látogatjuk meg, mert bár a férjem itthonról dolgozik, a két húsz év feletti gyermekünk még jár ide-oda, én is a munkahelyemre, így nem merjük vállalni, hogy a szülőkkel vacsorázzunk. A biztonsági előírásokat betartva találkozunk majd a testvéremmel, az ő gyermekeivel. Nagyon hiányoznak az emberi kapcsolatok, a baráti társaság, a nagy decemberi összejövetelek, igyekszünk telefonon tartani a kapcsolatot. A Mária Rádióban is úgy osztottuk be a munkát, hogy minimalizáljuk a kapcsolatokat, külsős emberek nem mennek be a rádióba, hanem beküldik a hanganyagot. Esténként elcsendesedésként Böjte Csaba tanításait, homíliáit hallgatom, illetve a reggeli miséit a dévai templomból. Örvendezünk, hogy meggyógyult! Az ő példája és tanítása hatalmas lelkierőt ad, pozitív életszemlélete a kapaszkodó. Az a reménység, amelyet ő sugároz, erősít engem is.
Szabó Károly, a Keresztény Értelmiségi Kör elnöke: — Március óta úgy érezzük, a feje tetejére állt a világ, és abban mi magunk is megszédülve imbolygunk. Sokan abban reménykedtek, hogy ez a helyzet nem tarthat ilyen sokáig. A lelkem mélyén magam is ezt gondoltam. Sajnos nem így lett. Elérkezett az év utolsó hónapja és vele az adventi idő, amikor is az emberek várják a karácsonyt, a szeretet, a találkozások ünnepét, idejét. Fajdalommal vesszük tudomásul, hogy a szétszakadt családok nem találkozhatnak. Mindennek ellenére a keresztény embernek nem szabad elkeserednie. Bennünket a remény kell hogy éltessen. A remény Krisztus szeretetében és abban, hogy a karácsony az isteni tökéletes, tiszta szeretet ünnepe. Ez kell hogy erőt adjon, hogy szembe tudjunk nézni az élet adta problémáinkkal és gondjainkkal. Ez kell, hogy megértesse velünk, az életünkben semmi sem történik hiába. A KÉK-ben tizenhét éves tradíciót kellett az idén megszakítanunk, nem tudtuk megtartani az adventi lelki napunkat, és az év végi közös hálaadó szentmisénket sem. Az adventi elmélkedést kamerák előtt Horváth Endre atya mondta el a KÉK tagságának meg az érdeklődőknek, és megnézhető a YouTube-csatornánkon. A találkozás és a barátkozás helyett most ezt tudjuk adni az embereknek.
Horváth Ákos, a magyarkanizsai Szent Őrangyalok római katolikus templom káplánja: — November 29-én, az ünnepi szentmisén meggyújtottuk az adventi koszorún az első gyertyát, mellyel elkezdődött a négyhetes felkészülés karácsony szent ünnepére, mely az idén talán valóban a szívben megszülető Úrjézusról fog szólni. Bizonytalanságba vagyunk kényszerítve, sokszor nem tudjuk, hogy mi lesz velünk holnap. A szeretteink távol vannak tőlünk, egyedül érezhetjük magunkat. A körülöttünk kialakuló állapot azonban nagyszerű alkalom arra, hogy az idén valóban felkészüljünk lélekben arra, amiről a karácsonynak valójában szólnia kell: a közénk jövő Úrjézus köszöntésére. Nem jó szájízzel emlékezem vissza azokra az adventekre, karácsony előtti utolsó napokra, hetekre, amikor — mintha az életünk múlt volna rajta — szaladgáltunk boltról boltra, vásárlási lázban égett az egész világ. Az volt a legfontosabb, hogy minden tökéletes legyen az ünnepi asztalnál, pompázatos fa álljon a nappaliban, és mindenkinek méregdrága ajándék legyen a fa alatt. Ez az idén másképp lesz. Családok fognak „ünnepelni” úgy, hogy a tagjaikat országhatárok választják el egymástól, és számukra az lenne a legnagyobb ajándék, ha együtt lehetnének! Az idei karácsony meg kell hogy tanítson bennünket arra, hogy a lényegre figyeljünk! Hogy újra megértsük, a külcsín nem több, mint a belbecs, és hogy a karácsony nem a tökéletes narancsos kacsáról meg a repedésmentes mákos bejgliről szól, hanem arról, hogy minden hívő ember szívében megszülethessen a Megváltó!
