Evangélium - 2019.08.18.

Szerkesztette: Masa Tamás

Évközi 20. vasárnap

     Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
    ,,Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!
    Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.''
 /Lk 12, 49-53/

                           

     Krisztusban kedves testvérem!

     Jeremiás próféta nagyon fiatal korában kapta prófétai meghívását, Kr. e 625-ben. Működésének első húsz évében az ország északi részében működött azoknak a leszármazottainak körében, akiket 721-ben az asszírok fogságba hurcoltak. Prófétai működésének fő témája a hazatérés volt. Vigasztalta a kortársakat, hogy az Úr minden foglyot szabaddá tesz majd. (vö. http://www.ktabkbih.net/info.asp?id=718). Később, egy más küldetést kap a próféta. Babilon, Kr. e 605-ben legyőzte Asszíriát és Egyiptomot és nagyhatalommá vált. Jeremiás ettől kezdve a megtérésre kezdte meghívni a választott nép fiait. Jeruzsálem pusztulását is sokszor hangoztatta, ezért a nép körében ellneszenvet váltott ki, és sokan a halálát akarták.

     A mai olvasmányban szereplő történet a kutatások szerint Cidkija király idejében játszódott le (Kr. e 588). A főemberek a királyhoz fordulnak, és kérik, hogy tegye el az útból Jeremiást, mert szavaival ijesztgeti a népet, és félelmet önt az emberekbe. Jeremiást tehát egy ciszternába engedik le, ahonnak az egyik jóakaratú főember, a király engedélyével kiszabadítja.

     Ez a történet rámutat arra, hogy az emberek sokszor nem foglalkoznak bűnös életük következményeivel. A figyelmeztetés , a megtérésre való felhívás számukra csak üres beszéd. Jeremiás próféta, aki egy nagyon nagy veszély előtt működik, hirdeti a megtérés szükségességét, nem talál meghallgatásra. Ellenkezőleg, vészjósló ellenségként tüntetik fel.

     Nagyon érdekes és mély a mai olvasmány tartalma. Az emberknek megfelel a bűnös életmód. A veszély amely közeledik, nem érdekli őket. Jeremiás hiábavalóan küzd az igazság mellett. Isten prófétájaként kitart a nehézségekben, a halálveszélyben.

     A mai kor emberéhez is szól Jeremiás próféta szava. Manapság is szükséges a megtérés. Meg kell vizsgálnia a mai embernek is azt, hogy milyen a lelki állapota. A világ sodrása nagyon könnyen elidegeníti a mai embert is az élő, Istennel való bensőséges kapcsolattól. A mai olvasmány felhívja a figyelmünket arra, hogy nem szabad megátalkodottnak lennünk, hanem oda kell figyelnünk Isten szavára, amelyet napról napra hallunk, és annak segítségével a jó irányba, az üdvösség felé vezető útra irányítjuk lépteinket.

     Békesség veled!

Eseménynaptár

Szeptember 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30