Evangélium - 2016.07.24.

Szerkesztette: Masa Tamás

Évközi 17. vasárnap

 

  "Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: ,,Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.'' Jézus erre így szólt hozzájuk:

,,Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
        Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
        Jöjjön el a te országod.
        Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
        Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
        minden ellenünk vétőnek.
        És ne vígy minket kísértésbe.''

     Azután így folytatta: ,,Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: »Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom.« De az kiszól: »Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked.«
    Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
    Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki?
     Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.'' /Lk 11, 1-13/

                              

                                    „Uram, taníts meg minket imádkozni..” (Lk 11,1b)

     Krisztusban kedves testvérem!

     Szó estt már arról, hogy Lukács evangéliumának több elnevezése is van.  Amellett, hogy ezt az evangéliumot nevezik az irgalmasság, az emberszeretet, az asszonyok evangéliumának , a mai szakasz bizonyítja, hogy méltán hívják az imádság evangéliumának is. Lukács evangélista könyvét olvasva, többször rábukkanunk olyan igére, amelyben arról olvasunk, hogy Jézus elvonul imádkozni.

     A mai evangéliumi szakasz amit hallottunk, éppen egy ilyen kijelentéssel kezdődik: „Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott. „(Lk 11, 1). Jézus  megváltói működését, állandóan átszövi a folytonos imádság. Ő állandó kapcsolatban van az Atyával, aki őt a világba küldte. Az imádság vezeti őt minden időben. Ezt nagyon fontos volt kiemelnünk, mert a mi keresztény életünk sem működik imádság nélkül.

     A tanítványok kérik Jézust, hogy tanítsa meg őket imádkozni: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is megtanította tanítványait.” (Lk 11,1b). Ők is ráéreznek arra, hogy az imádságnak mekkora ereje van. Tapasztalják, hogy a Mesterük nem véletlen vonul el a magányba többször, azért hogy az Atyával  legyen. A küldetésnek ez az erőforrása. Az evangéliumi szakasz további részében a Miatyánk szövegét olvashatjuk. Lukácsnál egy kicsit rövidebb, mint Máténál a Hegyi Beszédben (vö. Mt 6,9-13). Jézus számára, nem is az imádság szövege a döntő fontosságú, hanem az imádság lelkülete. Az a nagy kérdés, hogy az imádkozó mennyire van bizalommal az Atya iránt, akihez imádkozik. Nem elegendő a szavak kimondása, vagy a kérések felsorolása, hanem az Isten iránti bizalom és a teljes ráhagyatkozás szükséges.

     Az evangéliumi szakasz folytatásában Jézus egy példabeszéddel szemlélteti a z imádság  lényegét. Az alkalmatlankodó barátról szóló példabeszéd nagyon szépen megtanít bennünket arra, hogy az imának kitartónak kell lennie. A példabeszédnek a mondanivalója az, hogy aki Isten felé fordul, az abban a reményben forduljon hozzá, hogy a kérése valóban meghallgatásra talál : „Mondom nektek: Ha azért, mert barátja, nem kel fel, hogy adjon neki; amiatt, hogy nem tágít, mégis fölkel és ad neki annyit, amennyire szüksége van.”(Lk 11,8). Nagyon sokan úgy vannak vele, hogy elég egy valamiért csak egyszer imádkozni, azt is csak úgy, hogy szavakkal elmondjuk, mi az amit kérünk az Úrtól. Ez egy nagy tévedés. Amikor Isten felé fordulunk kéréseinkkel, vagy más imádságainkkal, akkor legyünk tudatában annak, hogy ha azt buzgón, bizalommal tesszük, Isten válaszolni fog az imánkra. A kitartó imádságra való felhívásról szól eza z evangéliumi példabeszéd. A keresztény életünk jellemzője az is, hogy nem hagyjuk félbe az imádságot soha. Lehet, néha úgy érezzük, hogy az imáink hiábavalóak voltak, és nem érdemes tovább folytatni. A példabeszéd viszont, amit hallottunk tartalmaz egy igét, amely nagyon érdekesen hangzik. A görög anaadeia ige-a szégyen és a finomság  hiányát,majdnemhogy a rámenősséget jeleni. Nem véletlen használja z evangélium ezt a szót. Jó értelemben értelmezve látjuk, Jézus arra buzdít, hogy Isten elé minden előítélet és félelem nelkül kell odaállnunk. A maga módján nekünk is egy kicsit „rámenősnek” kell lennünk. Itt nem a szemtelenségről, unalmasságról van szó, hanem egy bizalommal teli, szeretetteljes ráhagyatkozásról a minket nagyon szerető Istenre.

     Krisztusban kedves testvérem! A ma hallott evangéliumi szakasz egy buzdítás mindenkinek, hogy ne féljen megbízni Isten jóságában és segítő szeretetében. Ebből kiindulva, mi is legyünk a hozzánk fordulókhoz segítőkészek. Az Irgalmasság  Szentéve alkalmas idő ennek a begyakorlására.

     Isten kegyelme és segítsége legyen veled!

 

Eseménynaptár

Szeptember 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30