Magyarok Nagyasszonya, segíts minket!

Szerkesztette: dr. Czékus Margit

                                           „Ma Máriától jönnek a szivek,

                                            Ma Mária-kép minden durva lábnyom.

                                            Szivemben sír a pócsi Mária

                                            Egy őszies, emlékes délutánon.” (Ady Endre)

      Gyermekkoromban tanulta nővérem, a nagy irodalom-kedvelő a fenti verset, és mivel nem tudta megmondani, hol van Máriapócs, megkérdeztem hitoktatómat, Ehmann Imre plébánost. Ő a messzi Nyíregyháza közelébe helyezte. Hangsúlyozta, hogy görögkatolikus kegyhely. Legyintettem: nem érdekes, enynyit elég tudnom róla. Múltak az évtizedek, többet is hallottam a görögkatolikusokról. A közelmúltban számoltam be a Hírvivő olvasóinak Szirakúzában –Olaszországban –, a Könnyező Madonnánál tett látogatásomról. Akkor még nem sejtettem, hogy még egy zarándoklatra kapok meghívást, de Isten mindig többet ad, mint amennyit megérdemlünk. A magyarországi KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) minden évben országos, engesztelő zarándoklatot szervez a magyar hazáért. Idén Máriapócsra, a Nemzeti Kegyhelyre, október 8-ra, Magyarok Nagyasszonyának ünnepére, melyre meghívta a KÉK (Keresztény Értelmiségi Kör) néhány tagját is.Ebbe a csoportba én is bekerültem. Már pénteken, október 7-én, Rózsafüzér Királynőjének ünnepén indultunk Szabadkáról, a nagy távolság miatt.

Debreceni pihenő

      Bizony fárasztó volt az út. Az egész zarándoklaton két, különösen szép pillanatom volt; az első, amikor elfordulva egy sarkon, oldalról megpillantottam a Debreceni Református Templomot, és ismét oly fi atalnak éreztem magam, mint néhány évtizeddel ezelőtt, amikor szeretett családtagjaimmal, Szent István napján, a virágkarneválon vettünk részt. Most, ebéd után tettünk egy nagy sétát, megtekintettük a Szent Anna-székesegyházat. Egy atya mutatta be: minden kápolnáról, szoborról szólt, képről, oltárról – nem kellett tippelnünk, melyik szentet ábrázolja. Azután felvezetett bennünket a múzeumba. Lelkesedése egy pillanat alatt ránk szállt, a sok tarkaság, kincs látványa rabul ejtett bennünket. Sok vitrin üvegajtaját kinyitotta; minden testközelbe került. A számtalan feszület, szobor, kép – szinte mind megszólalt. Atya elmondta, melyikhez miként jutott hozzá: melyik piacon, városban, hol vásárolta, Mariska nénitől kapta… Emlékezett: egy hatalmas, aranyos keretben lévő képet valamikor kispap korában milyen nehezen tett fel a Trabant tetejére. Őriznek feszületet az 1938-as Eucharisztikus kongresszusról is. Nagy szeretetettel gyűjtöget, már úgy lehet gyermekkora óta. Sok a kiállított imakönyv, csatos, elefántcsont borítású is – és hogy meggyőzzön bennünket hitelességéről, megkopogtatta. Fémlapra, bádogra festett képet szintén „megszólaltatott”, csak úgy pengett belé, mindenki elhitte, hogy bádog. Megcsodáltuk a fából faragott szobrokat, pl. a Szent Család menekülését Egyiptomba, vagy a Szűzanya-szobrokat. Különös látvány volt a herendi porcelánból készült hófehér Jó Pásztor, a bárányokkal. Régi, kottás misekönyvre mutatott, melyben olvashattuk: „Et cum spiritu tuo”. Néhány ajtószárny tele akasztva kopott, vagy újabb rózsafüzérekkel. Egy nyitott emlékkönyvbe szép kézírással, gyöngybetűkkel írt szöveg, melyet ugyancsak lefényképeztem: „Lépj a virághoz, de ne tépd le! Nézd, és rebegd: bár ily szép lehetnék! A kristály forrásba ne dobj követ, nézd és gondold: bár ily tiszta volnék! Tiszta lelket, meleg szívet! Derült kedélyt kívánok Kegyednek. Esztergom, 1902. VII. 3.” – és az aláírás: Prohászka Ottokár. Az ismert püspökről mindenki hallott már, olvastunk is tőle sokat, papok is idézik. Legközelebb, ha könyvet ajándékozom valakinek, ezt fogom beleírni… Aztán az atya kinyitotta a legértékesebb szekrény ajtaját is, kivette a nagykeresztet, a szentségtartót. Ott a püspöki bot, palást, süveg, kelyhek, és lent a Szentháromság aranyos szobra. Gyönyörű!

