B. év – Pünkösdvasárnap

Szerkesztette: Kormányos Zoltán

ApCsel 2, 1-11 Zs 103, 1.24.29-31.34 1 Kor 12, 3-7.12-13 / Gal 5, 16-25 Jn 20, 19-23 / Jn 15, 26-27.16, 12-15 A Szentlélek kiáradása nagyon szükséges a keresztény küldetés szempontjából. Ugyanis Jézus küld bennünket (ld. Jn 20, 21), hogy tanúságot tegyünk róla (ld. Jn 15, 27). Ám ezen küldetésünkben nem vagyunk magunkra és a saját eszünkre utalva. A Szentlélek az, aki tanúskodik bennünk Jézusról, (ld. Jn 15, 26) és vezet el bennünket az Isten rejtet igazságaiba, mert azt nyilatkoztatja ki számunkra, amit a isteni Háromságból való. (ld. Jn 16, 13) Elsõ jeleit maguk az apostolok tapasztalták meg. Részint megkapták a hatalmat, hogy Isten nevében bûnbocsánatot nyújtsanak, (ld. Jn 20 23) részint a nyelvek adományát, mit a Szentlélek kiáradásakor vált nyilvánvalóvá. (ld. ApCsel 2, 4) A lángnyelvek mind-mind azt a tüzet, azt a lelkesedést, azt a hevességet jelezték, ami a hit hirdetéséhez szüksége van az embernek egész életére. Igaz azonban, hogy maga az ember természete szerint is tud lelkes lenni, különösen ha új helyre, iskolába, munkahelyre kerül. Eleinte még lelkesen végzi feladatait fõként azok újdonsága kapcsán. Ahogy azonban megtapasztalja a munkájával együtt járó nehézségeket, úgy kezd alábbhagyni lelkesedése, s válik egyszerû szürke hétköznapi dolgozóvá. Sajnos ez a jelenség a hívõ ember buzgalmával is megesik. Fiatalként, megtérõként még lelkes, de lassan kezd elmaradozni a lelkiélet, az imádság, majd a misejárás is. Ezen tendenciát külsõ elemek is gyorsíthatják: munkahely, barátok, házastárs. Ez természetes folyamat, hiszen „A test a lélek ellen tusakodik, a lélek meg a test ellen… s így nem azt teszitek, amit szeretnétek” (Gal 5, 17) Mindennek oka abban leledzik, hogy az ember felhagy azzal, hogy a Szentlélek vezesse, és a maga bûnbe vivõ ösztöneire hallgat. A Szentlélek nélkül pedig az Isten Országa is elvész az ember számára. (ld. Gal 5, 21) Ezért folytonos a harc az ember életében, ezért van jelen a kard és nem pedig a béke az ember lelkében. (vö. Mt 10, 34) Mert mindig a jó és a rossz között kell tudnunk választani. Döntéseink mind-mind próbatételek, hogy most kit választok: Istent vagy pedig önmagamat. Az ember ugyanis fõként azért válassza a rossz megoldást, mert úgy érzi úgy érheti el a legkönnyebben, leggyorsabban és legbiztosabban célját, teljesítheti be vágyait, amik gyakran testiek és mulandók. Ám ha a hitrõl van szó, akkor a cél nem szentesítheti az eszközt, mert maga a hit tartalma kérdõjelezõdne meg. A Szentlélek megvilágosítására van szükség ahhoz, hogy meglássuk a jó döntést, és bízzunk benne, hogy az a lelkünk javát fogja szolgálni, még ha akkor emberileg nézve teljes képtelenségnek is tûnik és lehetetlennek a jó választásával annak megvalósulása. Mert a Lélek ajándékai különfélék, de mindenki azért kapja, hogy használjon vele. (ld. 1 Kor 12, 4.7) És pediglen saját lelki üdvünkre is használnunk kell! Mert valójában így is másokra vagyunk hatással. A jó melletti kiállásunk passzív tanúságtétel a jó mögött megbúvó Isten mellett, ami már a hit elõszobájába vezetheti az embereket. Fontos tehát, hogy a Lélek gyümölcseit elsõsorban magunkban megvalósítsuk, azért, hogy hatékonyan tudjuk azt közvetíteni mások felé is. A keresztény küldetés csak így lehet hatékony. Újra kell tüzesítenünk elszürkült hitünket, hogy valóban Õbenne maradjunk és Õ mibennünk. Legyen ránk igaz Pál apostol szava: „Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelõen.” (Gal 5, 23)

Eseménynaptár

Február 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28