Szűz Mária istentapasztalata - Ft Mgr Balcsák Szilárd előadása Doroszlón

Újraalakult a KÉK doroszlói helyi csoportja!

Szerkesztette: Klemm Valéria

     Egyéves szünet után, 2019. március 26-án, az Angyali üdvözlet másnapján alakult újra a Keresztény Értelmiségi Kör doroszlói helyi csoportja. Az alakuló összejövetelre a doroszlói Móricz Zsigmond MME kistermében került sor, amikor is Ft Mgr Balcsák Szilárd, a szabadkai

     Kisboldogasszony templom plébánosa tartott előadást Szűz Mária istentapasztalata címmel. Előadásában a Máriától való tanulásra tanított bennünket, akinek életéből, és a szeretettel viselt szenvedéseiből tudunk erőt meríteni saját életünkre nézve is.
Megtanulhattuk, hogyan reagált a Szent Szűz a váratlan eseményre, Gábor angyal szavaira. Megtanulhattuk, hogy bár nem készült, nem készülhetett fel erre az egészen
egyedülálló kegyelemre, de a lelke egészen készen volt erre. Ez az élmény, ez az új megtapasztalás betöltötte, megmozgatta, átrendezte belső világát és fizikai értelemben is mozgásba hozta őt.
Mária egész élete igen volt Isten szavára. Szűz Mária egybefogja Isten szavát, a saját múltjának meghatározó történéseit, s ezek mellé illeszti oda az életében megjelenő új valóságot. Ebben a hármas tükröztetésben válik lehetségessé az új − örömteli vagy keserves –
valóság integrálása, beépítése az életébe.
     A mindennapokban számtalanszor teszem fel a kérdést magamnak, hogyan lehet ilyen körülmények között felnőtt feladatainkat intézni, ügyeinket menedzselni? Ugye ismerős a helyzet, hogy valamit tervezünk, de folyton közbejön valami. Ilyenkor újratervezünk. Napjában
többször.
     Amikor valami olyan dolog történik velem, ami kibillent addigi egyensúlyomból, akkor – Mária mintájára – meg kell/ene próbálni a „tört részeket” egybeilleszteni, hogy rálássak az egészre. Nem izoláltan nézni a velem éppen megesett nehéz, váratlan eseményt, hanem igyekezni „egyben látni”, egy csokorba kötni ezt az új valóságot a múltam útjelző, döntő történéseivel és Isten szavával, Isten ígéreteivel. Ilyen belső munkával be tudom építeni a
fájdalmas valóságokat, a kudarcokat, de a kegyelem túláradásait is életem áramába. Ez Mária reflex-szerű magatartás a mindent felkavaró, nehezen feldolgozható esemény kapcsán: a szíve emlékezetéhez fordul, és türelmesen, nagy belső figyelemmel összerakosgatja
az esemény-darabkákat. 
     Mária megőrizte és összerakosgatta a szívében, az énje centrumában a hallottakat, látottakat, hogy megértse − és jól értse! − a történteket.
     S a saját életünkben, ha közel engedjük magunkhoz Istent, igent mondunk az akaratára, akkor nyitottá válunk Rá.
     Az ilyen események, a KÉK nyitott tribünjei nagyon fontosak az Istennel való kapcsolatunkban és személyes életünkben is. Valaminek az élményszerű megtapasztalásán keresztül bizonyosságot nyerünk arról, hogy elképzeléseink helyesek voltak. Ahogyan Mária-
tiszteletünknek öntudatosnak, cselekvőnek, bátornak kell lennie, ugyanúgy öntudatosnak kell lennünk hitünk megvallásában és a hit szerinti életben is. Istennek és önmagunknak is tartozunk azzal, hogy lelkiismeretesen megismerjük a katolikus hit alapjait, a katolikus egyház katekizmusát vagy legalább annak rövid összefoglalását. Mindebben Szűz Mária legyen példaképünk. 

Eseménynaptár

Október 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31