Evangélium - 2019.04.07.

Szerkesztette: dr. Rokay Zoltán

Nagyböjt 5. vasárnap

OLVASMÁNY
Ezt mondja az Úr: aki egykor utat készített a tengeren át és ösvényt a nagy vizekben, aki kivezette a harci szekereket és lovakat, a hadsereget és a hőst: elbuktak és nem keltek föl többé, odavesztek, és kialudtak, mint a mécses lángja:
„Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgaira figyeljetek! Nézzétek: én valami újat viszek végbe, és már sarjadóban is van, nem látjátok? Valóban, utat készítek a pusztában, és folyókat a sivatagban.
Dicsőíteni fog a mező minden vadja, a sakálok és a struccok, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak népemnek, az én kiválasztottamnak. A nép, amelyet magamnak alkottam, hirdetni fogja dicsőségemet.
” /Iz 43,16-21/

         

     A nagyböjt a katekumenek számára az előkészület ideje. Húsvét éjszakáján keresztelkedtek meg, ekkor lettek részesei Krisztus halálának, temetésének és feltámadásának, ekkor születtek, - vagy születnek újjá vízből és Szentlélekből. – Azok számára pedig, akik már megkeresztelkedtek ez szintén előkészületi idő, mert húsvét éjszakáján megújítjuk keresztségi fogadalmunkat.- Ennek az előkészületi időnek olvasmányai mind a keresztségre emlékeztetnek bennünket. Izajás próféta a választott nép emlékezetébe idézi, hogy az üdvösségtörténet két legnagyobb eseménye: az egyiptomi fogságból való kivonulás és a teremtés pont a vízhez kapcsolódik: Isten kivezeti választott népét száraz lábbal a Vörös tengeren át, a teremtésnél pedig Isten elválasztja a vizeket és így lehetővé teszi az életet. – Ez a prófétai üzenet egy sorsdöntő pillanatban hangzott el, amikor a választott nép egy új kivonulás- ra készült: a babiloni fogságból. – Isten bennünket is kivezetett a keresztség szentsége által az eredeti bűn rabságából, de azóta is újból és újból alkalmat ad nekünk, különösen a nagyböjti időben, hogy bűneink fogságából kiszabaduljunk az „újjászületés szentségei” (kiengesztelődés, szentgyónás, eukarisztiaszentáldozás) által. De ennek a feltétele, hasonlóképpen, mint a választott nép történetében: ne emlékezzünk a múltra: vagyis ne kívánkoz- zunk vissza a bűn rabságába, fogságába, még akkor sem, ha ez szertefoszló délibábjaival kecsegtet bennünket. – Isten megadja nekünk az újrakezdés lehetőségét, ha azt mi is elfogadjuk, és készek vagyunk a régivel szakítani; készek vagyunk elfogadni Isten kínálatát, ajánlatát, javaslatát, még akkor is, ha annak következményeit nem látjuk egészen pontosan, a bűnben viszont otthonosan, biztonságban éreztük magunkat. – Isten utat készít választot- tainak a pusztában: az élet pusztaságában tanításával nekünk is utat mutat Krisztus; múlt vasárnap ételről, táplálékról volt szó az olvasmányban; ma arról beszél a próféta, hogy Isten csodálatos forrást fakaszt népe számára: ez a keresztség és Krisztus tanítása, amely lelki szomjunkat oltja. 

ZSOLTÁR: 126 

 

          

     Már több ízben hallottuk, imádkoztuk ezt a zsoltárt Sion foglyainak hazatéréséről. – Most a nagyböjti időben, amikor a keresztségre, illetve a ke- resztség megújítására készülünk, különösen időszerű ez az ének: a babiloni fogságból való szabadulás az egyiptomi kivonulás megismétlése, ezt, pedig az Egyház kezdettől fogva úgy értelmezte, mint a bűn rabságából való szabadulást az újszövetségi „Vörös Tengeren”, a keresztvízen át. Ez az a hatal- mas dolog, amelyet az Úr művelt velünk, és ami örömünket igazolja, amiről a húsvéti virrasztás öröméneke beszél: Jézus Krisztus halálával és feltámadásával megmentett bennünket a bűn rabságából. – A megkereszteltek is megtapasztalhatják ezt az örömet, amikor a húsvéti bűnbánatban megtisztulva megújítják keresztségüket. 
     A zsoltár Isten jóságát a nyári esőhöz hasonlítja, amely megújítja a kiszáradt folyókat. – A szárazság, aszály, pusztaság a bűn. – Az isteni kegyelem, a keresztvíz megöntözi lelkünket, a bűnbánat fürdője megtisztítja szívünket, és ismét lehetővé teszi a kegyelmi életet, hogy a keresztény élet gyümölcseit, a jócselekedeteket megteremhessük. 
     Ám a keresztelendőknek és megkeresztelteknek tudniuk kell: a keresztény élet, a bűntől való szabadulás, a feltámadás örömét, Jézus Krisztus szenvedése és halála – verejtéke, könnyei és vére tette lehetővé számunkra. – Ilyen vetés volt szükséges, hogy a feltámadás aratása megvalósuljon. – Akik a keresztségben Krisztushoz kapcsolódunk, megtapasztaljuk a földi élet, a keresztény élet vetésének keserűségét szomorúságát: könnyek között, sírva vetünk, hiszen a vetőmagnak – nekünk – Jézus Krisztussal együtt a földbe kell hullanunk. – Ám bármennyire csak a vetést tapasztaljuk földi életünk- ben, hisszük és reméljük az örök élet, a feltámadás aratását. 

