2019.03.10.

Szerkesztette: ddr. Rokay Zoltán

Nagyböjt 1. vasárnap

OLVASMÁNY: 
Mózes így tanította a népet:
Amikor termésed legjavából ajándékot hozol, a pap vegye ki kezedből a kosarat, s állítsa az Úr, a te Istened oltára elé. Te pedig mondd az Úr, a te Istened előtt:
„Apám vándorló arám volt, lement Egyiptomba, s ott élt idegenként kevesed magával, mégis nagy, erős és hatalmas néppé lett.
Amikor aztán az egyiptomiak rosszul bántak velünk, sanyargattak és kemény szolgaságba vetettek minket, akkor az Úrhoz, atyáink Istenéhez kiáltottunk. S az Úr meghallgatta könyörgésünket, meglátta nyomorúságunkat, elnyomatásunkat és sanyarú sorsunkat. Az Úr erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett minket Egyiptomból, nagy rémületet támasztva, jelek és csodák kíséretében. Erre a földre hozott, és nekünk adta ezt a tejjel-mézzel folyó országot.
Íme, most hozom annak a földnek első termését, amelyet te, az Úr, nekem adtál.”
Ezzel hagyd ott a kosarat az Úr, a te Istened színe előtt, majd borulj le az Úr, a te Istened előtt.
/MTörv 26,4-10/

              

     A nagyböjti idő előkészít bennünket üdvösségünk legnagyobb ünnepére: a húsvétra. – De nemcsak Krisztus feltámadásának ünnepét értjük húsvéton, hanem keresztségünk ünneplését is, amely által részesei lettünk Krisztus megváltói művének: halálának és föltámadásának. – A mai ószövetségi olvasmány, felszólítja a választott nép fi ait, hogy, amikor majd áldozatot mutatnak be az Ígéret Földjének első terményeiből, beszéljék el az ószövetségi üdvösség történetét: hogyan kerültek a választott nép fi ai Egyiptomba, hogyan sínylődtek itt a kegyetlen rabságban és, hogyan szabadította ki őket Isten csodálatos módon a fogság földjéről. – A választott népnek tehát minden szertartásához, minden vallásos cselekményéhez egy elbeszélésnek, egy magyarázatnak kellett fűződnie: tudnia kellett mit miért tesz, minek mi a jelentése az ő vallásosságában. – Így kell ennek lennie az Egyház életében: nem elegendő csak gépiesen gyakorolni a vallásos cselekményeket; tudnunk kell elmondani, megmagyarázni, elbeszélni, melyik szertartás mit jelent, melyik vallásos cselekmény hogyan jeleníti meg üdvösségünk történetét. – Az Ószövetséghez hasonlóan, mi is megemlékezünk most a nagyböjti időben a mi üdvösségünk kezdetéről: hogyan szabadított ki bennünket Jézus Krisztus a keresztség szentsége által az eredeti bűn rabságából, fogságából; de, hogy ez ne csak Krisztus halálának és a mi keresztségünknek mint egy elmúlt eseménynek az ünneplése legyen, az Egyház pont ezek által a nagyböjti olvasmányok által, melyekkel egykor a keresztelendőket, katekumenenket készítette fel a keresztségre, melyet húsvét éjszakáján szolgáltattak ki nekik, most arra emlékeztet, hogy a bűnbánat szentsége, a szentgyónás és a vezeklés által újból és újból felkínálja nekünk a szabadulás lehetőségét a bűn rabságából. – az üdvtörténet eseményeinek elbeszélése ma is lényeges része vallásosságunknak és keresztény életünknek: hiszen az Eukarisztiában, a szentmisében vasárnapról vasárnapra, mi több naponta elbeszéljük, hogyan szabadított és hogyan szabadít meg bennünket Krisztus a bűn rabságából, amikor elbeszéljük az utolsó vacsora eseményeit, ezeket a szavakat ismételve: „a bűnök bocsánatára”.

ZSOLTÁR: 91.

