Évközi 15 vasárnap

Szerkesztette: Benyik György

Róm 8,18-23 18De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetõk az eljövendõ dicsõséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk. 19Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. 20A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, 21hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsõséges szabadságára. 22Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. 23De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensõnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. „sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiúságot” Pál írásának ez a része ugyan retorikusan nagyon szép, de már Szt. Ágoston is megállapította róla, hogy nem egészen világos. A homály egyik oka, hogy nem világos, hogy a „természet sóvárog” (19.v.) kifejezés pontosan mire vonatkozik. Az emberi személyre, az emberiségre, vagy az egész világegyetemre, a nem élõ természetre is értendõ. Kiindulva a legtágabb értelmezésbõl, azt mondhatjuk, hogy Pál tapasztalata, hogy a világban, az emberi társadalomban és az emberben sok jó tulajdonság van elnyomva, valamilyen módon a gonosznak alá van vetve. A tökéletlenség mindenütt megtapasztalható, de ugyanakkor az a vágy is, hogy valami jobb legyen. A jobb az új világ értékét az „Isten fiainak dicsõséges szabadságá”-val írja le (21.v.). Tehát ez lenne a szép új világ, a megváltott világ, melyrõl mind prófétai szövegek mind pogány szövegek is írtak, amikor az aranykort akarták leírni. Amikor megszûnnek az embert gyötrõ ellentétek, amikor a bárány együtt lesz a farkassal és amikor megszûnnek a háborúk, és amikor ember- ember ellen többé nem támad. Azt tapasztalja Pál, hogy miden gyengeség ellenére, az emberek vágynak egy ilyen állapotra, amelyet a Krisztusban újjászületett keresztények meg is tudnak valósítani. Azonban ezekrõl a keresztényekrõl is csak azt állítja, hogy magukban hordozzák a „lélek zsengéjét” (32.v.), vagyis bennük sem fejlõdött ki tökéletesen a megváltott életet élõ új ember, hanem csak fejlõdésben van. A megváltás megtörtént (24.v.), de ennek eredményei még nem mutatkoznak meg az egész társadalomban. Teljesen elhibázott lenne a korai keresztény egyházat az antik társadalom erkölcsi fejlõdésének egyetlen motorjának tekinteni, és mint ezt sokan megteszi naivan tökéletesek társaságának tekinteni. Ezt Pál sem teszi meg. De úgy tekint a keresztényekre, mint akik minden tökéletlenségük ellenére a jobb iránti igényt és vágyat magukban hordozzák. Ezzel az üdvösség rendjében jelentõs erõt képeznek és a társadalomban is jó irányban befolyásolják a folyamatokat. Az ma is kitapintható egy ember személyiségében, hogy küzd-e a fejlõdéséért vagy már feladta és elfogadja olyannak magát, amilyen és nem is akar azon változtatni. Egy keresztény ember életében is könnyen felfedezhetõ, hogy önmagát tökéletesíteni akaró, hibái ellen küzdõ emberrõl van szó, vagy olyanról, aki belefáradt a közdelembe és feladta a harcot. Egy keresztény közösségben is azonnal észrevehetõ, hogy lelkes jobbító szándékú emberek együttese a csoport, vagy olyanoké, akik nem vágynak többre, mint egymás társaságát elviselni kész társaságra. Ez utóbbi a bezárkózott hagyományát és szokásait õrzõ megfáradt társaság. Az ilyen egyháznak nem sok mondanivalója van és nem sok hatása van a környezetére. Már nem sóhajtozik a jobb után, hanem visszavonul a világ bûne elõl a saját templomába, abban a reményben, hogy ott nem éri el õt a világ nyomorúsága. Minden keresztény, aki így gondolkodik, óriásit csalódik, a világ negatív hatása eléri az egyházat is, és annál erõsebben jelenik meg rajta, minél több benne a hitében megfáradt ember. Ezért az afféle páli sóhajtozás és vágyakozás óriási erõ, amelyet a kevésbé tökéleteseknek sem szabad feladni.

Eseménynaptár

Október 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31