B év – Évközi 5. vasárnap

Szerkesztette: Kormányos Zoltán

Jób 7,1-4.6-7 Zsoltár 146, 1-6 1Kor 9,16-19.22-23 Alleluja Mt 8, 17 Mk 1,29-39 „Már lefekvéskor azt kérdezem: Mikor virrad? És mihelyt felkelek: Mikor lesz már este? Tele vagyok kínnal egész alkonyatig.” (Jób 7,4) A mindennap dolgozó, családjáért küzdõ ember érezhet így együtt Jóbbal. Kín az élet, szenvedés a munka, s mi mindig a jobb jövõt várjuk. Ha korán pihenni tér az ember, azért teszi, hogy reggel idõben fel tudjon kelni és neki tudjon kezdeni a munkának. Mikor meg nekikezd a munkának, annak terhe és fáradalma folytán már az estét várja, a munka végét, hogy megpihenhessen, ehessen, kicsit együtt lehessen családjával. S bár Jób kora óta 2500 év eltelt, a világ átalakult, mégis van ami mindezek ellenére sem változott meg. Dolgozni szükséges, és a munka fárasztó. Kínnal van teli az ember, mert nem szereti a munkáját vagy az ott dolgozó embereket vagy a munkakörülményeket. Megfigyelésem szerint az egyszeri ember, hogy hangulatosabbá tegye munkakörülményeit, nem rest alkoholt is fogyasztani. Könnyebb átvészelni a kínnal teli napot, ha kábult az emberi elme. Ez a fajta mindennapos kín nem csak a dolgozó embert érinti. Sõt, talán a nem dolgozó, munkanélkülit még jobban sújtja. A csalódottság az értéktelenség érzése ama dolog miatt, hogy nem adnak neki munkát képes depresszióba hajtani. Sajnos itt is megtalálhatóak a szenvedélyek: az ivás, a tényleges alkoholizmus, a dohányzás és a kábítószer. Mindez azért, hogy feledhesse az ember az élet kínjait. A testi fájdalomcsillapítók feltalálása nagy adomány volt az arra rászoruló beteg és sebesült embereknek. Az egészséges test számára azonban csak ártalom, bódulat, elszakadás a valóságtól. Igaz, ma már nem csak a maga fantáziavilágában veszhet el egy ember, hanem a kibervilágéban is. Ez pedig sokkalta veszélyesebb, mert valós is, meg nem is, a miénk is, meg nem is. Kötõdik a valódi léthez és világméretû, azaz bárki bármit megnézhet, ami nincs kóddal levédve, mégis a mi kis világunkat élhetjük, alkothatjuk meg benne, s hihetjük azt a valódi életünknek, valódi embertársi kapcsolatainknak. Mindennek megvan a pozitívuma, s a legtöbb dolgot éppen ezen okból találták fel, hogy hasznára legyen az emberiségnek. Hogy enyhítse a gyógyuló fájdalmát, hogy lehetõvé tegye az egyszerû és gyors kapcsolattartást akár a világ túlsó felére költözött rokonnal, baráttal. Mégis azt tapasztaljuk, hogy lassan már a szomszédok is csak a technika eszközeivel kommunikálnak egymással. Furcsa egy világban élünk. Vajon milyen gyógyírt adhat Jézus, aki meggyógyítja az anyóst, mindenféle beteget és a gonosz lélektõl megszállottat, a mai kor testi-lelki szenvedéseket megtapasztaló, a valóságtól elrugaszkodó emberiség számára? Ha hiszünk, meg tud gyógyítani, ha hallgatunk rá, meg tud tanítani arra, hogyan fogadjuk el a szenvedést. Elfogadni a szenvedést? Nem vagyunk mi önostorozó középkori flagellánsok! Elég nekünk a magunk baja is, nem akarunk mi még pluszba felvállalni. Nem is szükséges. Elég az is, ha megtartjuk azt, amit Isten akarata és törvénye ránk kimér. Jób szenvedései is alapvetõen Isten akaratán múlottak, aki megengedte a gonosz léleknek, hogy testi-lelki szenvedéssel próbára tehesse. „Téged keres mindenki!” (Mk 1,37) kiált fel Péter, s mintha csak a világ összes emberének ajkán szólna. Bizony, minden ember az édenkerti kapcsolatot keresi, ahol újra összhangban van önmagával, embertársával és az Istennel, ahol nincs se fájdalom, se szenvedés. Ez maga a paradicsom! Így vagy úgy, de minden egyes hiányunkban, ürességünkben az Istennel való kapcsolat hiányát éljük meg. Ez a távolság az, ami elveszejtõ is lehet. Ahogy két test között is minél nagyobb a távolság annál kisebb az egymásra ható erõ. Távol lenni az Istentõl, az õsi harmonikus állapotból való kiszakadás pedig az egyik legnagyobb szenvedés. Az édenkertbéli kiûzetés mozzanatának éppen ez a legsúlyosabb momentuma. Nekünk a harmónia helyreállításán kell dolgoznunk, elsõsorban a személyes Istenkapcsolatunkon keresztül. Csak Õvele együtt lehetünk képesek elfogadni földi próbatételeink fájdalmait. Csak Tõle kérhetjük imánk során ehhez az erõt és a gyógyulást. Így a mi lelkületünk megváltozik. Ez az Õ kegyelmének mûködése. A fájdalom ugyan megmarad, de az már nem kedélyromboló, hanem az Isten akaratának elfogadott fájdalma, ami által tanulunk és nemesülünk. Jób is így vált jobb emberré, sokkal nagyobb kegyelmek birtokosává, mint amivel szenvedésekkel teli próbatétele elõtt bírt. Mi is bízzunk Urunkban, hogy csak erõsíteni kíván minket próbatételei alkalmával. Kormányos Zoltán atya

Eseménynaptár

Február 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28