Vízkereszt utáni vasárnap

Szerkesztette: Benyik György

Csel 10,34-38 Isten nem személyválogató „ 34Péter így kezdte beszédét: "Valóban el kell ismernem, hogy az Isten nem személyválogató, 35mindenki kedves elõtte, aki féli és az igazságosságot cselekszi, bármely nép fia is. 36A tanítást ugyan Izrael fiainak adta, amikor békét hirdetett Jézus Krisztus által. Õ mindenki Ura. 37Ti tudjátok, mik történtek a Jánostól hirdetett keresztség után Galileától kezdve egész Júdeában. 38Miképp kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. S õ ahol csak járt, jót tett, meggyógyította az összes ördögtõl megszállottat, mert vele volt az Isten.” Pétert isteni sugallatra hívja Kornéliusz római százados Caesariába, ahol az Apostolok Cselekedeteiben Péter az utolsó elõtti beszédét mondja el. Ebben a beszédben Péter elsõ alkalommal nem a zsidókhoz, hanem a pogányokhoz fordul, ezért van jelentõsége annak, hogy arról beszél „Isten nem személyválogató” (34.v.). Péternek ez a látogatása és beszéde az elsõ lépés a pogány misszió felé. Lukács az õsegyház történetét úgy mutatta be, hogy minden lényeges ponton beszédet iktatott a történetek közé, amely tükrözi a kor igehirdetését. Jelen esetben a korai keresztény igehirdetõk Ószövetség használatát is. Péternek nagy lépést kellett tenni, hogy zsidó létére a pogányokhoz fordul igehirdetésével. Ez a beszéd követi a 9. fejezetben olvasható Pál megtérését. De ugyanakkor arról is akaratlanul tudósít Lukács, hogy Jézus jó híre milyen folyamatot indított el a pogányok között. Az elsõ században a hellenisztikus zsinagógában számos pogány is hallgatta az ószövetségi szövegek felolvasását, ezeket „Isten-félõk”-nek hívták. Ezek egy része zsidóságba betért prozelita lett. Õk a Jézusról szóló híreket úgy hallgatták mint a zsidóság újabb irányzatát. Jézus nyilvános mûködésérõl a Caesareai hallgatóságnak valamilyen forrásból már tudomása van (37-38v.), ez tûnik ki abból a beszédbõl amelyet Péter mond. Jézus jó híre miatt hívják Pétert is a városba. Isten jelenléte egyébként Péter összegzésében egyrészt mindenütt konkrét gyógyításokkal ját (38.b.), másrészt a különbözõ nemzetiségû emberek közötti kapcsolatot mélyíti el (35.v.). Az õsegyházban a legkényesebb pont, hogy a pogányok között megnõ Isten igéje iránti érdeklõdés a keresztény egyházban erre úgy tekintenek, mint akiket ez az érdeklõdés tesz közösségeikben egyenlõvé a zsidókkal. Az apostolok cselekedetei kerüli annak a feszültségnek a leírását, amely ebbõl keletkezett. Errõl csak Pál leveleibõl értesülhetünk, hogy állandó vita tárgya a zsidók és a pogányok különbsége. Ez az ellentét végig kíséri Pál egész missziós tevékenységét. A vallási elõjog és a vallási felismerés közötti érték ítéletrõl van szó. Kr.e. a 4. században a Babilonból visszatérõ Ezdrás által rekonstruált zsidó közösségben felértékelõdött a vérségi leszármazás ténye. Ez a szempont háttérbe szorította azt a tény, hogy az illetõ született zsidó, milyen szinten ismerte, követte és gyakorolta a vallását. Mindez Jézus mûködése elõtt, és alatt is magán a zsidóságon belül is kisebb spirituális csoportok megalakulásához vezetett. Ezek közül egyik Keresztelõ János köre volt, a másik Qumrán-i esszénus csoport, a harmadik a farizeusi csoport stb. A keresztény közösség úgy értelmezi, hogy aki Isten felé fordul, és megkeresztelkedik az akárhonnan jön, a vallási közösség egyenrangú tagja lesz. Istenhez fordulását Isten hívásának tekintették, és a vallási közösségben az értékelését cselekedetei alapján értékelték. A kereszténység tehát a történelmi hagyományt megszakította és tettek alapján értékelte a vallásosságot és nem a születés alapján. A keresztény vallás történelmi hagyományainak õrzése és a vallási alapon gyakorolt jótettek értékelése újra és újra termelõdõ konfliktusa minden vallási közösségnek. Mit értékelünk jobban, egy történelmi hagyomány lélektelen követését, vagy Isten Igéje követésébõl fakadó jócselekedeteket. Isten nem személy válogató ( 34b.) ez Péter beszédének nyitó és vezér gondolata. Amikor a frissen szervezõdött vallási csoporttal találkozik, nem is mondhat mást, mint elismeri, értékeli azt a lelki változást amely bennük végbement. Péter, lépése igen merész, hamarosan kiváltja a jeruzsálemi történelmi hagyományokat õrzõ zsidó-keresztény közösség kritikáját. Ebben a kritikai hullámban Péter meginog, elveszti kezdeti bátorságát, de Pál nem. Õ számtalan vita ellenére tovább viszi ezt a gondolatot a gyakorlati egyház szervezéseiben is. Péter nem a közösség tagjainak teljesítményét értékeli nagyra, hanem az új közösség megszületését, Isten mûvének tartja. Ezzel helyesen értékeli a saját szerepét. Ugyanerrõl a jelenségrõl Pál is ír: „Ezért nem az számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak isten, aki a növekedést adja. Az ültetõ és az öntözõ egyforma.” (1Kor 3,7.v.). Az igehirdetõk alázatáról is szól mindkét apostol, akik tudták õk csak gondozzák a közösséget, amelynek élete és növekedése attól függ, hogy Isten kegyelmével miként élnek. Ezzel felértékelték a közösség tagjainak egyéni kapcsolatát is az Istennel. Úgy néz ki, hogy néha nehéz olyan pozitívan értékelni a számunkra ismeretlen vallású ember jócselekedeteit, mint ahogyan azt az Isten értékeli.

Eseménynaptár

December 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31