Evangélium - 2019.10.27.

Szerkesztette: Masa Tamás

Évközi 30. vasárnap

Abban az időben:
    Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta:
    ,,Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos.
    A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.«
    A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: »Istenem, légy irgalmas nekem bűnösnek.«

Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.'' /
Lk 18, 9-14/

                                 

     A nyomorgók jajszava áthatol a felhőkön, és nem csendesül, amíg el nem éri célját. (Sir 35, 17)

     Krisztusban kedves testvérem!

     A mai olvasmány egy részét hozza egy nagyobb beszédnek, amelyet a szent író a helyes istentiszteletről és az imádságról mond. Az elmúlt vasárnap a kitartó és az álhatatos imádságról hallottunk. A mai olvasmány és az evangélium pedig az alázatos szív imájára hívja fel a figyelmet. Sirák fiának a könyve egy beszédgyűjtemény, amelyben tanításokat, mondásokat olvashatunk a család és az egyén életéről, valamint a társadalmi életről. A ma hallott olvasmány éppen a társadalmi vonatkozású. Azt móndja a szerző, hogy a szegények imája áthatol a felhőkön. Isten, különös figyelmet szentel a szenvedőknek. Nagyon fontos ez a kérdés. A társadalomban, de ugyanúgy az Egyházban is jelen vannak a szegények és a szenvedők. Nekünk keresztényeknek, a Szentírás tanítása szerint nagy gondot kell fordítanunk rájuk. Erről már több alkalommal is szó esett. Az egymásra való odafigyelés, az irgalmasság gyakorlása a mai körülmények között is elnegedhetetlenül fontos.

     Krisztusban kedves testvérem! Ahhoz hogy irgalmas lelkületűek lehessünk nagy alázatosságra van szükség. Az alázatos imádságok, az Isten felé fordulás formál minket. Az ilyen lelkülettel végzett imádságok kedvesek az Úr előtt. A dicsekvés távolt tart minket Istentől és a nyomorúságban lévőkre sem enged odafigyelni.

     Arra biztat minket a ma hallott tanítás, hogy törekedjünk alázatos lelkületre, és az így mondott imádságok kedvesek lesznek Isten előtt. Ugyanakkor az ilyen lelkületben végzett imák meg fogják nyitni a szemünket és a szívünket is a nyomorúságban lévők iránt is.

Eseménynaptár

December 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31