Úr napja

Szerkesztette: Benyik György

1Kor 10,16-17 „az áldás kelyhe” Kevesen tudják, hogy ez a hely történelmileg a szentmise átváltoztatási formulái közül a legrégebbi írott emlék. Ezt a figyelmeztetésnek szánt szöveget azonban azért írja Pál, hogy megkülönböztessék a keresztény liturgiát a pogány szertartásoktól. Nem egészen világos, hogy az õskeresztény idõszakban milyen volt a keresztény liturgia, mert olyan pontos feljegyzést, mint a római misekönyvben található az eucharisztikus lakomáról nem maradt fenn írásban. Arról biztosan tudunk, hogy a keresztények hasonlóan a zsidókhoz hetenként tartottak ünnepeket, de míg a zsidók szombaton a keresztények ezt vasárnap tették. De annak jellege 313-ig nem hasonlított a késõbbi ünnepélyes vasárnapi misékéhez, mert a heti munkaszüneti napokat csak a zsidók ismerték és azok azt szombaton ülték. A pogány keresztény közösségeknek tehát a munkanaphoz alkalmazkodva kellett megtartani a maguk liturgikus összejöveteleit. Mivel a jeruzsálemi õsgyülekezet amelyben a Jézusra emlékezés gyakorlata kialakult zsidó többségû volt, feltételezhetjük hogy a megemlékezés szerkezete kezdetben nagyon hasonlított a zsinagógai istentisztelethez. Abban volt egység, hogy a kenyértörést Jézusra emlékezve minden alkalommal elvégezték. A pogány keresztény közösségek minden valószínûség szerint ha nem is pontosan, de sokban utánozták a zsidó keresztény közösséget. A zsoltárok és himnuszok a zsinagógai istentiszteletbõl átkerültek a keresztény liturgiába is, de megváltozott tartalommal jó néhány esetben a zsinagógai himnuszoknak az „Úr” szavát, amely a görögben Jahvera vonatkozott „Úr Jézusra” változtatták és így imádkozták tovább. Pál számos levelében olvasható himnikus szakaszok az istentisztelet részébe épültek vele, vagy maga Pál is onnan vette, anélkül, hogy pontosan tudnánk, hogy miként folyt le a liturgikus együttlét. Az meglepõ, hogy az un. „átváltoztatási szavak” mind a korinthusi levélben mind a szinoptikus evangéliumban jelentõs eltéréseket mutatnak egymástól. Ezek részletes elemzése nélkül annyit levonhatunk, hogy az olyan késhegyig menõ értelmezési vita ezeknek a mondatoknak az értelmérõl, mint ami a katolikus-protestáns szentségtani vitákban kialakult a Tridenti zsinat után, ekkoriban teljesen idegen ezektõl a szövegektõl. Annyira, hogy még arra sem ügyelt a hagyományát pedig gondosan ápoló keresztény közösség, hogy formailag egyezõ mondatok szerepeljenek ezzel kapcsolatban a újszövetségi írásokban. Mindez mutatja azt, hogy a pontos formulán túl egységes volt a szándék, hogy a kenyértöréssel Krisztusnak a keresztények egységét meghatározó szertartását végezzék. De ezt az hagyományt nem terhelték meg értelmezési viták, hanem az imádságos szentségi találkozás alkalma volt és a kenyér és a bor által a maguk közösségében megteremtették az egységet egymással és megfeszített Üdvözítõvel. Ennek spontán következménye volt, hogy a liturgikus megemlékezéshez kapcsolódott a szeretet vendégség az un. „agape”. Érdekes, hogy az utóbbival korán vannak problémák, hogy inkább a keresztény közösség szociális tagolását mutatja, mint az egység zavartalan szimbóluma szeretet lakoma és amennyiben az elõzõ funkcióját elveszti el is hagyhatónak tartják. Míg ugyanez az eucharisztikus lakomával, a kenyértöréssel kapcsolatban soha nem merül fel. Jézus körükbe való felidézésének vágya nagyobb volt, mint a vitáik. Legfeljebb erre az új érzésre kellett megtanítani a pogányokat, és nem merült fel értelmezési kérdés a kenyértörés kulcsszavaival kapcsolatban. Talán ennek az õsegyházi érzésnek az ébrentartása ma is fontos feladatunk, mert a sematizált formulák és a sablonos mozdulatok nem elegendõek ahhoz, hogy felidézzük a kenyér és a bor színe alatt Krisztussal, hitünk legfontosabb táplálékával találkozunk.

Eseménynaptár

December 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31