Evangélium - 2019.03.24.

Szerkesztette: ddr. Rokay Zoltán

Nagyböjt 3. vasárnap

OLVASMÁNY 
Miután Mózesnek menekülnie kellett Egyiptomból, Midián földjén telepedett le, és ott Midián papjának, Jetrónak leányát vette feleségül. Mózes egy alkalommal apósának, Jetrónak, Midián papjának juhait őrizte. Messzire behajtotta a juhokat a pusztába, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Itt megjelent neki az Úr angyala: egy égő csipkebokorban, a tűz lángjában. Amikor odanézett, látta, hogy a bokor ég, de nem ég el.
Így szólt magában: „Odamegyek és megnézem ezt a különös látványt: miért nem ég el a csipkebokor.” Amikor az Úr látta, hogy Mózes vizsgálódva közeledik, Isten megszólította őt a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!”
„Itt vagyok” – felelte.
Erre Isten így szólt: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent föld.” Aztán így folytatta: „Én vagyok atyáid Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.” Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni.
Az Úr így folytatta: „Láttam nyomorúságát Egyiptomban élő népemnek, és hallottam panaszát a munkafelügyelők miatt. Azért szálltam le, hogy kiszabadítsam az egyiptomiak hatalmából, és hogy kivezessem arról a földről egy szép, tágas országba, egy tejjel-mézzel folyó országba.”
Mózes ezt mondta Istennek: „Ha megérkezem Izrael fiaihoz, és elmondom nekik: Atyáitok Istene küldött, akkor majd megkérdezik: »Mi a neve?« – mit feleljek erre?”
Isten ezt válaszolta: „Én vagyok, aki vagyok.” Azután folytatta: „Így beszélj Izrael fiaihoz: »Aki Van«, az küldött engem hozzátok.” Végül ezt mondta Isten Mózesnek: „Így beszélj Izrael fiaihoz: Jahve, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene küldött hozzátok. Ez az én nevem minden időkre, s így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre.”
/Kiv 3,1-8a.13-15/

           

     Isten az égő csipkebokorból szól Mózeshez. Mindannyiunk számára ismert történet, elbeszélés. Akik már jártak mohamedán mecsetben, azok azt is tapasztalhatták, mennyire él még egyes keleti vallásoknál a szokás, hogy a szent helyeken le kell tenni a lábbelit. Isten az ő jelenlétével minden helyet megszentel. A Bibliának már ez az ünnepélyes bevezetése rá akar mutatni milyen fontos üdvtörténeti eseményt beszél el. Isten találkozik az emberrel – Mózessel – és közli vele tervét az ószövetségi üdvtörténet legkiválóbb, központi eseményével kapcsolatban: hogyan akarja a választott népet kivezetni az egyiptomi fogságból. – Maga Isten neve is magában rejti ezt a megszabadítói, felszabadítói tulajdonságát: aki van. Héberül (zsidóul): JAHVE ami- ből pontatlan olvasás következtében lett: Jehova – amit sokan nem tudnak), Jahve annyit jelent: aki van; én vagyok, aki vagyok; De nem úgy, hogy az, hogy Isten van, vagy nincs, az engem, vagy bárkit közömbösen tud hagyni, hanem, ezen múlik az én egész emberi életem. Attól függ, van-e értelme az életemnek vagy nincs, hogy van-e Isten vagy nincs? Attól függ, hogy em- ber tudok-e maradni, emberiesen, humánusan tudok-e viszonyulni embertársaimhoz, hogy elfogadom-e Isten létezését vagy sem. Ha megtagadom Istent, vele megtagadtam embertársamat is. Tehát nem lehetek közömbös azzal a kérdéssel szemben, van-e Isten vagy nincs. – De még sokkal többet is jelent ez a név: én vagyok, aki itt vagyok, aki veled leszek.. Tehát nemcsak Isten létezését, hanem Isten megváltói jelenlétét: a történelemben és életemben – nemcsak az ószövetségi választott nép történetében, nemcsak Mózes életében. – Az én életemben, az Egyház életében, az Egyház történetében is, és Istennek ez a megváltói jelenléte az én életemben a keresztség szentségében kezdődött. Azóta Isten az én számomra is Jahve: aki van, aki jelen van, aki velem van. – Mózes meghívása az ószövetségi Húsvét első lépése volt. Az újszövetségi húsvét misztériumát a húsvéti szentségek – gyónás, áldozás által újítjuk meg: itt tapasztaljuk meg, amit Mózes az égő csipkebokorról szóló elbeszélésben: Isten megváltói jelenlétét Krisztus által; hogy Isten valóban az, aki van, aki velünk van, aki velünk lesz: Jahve. 

