Advent 4. vasárnap

Szerkesztette: Benyik György

Róm 16,25-27 Egyedül bölcs Isten 25Annak pedig, akinek hatalmában áll megerõsíteni benneteket evangéliumomban, a Jézus Krisztusról szóló tanításban, annak a titoknak kinyilvánításában, amelyre õsidõk óta csend borult, 26de amelyet most az örök Isten parancsára a próféták írásai kinyilatkoztattak, és minden nemzet elõtt ismertté tettek, hogy így a hit befogadására eljussanak: 27neki, az egyedül bölcs Istennek legyen dicsõség Jézus Krisztus által örökkön-örökké! Amen. A Pál által alapított egyházközségek mindegyike jelentõs városban volt, Filippi, Tesszalonika, Korintus, Efezus. Bár maga mondta, hogy mások által épített alapra nem épít, mégis érthetõ, hogy alig várta, hogy Rómába is hirdesse az evangéliumot. A római keresztény közösség alapítója ismeretlen (15,20; 1,8.13), egy biztos, sem nem Péter, sem nem Pál volt. Az apostol maga sem osztja a péteri alapítás elképzelését (Gal 2,7-8), Péter csak elsõ püspöke volt ennek az egyházközségnek. Elképzelhetõ, hogy a Palesztinából elmenekült szírek alapították (ApCsel 2,10). Kérdés, hogy milyen összetételû és irányzatú volt a római egyházközség vagy egyházközségek. Történeti adatok hiányában érveinket csak a levélbõl vehetjük és mivel sok ószövetségi idézetet találunk benne ebbõl néhány kutató arra következtetett, hogy többségében zsidó-keresztények alkották. Annyi bizonyos, hogy Rómában az 1. században sok zsidó élt - számos zsinagóga és temetõ tanúskodik errõl. A sírfeliratok eltérõ nyelvezete némi betekintést ad a zsidók eltérõ csoportjaiba is. Arról is tudunk, hogy Claudius sokakat kiutasított a városból. Ezért sokan védelmezik azt a nézetet is, hogy a római keresztények többsége pogány-keresztény volt, ezért akarta Pál itt is hirdetni az evangéliumot. Ez Pál leghosszabb levele és az egyetlen levél amelyet Pál maga elõtt küld egy olyan közösségbe, amelyben még nem misszionált. Ezért számos elméleti és teológiai témával, többek között a bûn és kiengesztelõdés, valamint az üdvösség kérdésével is foglalkozik. A levél igen sok üdvözlettel és végül egy végsõ Isten dicsõítéssel zárul. Sokan ezt a dicsõítést már nem Páltól származtatják, hanem a levél szerkesztõjének tulajdonítják, amely inkább a liturgiából ismert könyörgésekre emlékeztet, talán éppen azért, mert onnan ered. Az áldó formula Isten erejét kívánja leesdeni a közösségre, hogy ezzel erõsítse meg a közösséget. Egyrészt egyedül azt az Istent dicséri, aki az egész történelmet és üdvtörténetet mozgatja, másrészt megemlékezik a kinyilatkoztatás történetének prófétai (26a.) és krisztusi (27.v.) szakaszáról. Profán értelemben az egész felfogható jó kívánságnak is. De talán éppen ez a jókívánság azzal lesz különös, hogy olyan értékeket szeretne megvalósulni a közösségben amelyre egy átlag ember nem gondol. Itt a jókívánság tárgya, nem az hogy a hívek egészségesek és gazdagok legyenek, hanem az hogy erõsek és szilárdak legyenek Isten örömhírében. A jókívánság egészen lelki, spirituális vonatkozású. Abból a meggyõzõdésbõl fakad, hogy embernek és közösségnek az a legjobb, ha a lelke erõs marad, és minden helyzetben megmarad benne Isten öröme. A lelkileg gazdag ember és a lelkileg gazdag közösség megtalálja a módját annak, hogy értékes dolgot, kultúrát és konkrét segítséget, vagy tárgyi dolgokat hozzon létre. De a szegényes lelkû ember, és a szegényes lelkû közösség csak feléli vagyoni, pénzügyi tartalékait és elherdálja minden javát, anélkül hogy olyan értéket hozna létre, amely a pillanatnyi fogyasztáson túl is értéket képvisel. Úgy gondolom, hogy ebben az áldásban és doxológiába, végül is egy a mai hétköznapoktól lényegesen eltérõ filozófiai és emberi magatartás rögzült. A vallást és a lelki adományokat nem termékékek létrehozására szolgáló erõnek, vagy csupán esztétikai dekorációnak tekinti, hanem olyan lelki beállítódásnak, amely mindig is keresi az új, és mindig értékes dolgok létrehozását, nem a maga javára, hanem az egész közösség javára. Ez a gondolkodás a pénz termelõ és fogyasztói mentalitástól fényévekre van. Nem emberi rafinériából, még csak nem is emberi bölcsességbõl, hanem Isten bölcsességébõl származik. A közösség is és az egyén is úgy értelmezi magát ebben a folyamatban, mint aki Isten teremtõ bölcsességének önkéntes és önzetlen eszköze. Nem önmagát akarja a szerzett értékekkel a közösségre erõltetni, hanem Isten országát, Isten értékrendszerét és Isten adományait akarja a közösség számára megszerezni, vagy leesdeni.

Eseménynaptár

Június 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30