C-Évközi 22. vasárnap

Szerkesztette: Dobó Tibor

OLVASMÁNY Sir 3, 19-21. 30-31 Fiam, alázattal vidd végbe tetteidet, és jobban szeretnek majd, mintha adakoznál. Nagy vagy? Annál inkább alázd meg magadat, akkor majd kegyelmet találsz Istennél. Mivelhogy igen nagy az Isten hatalma, tiszteletben tartják az alázatosak. Nincs gyógyír a gõgös embernek sebére, a gonoszság vert benne gyökeret, és nem is veszi észre. A bölcs szív nyitva áll a bölcsek szavának, s a figyelmes fül bölcsességre vágyik. SZENTLECKE Zsid 12, 18-19. 22-24a Testvéreim! Ti nem kézzel tapintható hegyhez, és lobogó tûzhöz járultatok, sem sûrû homályhoz, sötétséghez, sem forgószélhez, harsonazengéshez vagy mennydörgõ szózathoz, amelynek hallatára (a zsidók) könyörögni kezdtek, hogy ez a hang ne szóljon tovább hozzájuk. Nem, ti Sion hegyéhez járultatok, az élõ Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez, az égben számon tartott elsõszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez, mindnyájunk bírájához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közvetítõjéhez, Jézushoz. EVANGÉLIUM Lk 14, 1. 7-14 Az egyik szombaton Jézus betért egy vezetõ farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az elsõ helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. ,,Amikor lakomára hívnak - kezdte -, ne ülj az elsõ helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad elõkelõbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: »Add át a helyedet neki.« És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: »Barátom, menj följebb.« Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég elõtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.” Ekkor a házigazdához fordult: ,,Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert õk nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.” Elmélkedés A bölcs ember meghallja Isten intõ szavát Az elsõ szentírási olvasmány a bölcsesség világába vezet bennünket. Nem emberi bölcselkedésrõl van szó, hanem olyan igazságok megfogalmazásáról, melyekben Isten igazsága és bölcsessége tárulkozik fel. A gõg olyan sebet ejt az emberen, melyre nincs gyógyír, mert az ilyen ember eltaszítja magától a kívülrõl jövõ segítséget, mely abban áll, hogy szembesíti viselkedésének helytelenségével. Az ilyen emberben a gonoszság ver gyökeret, s észre sem veszi. Viszont bölcsnek nevezhetõ az az ember, akinek szíve nyitott, nyitva áll a bölcsek szavának befogadására. Maga Isten is nyitottá vált az emberek számára, s közel jött hozzánk. Jézus Krisztusban elérhetõvé vált számunkra az elérhetetlen, s nem kell lemondani Istenrõl csak azért, mert úgy is elérhetetlen. Nem okos beszéd az, ha valaki nem keresi Istent ott, ahol megtalálható, s minduntalan kimenti magát azzal, hogy Isten oly távoli és oly megközelíthetetlen. Egy naplemenetel valóban csodás, s abban is benne van az Isten sajátos módon, ám sokkal jobban tesszük, ha a csillagos ég helyett, - vagy a mellett -, a felebarátban is keressük Õt. A magukat bölcseknek és okosoknak hittek szokásos foglalatoskodása a lakomákkal összekötött eszmefuttatások, melyek olykor sokkal kevesebbet érõk, mint a kisgyerekek játékos vetélkedõi. Jézus is részt vett egy ilyen vezetõ embernél / farizeusnál / tartott összejövetelen. Õ azonban nem alakult a társasághoz, nem ereszkedett le azok, nagyon is közönségesnek mondható szintjére, hanem egy példabeszéddel ugrasztotta ki a nyulat a bokorból. Mert hiszen a vendégek többsége érezte ugyan azt, amirõl Jézus beszél, hogy illetlen és emberbarátinak nem nevezhetõ a viselkedésük, de tökéletesen szemet hunytak rá, s talán az ital mámorosító hatásával segítettek is még magukon, hogy errõl még jobban megfeledkezzenek. Csodálatos az evangélium utolsó mondata. Igazsága felülmúlhatatlan, s roppant nagy a gyakorlati jelentõsége a lelki élet szempontjából, de az örök élet vonatkozásában is. Jézus azt mondja, hogy a lakomára olyanokat kell meghívni, akik nem tudják viszonozni a meghívást. A Mester kettõs jutalomról beszél. Az egyik itt a földön, mely abból a felismerésbõl fakad, hogy amit tettünk, azt önzetlenségbõl tettük. Emberi nagyságunknak nem az lesz a mércéje, hogy bennünket is meghívnak elõkelõ helyekre, hanem az, hogy olyat tudtunk tenni, ami számunkra, ha szokatlan is, de majd ösztönzõleg fog hatni, hiszen megtapasztaljuk a lélek békéjét, a lelkiismeretünk jóváhagyását, cselekedetünk egyediségét. Jézus még arról is beszél, ez a második jutalom, hogy a feltámadáskor ez az emberies magatartásunk jutalmat fog eredményezni. Ekkor vendégségbe hívják majd az igazakat, azokat, akik jók voltak a szegényekhez. Ez a megtiszteltetés felülmúl majd minden mást, még minden elképzelésünket is.

Eseménynaptár

Február 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28