       

ZSOLTÁR: 103 
     Isten jósága a megbocsátásban mutatkozik meg. – Gyakran gondoljuk, Isten úgy szolgáltat igazságot, úgy köteles igazságot szolgáltatni, ahogyan mi szeretnénk. Akiket tehát baj ér, azok bizonyára bűnösök, mi pedig, amíg minden jól megy, bizonyára ártatlanok és igazak vagyunk, mert Isten különben már megbüntetett volna, hiszen ő igazságos. 
     Az Evangéliummal összhangban a mai zsoltár is arra tanít, hogy az isteni igazságszolgáltatás nagyon különbözik ettől a kezdetleges, gyerekes felfogástól, elképzeléstől. – Az Ő igazságossága az ember üdvösségét szolgálja. A megbocsátásban, a kegyelemben és irgalomban, valamint türelemben nyilvánul meg. – A megbocsátás a keresztség lényegéhez tartozik. Tudjuk, a keresztvíz lemossa az eredeti bűnt és minden más bűnt. A keresztelendőnek, aki húsvét éjszakáján részesül az újjászületés szentségében, meg kellett tanulnia, tapasztalnia a bűnök bocsánatának hitigazságát. Számunkra is időszerű ez a tanítás, mivel a nagyböjti bűnbánatban megtisztulva készülünk keresztségünk megújítására. – A bűnök bocsánata hitigazság. Ezért csak az Istenfélők, vagyis benne hívők és Krisztus tanítása szerint élők tapasztalják meg – azáltal, hogy maguk is gyakorolják a megbocsátást. –A keresztelen- dőkkel nekünk is meg kell értenünk az isteni igazságszolgáltatás logikáját, törvényszerűségét: Ő közölte velünk utait, amelyeken járnunk kell, parancsait, amelyek szerint élnünk kell. Az igazságszolgáltatás akkor történik, amikor az út végére érünk, amikor életünk befejezzük. Isten mindaddig türelemmel vár. 

SZENTLECKE 
Nem szeretném, ha elkerülné figyelmeteket, hogy atyáink mind ott voltak a felhő alatt, mind átkeltek a tengeren, s mind megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. Mindnyájan ugyanazt a lelki ételt ették, ugyanazt a lelki italt itták. Ittak ugyanis a lelki sziklából, amely kísérte őket: a szikla pedig Krisztus volt. De legtöbbjükben nem telt kedve Istennek, ezért odavesztek a pusztában.
Ez mind intő példa lett számunkra, hogy ne kívánjuk a rosszat, mint ahogy ők megkívánták. Ne is zúgolódjatok, mint ahogy néhányan zúgolódtak, s ezért lesújtott rájuk a pusztító angyal. Mindez előkép számunkra, a mi okulásunkra írták meg, akik a végső időkben élünk. Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, hogy el ne essék.
/1Kor 10,1-6.10-12/

                   

     Szent Pál korintusiakhoz írt első leveléből vesszük a mai szentleckét. Az Apostol a kivonulás, pusztai vándorlás eseményére utal: a mannára, a felhőoszlopra és a sziklából fakasztott vízre. Amikor az Újszövetség vízről beszél, a keresztvízre, keresztségre utal, amelynek megújítására most, a nagyböjti időben készülünk. Így a Vörös tengeren való átkelés és a felhő is keresztségünket jelenti: mi a keresztvízen át a bűn rabságából az örök élet Ígéret földje felé haladunk – Jézus Krisztust követve. Őt jelzi egyrészt a tűz és felhőoszlop, amelynek szintén részei leszünk a keresztségben – hiszen a felhő nem más, mint víz, Krisztus a keresztvíz, az élő víz, amelyen átmentünk keresztségünkkor. – A szikla, amelyből Mózes vizet fakasztott, Krisztust je- lenti, akinek oldalából a kereszten vér és víz folyt ki: belőle, az ő oldalából született az Egyház és annak szentségei: a keresztség és az Eukarisztia, amelyekhez a többi szentség kapcsolódik. Az Eukarisztia előképét a mannában is felismerhetjük, amint erre Szent János evangéliumának hatodik fejezetében Jézus kifejezetten utal.

