Evangélium - 2018.12.01.

Szerkesztette: Masa Tamás

Advent 1. vasárnapja 

     Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről:
    ,,Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.
     Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.
     Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.'
' /Lk 21, 25-28. 34-36/

            

          “Azokban a napokban és abban az időben igaz sarjat sarjasztok Dávidnak..” (Jer 33, 15a)

     Krisztusban kedves testvérem!

     A mai nappal, advent első vasárnapjával, ismét egy új egyházi évet kezdünk meg. Az Advent mindig egy csodálatos nyitánya az egyházi évnek, amelyben sorra vesszük, ünnepeljük a Krisztus eseményt, vagy Krisztus misztériumát. Ez a bevezető négy vasárnap ráhangol bennünket az egyházi évre, felkészít aKrisztus születésének az ünnepére, és felhívja a figyelmünket Krisztus második eljövetelének a valóságára.

     Az első olvasmányban, amit a szentmisében hallottunk Jeremiás próféta szavát hallottuk. Jövendöl a Messiásról, aki méltó utódja Dávid királynak, és aki meghozza a szabadulást. Jeremiás egy igen nehéz időszakban kapta a prófétai meghívását. A babiloni fogság előtt kezdte működését, és Babilonban is működött. A konkrét történelmei helyzetben hangzanak el ezek a prófétai szavak, amelyekben egy új kezdetről beszél, és Jeruzsálemt a szent várost “az Úr a mi igazságunknak” fogják hívni.

     Krisztusban kedves testvérem! Advent ideje, nekünk keresztényeknek is ilyen üzenetet hoz. Várakozunk, de nem csak úgy tétlenül, hanem a mindennapi munkánk végzésében reménységgel tekintönk előre a Karácsonyra, Krisztus születésének ünnepére, de ugyanakkor a második eljövetelének a napjára is. A próféta szavai, nekünk is szólnak. Krisztus az, akiben Isten igazsága megjelenül, valósággá less. Vágyakozva készüljünk mi is a Vele való találkozásra, készítsük elő szívünket az Ő befogadására! Engedjük, hogy a mai világ forgatatgában is eleven maradjon bennünk Isten ígérete, amely vigasztal, bátorít, erősít és keresztény életre hív!

     Szeretettel kívánok neked áldott, és kegyelmekben gazdag advent készülúdést!

     Béke legyen veled!

 

Eseménynaptár

December 2018
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31