A - Nagyböjt 2. vasárnapja
17
Feb
2008
OLVASMÁNY Ter 12, 1-4a
Az Úr így szólt Ábrahámhoz:
,,Vonulj ki földedrõl, rokonságod körébõl és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”
Ábrahám tehát elköltözött, ahogy az Úr megparancsolta neki.
SZENTLECKE 2 Tim 1, 8b-10
Kedves Fiam! Vállald velem együtt a szenvedéseket az evangéliumért, Isten erejére támaszkodva,
aki megváltott minket,
és szent hívással hívott,
nem tetteink miatt,
hanem saját elhatározása és kegyelme alapján,
amely megnyilvánult most
Megváltónknak, Jézus Krisztusnak megjelenésével.
Õ legyõzte a halált,
és felragyogtatta elõttünk az életet és a halhatatlanságot.
EVANGÉLIUM Mt 17, 1-9
Abban az idõben:
Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és (ennek) testvérét Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott elõttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: ,,Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, felállítok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhõ borította be õket, és a felhõbõl egy hang hallatszott: ,,Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Õt hallgassátok!”
Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette õket, és ezt mondta: ,,Keljetek fel, és ne féljetek!”
Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyrõl lejövet Jézus a lelkükre kötötte: ,,Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!”
Elmélkedés
Minden év Nagyböjtjének elmaradhatatlan eseményéhez érkeztünk a mai vasárnap. Urunk színeváltozásáról olvastunk, s most arról elmélkedünk.
Jézus gondosan felkészíti tanítványait az elkövetkezendõ eseményekre. Színeváltozásával - amikor is Õt mennyei dicsõségében láthatták az apostolok: Péter, Jakab és János, kik ott lesznek majd a Getszemani kertben is - azt akarta tudtukra adni, hogy szenvedését és halálát a feltámadás dicsõségével egybekötötten kell nézniük, elfogadniuk.
Majd eljön az idõ, Jézus szenvedésének végórái, amikor szükségük lesz az apostoloknak erre az élményre. Akkor majd eszükbe jutnak a hegyen történtek. Ez a mai fényesség, káprázatos tisztaság, vakító fény lesz az egyetlen - akkor már pislákoló fény a lelkükben - mely elkíséri õket a Feltámadottal való újratalálkozásig. Péternek is eszébe jut majd ez a nap azon az éjszakán, amikor megtagadja mesterét. Jánosban is felidézõdnek ennek a napnak emlékei a kereszt tövében, mert, hiszen az is Õ volt, a Mester, ott a Tábor-hegyen.
Az ember képtelen lenne befogadni állandó jelleggel azt a szépséget, ragyogást és energiát, mely Istenbõl árad felénk. Még a Naptól is meg kell pihennünk éjjel, mert túl sok lenne nekünk a 24 óra. S Isten mérhetetlenül meghaladja ezt a nagyságot.
A tudat, a hit a fontos. Hinni benne akkor is, amikor nem látjuk ragyogását. Bár, akár hová is tekint az ember, végsõ soron mindig Istennel találkozik. Hiszen a teremtett világ minden sarkából felénk integet.
Nem mindig érezzük Isten jelenlétét élõnek és elevennek. Ám amikor az megtörténik, akkor a késõbbiek során is az élményekbõl kell táplálkoznunk, néha huzamosabb ideig is.
Egy csodás gyógyulás, kiemelkedõen tartalmas vallási élmény, a szentségek vétele, imádság, jócselekedet, s minden olyan élmény amelyben megéreztük: itt van Õ, most mutatta meg magát, akkor azt el kell raktároznunk azokra a napokra, amikor meglátogat bennünket keresztjével, talán csak általunk vélt hallgatásával.
Ha hisszük, hogy örök az Isten, fénye nem hunyhat ki sohasem, s akkor csak türelmesen kell várni, s megérkezik ennek örök élménye. „Odaát” majd vég nélkül napozhatunk jelenlétében.