     A pusztai vándorlás azonban a kísértés, próbatétel eseménye is volt: nem csak Isten tette próbára a választott népet, hanem zúgolódásával, lázadásával az is próbára tette az Úr türelmét. – Így földi életünk zarándokútja is pusztai vándorlás, amint a negyven évre a nagyböjt negyven napja emlékeztet. Bennünk is meg van a lázadás, elégedetlenség hajlama. Ezért mondja szent Pál, hogy amit megírtak okulásunkra írták meg, hiszen mi vagyunk, akik a végső időkben élünk. A nagyböjtben, a tanulás idején, különösen kell ügyelnünk arra, nehogy azt gondoljuk, oly biztonságosan állunk, hogy nem eshetünk el.

EVANGÉLIUM 
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette.
Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre? Ha mégsem, akkor kivághatod.”
/Lk 13,1-9/

            

                                               Uram, hagyd meg még az idén. /Lk 12,8/

     Jézusnak szörnyülködve vittek hírt azokról a Galileaiakról, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette, vagyis áldozat bemutatás közben kioltotta életét. Valószínű abban a reményben, hogy Jézus majd együtt szörnyülködik velük és ebből annak a következtetésnek kell származnia, hogy ezek biztos nagy bűnösök. Jézus viszont mindjárt a lényegre tér: gondoljá- tok, hogy ezek nagyobb bűnösök voltak, mint a többi galileai? – Isten igazságszolgáltatása nem látványos, nem emberi elgondolások szerint történik. És utána rögtön szembesíti a hírhozókat saját dolgukkal, ügyükkel: Ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. A megátalkodottság, a bűnbánat visszautasításának következménye, ugyanolyan rossz, ha nem nyilvánvaló és nem is fizikai jellegű, mint az előadott brutális mészárlás. – Jézus nem szörnyülködik együtt, és nem ítélkezik azok felett, akik azt gondolják, hogy akik így járnak, nagy bűnösök: legalább is nagyobbak, mint ők. – E helyett egy olyan balesetről beszél, amely nem az idegen galileaiakat sújtotta, hanem a jeruzsálemieket. Akikre Siloámban rádőlt a torony. Vajon ezek nagyobb bűnösök voltak, mint a többi jeruzsálemi, vagyis mi mind- annyian, akik zavartalanul éljük világunkat? Nem. De ha bűnbánatot nem tartunk, mindnyájan elveszünk. Ebből látszik, hogy a bűnbánat a keresztény élet lényege. Nem valami mellékes, amit könnyelműen vehetünk, hanem keresztény életünk alapja. Ennek az igaz bűnbánatnak első feltétele, hogy másokat ne tartsunk bűnösebbeknek, mint önmagunkat, különösen a bajbaju- tottakat, vagy azokat, akik szerencsétlenül jártak, önmagunkat pedig, mert pillanatnyilag nem fenyeget bennünket semmilyen veszély, kiválóbbaknak és kevésbé bűnösöknek tartsuk, mint mások. 
     Jézus záró példabeszéde emlékeztet Isten türelmességére, de int, hogy ezzel a türelemmel vissza ne éljünk. – Legyünk hálásak Istennek, hogy az idei nagyböjtöt megértük, ismét időt és lehetőséget nyújtott a megtérésre. Ezért, késlekedés nélkül járuljunk a húsvéti szentségekhez – szentgyónáshoz, szentáldozáshoz, mert különben elveszünk; teremjük Isten kegyelméből a bűnbánat méltó gyümölcsét, mert egyébként kivágnak minket, mint terméketlen fát. 

 

 

 

 

Eseménynaptár

Április 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30