     Jézus megkísértésénél a gonosz lélek, mint a Szentírás ismerője lép fel. – A Bibliából vett idézetekkel akarja Jézust Megváltó helyett nevetség tárgyává tenni. Többek között a 91. zsoltárt is idézi: „Angyalainak parancsolt felőled, hogy kőbe ne üsd lábadat.” – Valójában arról van szó, hogy Jézus Krisztus kortársaival együtt gyakran magunk is helytelen képet alkotunk a Megváltótól, és arról, hogyan köteles Isten a megváltottakról gondoskodni.

     A mai zsoltár tényleg arról beszél, hogy Isten gondját viseli azoknak, akik hűek Istenhez és benne bíznak. – Felsorolja az élet veszélyeit, vadállatokkal és mesebeli szörnyekkel személyesíti meg az emberre leselkedő veszélyt, támadást. Az Úr megvédi mindettől azokat, akik nevében bíznak.

     A nagyböjt az előkészület ideje: a keresztelendők számára, akik húsvét éjszakáján részesülnek az Istengyermekség szentségében. – Azok számára pedig, akik már megkeresztelkedtek, a lelki megújhodás, a keresztségi ígéretek megújításának ideje. – A keresztények, „krisztusiak”, akik Krisztushoz kapcsolódtak, egyek lesznek vele. – Mi vagyunk, akik Istenben bízunk, akik hozzá fordulunk. Mi Isten oltalmában élünk, az Ő Egyszülött Fiával, akiről tudjuk, nemcsak testi kínokat, hanem kísértést is szenvedett velünk együtt. – A kísértővel, Sátánnal együtt nem szabad helytelenül értelmeznünk a mai zsoltárt, amely szerint kivételek lehetünk az élet megpróbáltatásai alól. Krisztussal együtt nekünk is szenvednünk kell. – Lehet, hogy pillanatnyilag csak az élet apróbb kellemetlenségeit kell elviselnünk, vagy a magunk vállalta nagyböjti gyakorlatokban kell kitartanunk; a kereszténység, Krisztushoz tartozás lényege, hogy a szenvedések, megpróbáltatások ellenére is hisszük: nem érhet el a gonosz, én Isten oltalmában élek. – Csupán ezáltal a meggyőződés által és a belőle fakadó magatartás által különböznek a megkereszteltek azoktól, akik nem ismerik Krisztust. Erre kell a mai zsoltárnak megtanítania a keresztelendőket és azokat, akik már megkeresztelkedtek, akik már vállalták, hogy Krisztushoz kapcsolódnak a szenvedésben és kísértésben.

SZENTLECKE  

Testvéreim!
Hogyan mondja az Írás? Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amelyet hirdetünk. Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki őbenne hisz.
Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura. Ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
/Róm 10,8-13/

             

     A Rómaiakhoz írt levél szent Pál legmonumentálisabb írása. Zsidók és pogányok üdvösségéről szól. Ezzel mutatkozik be a Népek Apostola a birodalom fővárosában élő keresztény közösségnek, „egyháznak”. Ebből a levélből olvassuk, halljuk az idei nagyböjt első vasárnapján a szentleckét. Mózes ötödik könyvét, a Második törvénykönyvet (Duteronómiumot) idézi az Apostol: „Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben”. Tehát nem hozhatom föl kifogásul, hogy „nem tudtam”, „nem hallottam róla”, „távol volt tőlem”. Ez a hit tanítása, amely egyformán vonatkozik a szívre és a szájra: nem lehet a kettőt egymás ellen kijátszani, mondván: fontos, ami a szívemben van, vagy fontos mit vallok. A kettő együtt alkotja hívő létünket, tesz bennünket hívővé: „a szívbeli hit megigazulásra a szájjal való megvallás, pedig üdvösségre szolgál”. A kettőnek összhangban kell lennie: a nagyböjti megújhodásnak valóban szívünkben kell kezdődnie – ahol egészen én vagyok, ahol leginkább én vagyok, de ennek kifejezésre kell jutnia az élőszóban való megvallásban is. A hit, kereszténység nem csak a szív dolga, ahol csak Isten számára látható, hanem a hitvallásé is, amely szavunkban hallható. – Az ilyen hitből származik, erre vonatkozik az Írás szava: „Senki sem vall szégyent, aki őbenne hisz”.