Orosz Attila bácskai református esperes, bácsfeketehegyi lelkész: — Az idei évben a bácsfeketehegyi református gyülekezetben is, és a legtöbb családban is az eddigi, jól bevált hagyományoktól és szokásoktól eltérően készülünk a karácsony megünneplésére. A hívő ember nem beszélhet reménytelenségről, de bizonytalanságról talán igen. Ez utóbbi érzés határozza meg az ünnepre való felkészülésünket is. Úgy tervezzük, hogy az eddigi kettő helyett az idén egy ünnepi istentiszteletet tartunk karácsony első napján, tekintettel a járványügyi helyzetre, és elmarad az úrvacsorai jegyek kiosztása. Eltérően az eddigi gyakorlattól a karácsonyi igehirdetést úgynevezett körlevél formájában juttatjuk el azokhoz, akik ezt igénylik. A több évtizedes múltra visszatekintő karácsonyi gyermek-istentisztelet is elmarad, ezzel együtt a fonott kalács elkészítésének és kiosztásának hagyománya is. A hittanos és a vasárnapi iskolába járó gyermekeket egy édességcsomaggal ajándékozzuk meg. Ez marad meg talán egyetlenként a korábbi gyakorlatunkból. Bízva Isten gondviselő és megtartó kegyelmében hisszük, hogy az idei karácsonyi ünnepszentelésünk is — függetlenül az előállt helyzettől — áldott alkalom lesz egész közösségünk számára.
Tóth Borisz idegenvezető: — A rendhagyó év vége felé járva olyan gondolatok ébrednek bennem, hogy sokkal jobban kell értékelnünk mindent, amink van, és mindent, amit eddig kaptunk: a családtagjainkat, az egészséget, a barátainkat, a munkahelyünket és mindazon élményeket, amelyeket megtapasztaltunk az előző esztendőkben, azokban az időszakokban, amikor még nyugodtabban, szabadabban élhettünk. Ebben az évben sokkal több idő van felkészülni az ünnepekre, nyilvánvalóan azért, mert nagyon kevés lett a munkánk. Az idén végre el tudtam jutni rorátékra, azaz hajnali misékre reggel 6 órakor. Ezek egy kicsit megpróbáltatóak, de annál szebbek. Otthon is sokkal többet tudok segíteni, akár a bevásárlásban, akár a sütésben-főzésben, egy-egy dekoráció elkészítésében. Bár korlátozva vagyunk, de ugyanúgy fontos az emberekkel való találkozás, a kapcsolattartás, a barátkozás. Egyfolytában arra kell törekedni, hogy a jövőben minél többet adjak magamból mindenkinek, akinek szüksége van rá, és tudjak segíteni a magam módján. Elsősorban azért, mert keresztény vagyok, vallásos embernek tartom magam, ezt az ünnepet is, amely valójában a kedvencem, úgy fogom fel, mint egy nagy szülinapi felkészülést, hiszen Krisztus Urunk születésnapjára készülünk, aki meghatározó az életemben, és akinek a tanításához igyekszem tartani magamat.
Nyilas Leonov Anita: — Ferenc pápa szerint: „Az adventi időszak visszaadja nekünk a remény távlatát, annak a reménynek a távlatát, amely soha nem ábrándít ki, mert Isten szaván alapszik. Olyan remény, amely nem okoz csalódást, egyszerűen azért, mert az Úr soha nem csal meg.” Az adventi várakozás felépíti az ünnepet, az Úr eljövetelét. Ilyenkor a családok a hitükre támaszkodva erősödnek, összezárnak. A hitre, az összetartásra jelen időben hatalmas szükségünk van. Az elmúlt időszak, szinte az egész év, megkötésekkel, új szabályok betartásával múlt, múlik el. A közösségi összezárás, a családi kötelékek erősítése segít átvészelni a mostani rendkívüli időszakot. Karácsonyt várva, az adventi koszorú gyertyáit meggyújtva, ünneplőbe öltöznek a gondolataink. Várakozunk. Díszítjük az otthonunkat, mézeskalácsot sütünk, ünnepi menüt készítünk. Karácsonyt várva, ünnepre készülve, nemcsak a családra, hanem a baráti körünkre is jobban odafigyelünk. Sokan élnek körülöttünk olyan szépkorúak, akiknek a családja nem tud hazajönni az ünnepekre. Mindenkinek törődést, reményt kell kapnia. A reményből tudunk építkezni.