SZENTLECKE

Testvéreim! 
Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. Így hasonló akarok lenni hozzá halálában, hogy ezáltal eljussak a halálból a feltámadásra is.

Nem mintha már elértem volna, vagy már a célban lennék, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is megragadott engem.

Testvéreim, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban. /Fil 3,8-14/

          

     A filippieknek írt levél legismertebb szakaszát, a Krisztus – himnuszt, Krisztus alázatosságáról és felmagasztalásáról, virágvasárnap fogjuk hallani. A mai szentleckében arról beszél az Apostol, hogy Krisztus Jézus ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartott, szemétnek tekintett és elvetett, hogy Krisztust elnyerhesse, és hozzá tartozhasson. Számunkra nagyon erősnek tűnnek ezek a szavak. A mi életünkben ugyanis Jézus Krisztusnak, Istennek úgy lehet megvan a „helye”, de úgy gondoljuk sok minden más is elfér mellette. Jézus Krisztushoz, az Ő elnyeréséhez nem ragaszkodunk feltétlen és kizárólagosan: úgy gondoljuk, rajta kívül másra is építhetünk, főleg önmagunkra. Ez által azonban nem válhatok megigazulttá, ez mind ahhoz tartozik, amit az Apostol törvénynek nevezne, mert Jézus Krisztuson kívül minden a törvény alá tartozik. – A megigazulás Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása által valósult meg. Ennek lettünk részesei a keresztség szentségében. Ám ahhoz, hogy feltámadásának erejét megismerjem, közösséget kell vele vállalnom a szenvedésben. Mint hívő keresztény, nem vagyok, és nem lehetek kivétel az élet szenvedéseitől, ám tudom, hogy Jézus Krisztussal együtt szenvedek. Nem azt nézem, ami mögöttem van, hanem ami előttem: tudom, hogy még szenvedéseim sem az értelmetlenségbe, hanem a beteljesedésbe vezetnek. A bűnbánat szentsége éppen azt teszi lehetővé, hogy az előttem álló üdvösségre figyeljek, ne múltam felett tépelődjem és sajnáltassam magam. A nagyböjt előttünk álló szakasza erre emlékeztet, amikor egyre többet beszél Krisztus szenvedéséről és újjászületésünk szent titkairól és lehetőségeiről. 

EVANGÉLIUM 

Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket.
Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák.
Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal.
Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?”
„Senki, Uram” – felelte az asszony.
Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
/Jn 8,1-11/

           

                                      Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél! /Jn 8,11/

     Ma szent János Evangéliumából hallunk részletet. A bűnökről és bűnösökről lévén szó: menj, de többé ne vétkezzél – egészen szent Lukácsra emlékeztet. Sokan nem is tudják, hogyan került a János-Evangéliumba. Ám ha tudjuk, hogy szent János Jézus útjait írja le a jeruzsálemi ünnepekre, akkor ez az elbeszélés sem lesz idegen az ő Evangéliumában, hiszen az Olajfák Hegyéhez és a jeruzsálemi templomhoz kötődik. 
     A helyzet világos és egyértelmű (a vádlók számára): az asszonyt házasságtörésen érték. (Hogy a másik fél, a férfi hol van, arról hallgat a történet, hiszen ő a vádlók szerint, büntetőjogi szempontból nem játszik szerepet). Nem az asszony megkövezése, a törvény által előrelátott méltó megbüntetése a kérdés, hanem Jézus próbatétele: mit mond Jézus egy olyan helyzetben, amelyet a Mózesi törvény egészen világosan és egyértelműen „szabályoz”. Ha pedig tartja magát a törvényhez, hol marad a Jézus Krisztus által meghirdetett irgalmasság? Vajon kimond-e Jézus egy halálos ítéletet („megáldja-e az Egyház a fegyvereket”?) Jézus lehajol és ír. Hogy mit írt a földre nem tudjuk, azonban a vádlók reakciójából sejthetünk valamit – mert azok egymás után eloldalogtak Jézus felszólítása után: „Senki sem ítélte el az asszonyt?” Ha a vádlók nem ítélték el, miért ítélné őt el Jézus? – Ezért én se vessek másra követ, mert nem vagyok bűn nélkül. Helytelen azonban az a következtetés, hogy Jézus jóváhagyja a bűnt. Hiszen világosan mondja: ne vétkezz többé! Jézus Krisztus – és szolgálata által az Egyház megbocsát, de a bűnt nem hagyja jóvá. Ez pedig nagy különbség! 

 

 

 

 

 

Eseménynaptár

November 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30