     Az egy Úr (Jézus Krisztus) megszüntet minden különbséget, minden ellentétet: még a zsidók és pogányok közöttit is. Kegyelmének bőkezűségét, azt, hogy nem vallunk szégyent, akkor érjük el, ha a nagyböjtben és egész keresztény életünkben megújítjuk szívünket és megvallásunkat.

EVANGÉLIUM 

Abban az időben Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust. /Lk 4,1-13/

                                 

                "De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!” /Lk 4,12/

     Ismerjük Jézus megkísértésének történetét szent Máté evangéliumából, amely szent Lukács elbeszélésére nagyon hasonlít és szent Márk egészen rövid beszámolóját a vadállatokkal és angyalokkal. Mi az tehát, amit szent Lukács leírásából itt külön ki kell emelni, azon túl, hogy nem köveket, hanem „követ” említ?

     Mindenek előtt fel kell fi gyelnünk a sorrendre: Máténál kövek, templom párkánya, magas hegy; itt Lukácsnál: kő, magas hegy, templom párkánya. – Egyesek ebből Jeruzsálem és a templom kiemelt helyére és jelentőségére következtetnek szent Lukács evangéliumában, amiről már volt alkalmunk
hallani. Hiszen a szent város Jézus Krisztus küldetésének célpontja: itt fogja elszenvedni kereszthalálát és ez lesz feltámadásának, mennybemenetelének színhelye (az Olajfák hegyén) és innen indul útjára az Egyház az első pünkösdkor. – Most a nagyböjt elején, amikor a keresztelendők megkezdik előkészületüket a beavató szentségek felvételére, mi pedig keresztségi ígéreteink és keresztény életünk megújítására, az Evangélium Krisztus kereszthalálára és a gonosz feletti győzelmére emlékeztet, akinek ellen mondtunk, és ellene mondunk Jézus Krisztussal. Ez a harmadik, a siker kísértése a legsúlyosabb. Ha sikerül a próbatétel, akkor valóban igaz, amit Krisztus önmagáról és mi őróla vallunk. Ha nem sikerül a „kísérlet”, hitvallásunk magánügy, egyetemes érvényessége nincs. Ha mégis kitartunk amellett, hogy a megváltás egyetemes érvényű: fundamentalisták vagyunk.

     Ez alól a próbatétel alól tehát mi sem lehetünk kivételek, akik Krisztussal együtt meghaltunk (a bűnnek) eltemetkeztünk (a keresztvízbe) és feltámadtunk Isten gyermekeinek életére.

     Fel kell még fi gyelnünk az evangéliumi szakasz zárómondatára szent Lukácsnál: „Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust”. – A gonosz léleknek nem sikerült letérítenie Jézust az Ő útjáról, eltéríteni szándékától. Ám, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy
megfeszítésekor a gonosz lélek szavaival gúnyolták: „Ha Isten Fia vagy szállj
le a keresztről!” – a „Ha Isten Fia vagy” azt mutatja, hogy egy kísérletről, próbatételről van szó: ha Jézus ennek nem tesz eleget, az összes többi, beleértve az ő feltámadását is „mythosz”, illetve a hívő közösség szerzeménye. Ezt a kísértést, ezt a próbatételt is meg kell élnünk Jézus Krisztussal: volt-e értelme az én egész (többé-kevésbé) hiteles keresztény életemnek? Mi lesz, ha a halál után nincs semmi? Mi lesz, ha az élet nem a teljesség, a beteljesedés, hanem az értelmetlenség, a megsemmisülés felé vezet?

     Tudnunk kell, hogy a gonosz lélek bennünket is csak egy időre hagy el, de a megkísértéseket Jézus Krisztussal együtt szenvedjük el.

Eseménynaptár

November 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30