Évközi 7. vasárnap

Szerkesztette: Benyik György

1Kor 3,16-23 „Isten temploma vagytok” Pálnak, mint farizeus tanítványnak óriási élmény volt mindig a jeruzsálemi templomban imádkozni és ott Isten jelenlétébe helyezkedni. Mint vallásos zsidó büszke is volt erre a templomra, amely az egész világ számára hirdette az egyetlen világteremtõ Isten dicsõségét. Ugyanakkor ismerte kora vallási pártjait is többek között az átpolitizált szadduceus pártot, akinek gazdaság és politika orientált tevékenysége gyakran mondott ellent a jeruzsálemi templom eredeti céljának. Isten dicsõsége helyett a templomi papság a maga hatalmát hirdette a templomi zarándok ünnepek kapcsán. Mindez egyfajta templom kritikát indított el, és a qumráni közösség ezért úgy gondolta Isten nem a templomban, hanem az írásokban és a saját közösségükben lakik. Az a tény, hogy a babiloni fogság idején templom nélkül is a zsinagógai imádság gyakorlatának fenntartásával sikerült fenntartani a vallási közösséget a visszatelepülésig igen újszerû vallási tapaszt volt és rá irányította a figyelmet, a vallás spirituális lényegére. Pál Athénben az Areopaguszon elmondott beszédében is utalt arra, hogy „Világot teremtõ Isten… nem lakik kézzel épített templomokban” (Csel 17,24). Bár Pál mint zsidó különbséget tesz a pogány templomok és a jeruzsálemi zsidó templom között, de maga is a templom kritikát gyakorlók csoportjába tartozik. A megtért keresztények pogány társaik számára jó esetben a létükkel Istenrõl szóló tanúságtételnek számítanak. Ezt fogalmazza meg Pál azzal „Isten temploma vagytok”(3,16), vagyis Isten a megkeresztelt hívõ lelkében szállást vesz. Ez a szemlélet változtatja meg Pál antropológiai szemléletét. A kereszténynek azért kell saját testére is vigyázni, mert az a törékeny edény, amelybe a lelkét hordozza a lelkében pedig Istent hordozza, egészen addig ameddig lelki spirituális kapcsolatba marad az Istennel. A keresztény hit és a keresztség tehát nem pusztán az egyén magánügye, hanem Isten egyházának közösségi ügye is, sõt a közösségi tanúságtétel ügye is. A keresztény közösség és annak tagjai lesznek Isten világban való jelenlétének a tanúi. Pál ismét az igen ellentmondásos korintusi vallásfilozófiai tapasztalatai alapján szétválasztja a világ bölcsességét és Isten bölcsességét. Ez gyakorlatilag Pálnál a hellenista vallásfilozófia és a keresztény spirituális tapasztalatok szétválasztását jelenti. A sokszínû keresztény közösségben mindkettõ jelen volt. Sõt Pál zsidózó ellenfelei, olyan ravasz írásmagyarázattal álltak elõ, amely nem az egyházba, hanem a zsinagógai prozelitizmusba vezette vissza a megtérített keresztényeket. Az apostol ez ellen a folyamat ellen küzd. Ekkor is és késõbb is néha úgy tûnik, hogy a teológusok bölcsessége és Isten bölcsessége között óriási különbség van. Pál magát is Krisztus szolgájának tekinti és minden más igehirdetõt is erre szólít fel (3,22), csak Krisztus és az Isten kapcsolat megerõsítése képes arra, hogy megerõsítse a kapcsolatot a hívek között. Teológiai és pasztorális iskolák vitatkozhatnak egymással, de csak akkor fejlõdik az egyház egysége, ha Istenben találnak egymásra és Isten jeleként, templomaként élik az életüket.

Eseménynaptár

Június 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30