Evangélium - 2020.09.06.

Szerkesztette: Masa Tamás

Évközi 23. vasárnap

Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz:
    ,,Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy »kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
    Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is.
    És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.''
/Mt 18, 15-20/

                                 

                                     “Emberfia, őrnek állítottalak Izrael háza mellé..”(Ez 33,7a)

Krisztusban kedves testvérem!

Ezekiel próféta a babiloni fogság idejében kapta a prófétai meghívását. Kr.e. 597 ben, az első elhurcolás idején ő is Babilonban került Izrael királyával, és sok más előkelő zsidóval együtt. Abban az időben az a gondolkodás uralkodott, hogy az egyén felelős a nép többi tagjáért, és fordítva, a nép felelős az egyén sorsáért. Ez azt jelenti, hogy  ha valaki bűnt követ el, vagyis elszakad az Úr parancsaitól, akkor az egész nép bűnössé válik. (vö. http://www.ktabkbih.net/info.asp?id=563).

Ezekiel próféta tehát egy nagyon nehéz küldetést kapott. Öt évvel a Babilonba való elhurcolás után kapta a prófétai küldetését. Feladata az volt, hasonlóan a többi prófétához, hogy az Úr üzenetét tolmácsolja a népnek. A fogság ideje egy nagyon nehéz helyzetet teremtett. A prófétának nagyon nehéz küldetés jutott. Meg kellet őriznie a nép körében az egy igaz Istenbe vetett hitet, hiszen a pogány környezetben nagyon nagy volt a veszélye annak, hogy sokan elpártolnak a pogány valláshoz ,és elfelejtik a saját vallásukat.

A  mai olvasmányban Ezekiel próféta meghívástörténetét halljuk. Az Úr  a prófétát őrnek teszi meg népe körében, úgy ahogyan a címsorban szereplő versben olvashatjuk. Az őr feladata ebben az esetben az, hogy a népben megőrizze a vallási öntudatot.  A próféta hatalmat kapott az Úrtól arra, hogy  szavaival fenyítse, figyelmeztesse, és bátorítsa a választott nép fiait.

Krisztusban kedves testvérem! A mai keresztények számára a most olvasott prófétai szöveg is bátorítólag hat. A mai világ körülményei között nekünk is hasonló prófétai küldetés  jutott mint Ezekiel prófétának. Valamilyen úton módon, mi is őrei vagyunk egymásnak. Senki közülünk nem mondhatja, hogy semmi köze sincs a másik emberhez. Krisztus követőiként felelősek vagyunk egymásért, és a prófétához hasonlóan nekünk is küldetésünk van a másik emberhez, különösen ahhoz, aki eltévedt az élet  forgatagában!

Béke veled!

 

Eseménynaptár

Szeptember 2020
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30