Evangélium - 2019.05.19.

Szerkesztette: Masa Tamás

Húsvét 5. vasárnapja

     Abban az időben:
     Amikor az áruló Júdás kiment a teremből, Jézus beszélni kezdett: ,,Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha Isten megdicsőül benne, Isten is megdicsőíti őt saját magában, sőt hamarosan megdicsőíti.
     Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt. 
/Jn 13, 31-33a. 34-35/

             

               Mert „sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába.”(ApCsel 14,22b)

     Krisztusban kedves testvérem!

     Az Apostolok Cselekedeteinek könyve  bemutatja nekünk a kezdeti Egyház életét, és azt, hogy miként jöttek létre az első keresztény közösségek. Ahogyan az elmúlt vasárnapon is hallottuk, először a zsidóknak hirdették az evangéliumot. Ez valamilyen formában kézenfekvőnek tűnt, hiszen ők ismerték az ószövetségi jövendöléseket, törvényeket, és bennük volt a Messiás várás tudata. Ezért látszott egyszerűbbnek Krisztus evangéliumát nekik hirdetni először. Később nyílt meg az út a pogányok felé is. Pál és barnabás missziós utakra mennek Kis-Ázsiában, pogányok lakta vidékekre, és nekik is hirdetni kezdik az evangéliumot.

     A mai olvasmány beszámol nekünk arról, hogy Pál és Barnabás az első missziós útjuk végén, visszamennek azokra a helyekre, ahol hirdették az evangéliumot, és szavaikkal, jelenlétükkel erősitik az újonnal alakult keresztény közösségek hitét. Ez egy csodálatos dolog. A lelkipásztori gondoskodás alapja, vagy előde. A címben szereplő igevers kifejezi azt a valóságot, hogy kereszténynek lenni áldozatokkal  jár. Nem elengendő csak csatlakozni az Egyház közösségéhez, hanem állandóan növekedni kell a hitben. Szükség van állandó lelki erősítésre. A közösség az, amely segít ebben. Látjuk Pál és barnabás példáját. Ők fáradhatatlanul mennek egyik egyházközségből a másikba, és buzdítját, bátorítják őket a hitben való kitartásra.

     Krisztusban kedves testvérem! Napjainkban is megvan ez a helyzet. Az Egyház egyházmegyékből és plébániákból tevődik össze szerte a világon. Külsőleg nézve úgy tűnik hogy mindenki a saját útját járja. Pedig nem így van. Az Egyház, annak ellenére, hogy sokszínű, sok népet magába foglal, egy Egyház. Ebből kifolyólag következik, hogy mindenki mindenkiért felelős. Mindenkinek szívén kell viselnie, nemcsak a a saját közösségének a sorsát, hanem az egész Egyházét is. Pál és Barnabás példája segíteni akar minket felismerni ezt a valóságot.

     “..Mert „sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába.”(ApCsel 14,22b)-olvassuk. Igen, az állandó tanúságtétel, küzdelem és kitartás kell hogy jellemezze a közösségeink életét. Imádkozzunk egymásért, viseljük szívünkön a más közösségek sorsát és amennyire csak lehet bátorítsuk egymást a Krisztus és az evangélium iránti hűségre!

Eseménynaptár

Szeptember 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30