     Ilyen látványban bizony, felüdül az ember, meg is feledkezik fáradtságáról, meg a lépcsőkről, a megtett kilométerekről. Igen, de tovább sétáltunk, megtekintettük Nyilas Misi Kollégiumát, az udvarát, felidéztük hajdani kötelező olvasmányunk emlékét.

Dopping

     Egy könyvesboltba tértünk, vásárolhattunk, de mivel kávézó is volt egyben, fogyaszthattunk valami italt. Nem vagyok kávéfogyasztó, de szomjamat oltani rendeltem egy jeges kávét. Amikor az utánam következők látták, milyen szertartással készül a szemünk láttára, szinte mindenki ezt rendelt. Ó, az orvosság volt! Valóságos dopping! Akkora erőt adott, hogy, aztán csak úgy kocogtam! Íme, hogyan készült: egy mély, nagy pohárba (talán fél literes is volt) öntött a hölgy édes szirupot, majd arra tejet, tett bele ízlésem szerint egy jégkockát, arra öntötte a forró feketekávét, de lassan ám, el ne pattanjon a pohár, meg fokozza az én várakozásomat. Beletett egy kugli vaníliásfagylaltot, arra nyomott két kör tejszínhabot. Tele lett a pohár. De még megkérdezte, szórhat-e rá csoki port. Naná! Kértem! Kaptam hozzá kiskanalat, meg szívószálat. Szép színek keveredtek, de az ízét nem tudom leírni, olyan fi nom volt. Könnyen elkészíthető itthon is. Kérsz egy jegeskávét? Csak 1 euró az ára…

Máriapócs

     Debreceni városnéző sétánk után folytattuk utunkat Máriapócs felé.

     A kegyhelyre már este érkeztünk, zarándokházban szállásoltak el bennünket. Péntek volt, ehhez illően hús nélküli vacsorát kaptunk: tésztát, meg szaftosan elkészített gombapörköltet. Éhesek voltunk, jól is esett. Majd filmet néztünk a kegyhely történetéről. Amikor elkezdődött a vetítés, kezdődött az én második, különösen szép, szívet melengető pillanatom, mely még most is tart! Az első fi lmkockákon imára kulcsolt, ráncos kezet láttunk, mely rózsafüzért szorongatott, csüngött rajta a kereszt. Egy idős néni imát mondott, saját szavaival, reszkető hangon. Szűzanyához szólt: „Látod, szétszórt nemzet vagyunk…” Kicsordultak a könnyeim. Tudtam, kezdődik az esti imám! Megható volt! A Mária-búcsújáró kegyhely 1696-ban vált ismertté a könnyező Szűz Mária révén, amikor a pici pócsi fatemplomban a hívek arra fi gyeltek fel, hogy könnyezik a Szűzanya képe. Sok imameghallgatás, csoda történt előtte. Azt a képet később elvitték Bécsbe, de többé nem könnyezett. Itt, Máriapócson készítettek róla másolatot, mely kegykép 1715-ben, majd 1905-ben ugyancsak könnyezett, a Bécsbe elvitt pedig azóta sem. A második fi lmen, melyet láttunk, beszámoltak Szent II. János Pál pápa szentmiséjéről, ugyanis itt járt 1991-ben, amikor is bizánci szertartás szerint Szent Liturgiát végzett magyar nyelven, a kegykép előtt. Láttuk a tömeget, aki köszöntötte, a szentatyát, hallottuk magyar hangját, értettük, hogy Magyarok Nagyasszonyának, Magna Domina Hungarorum-nak nevezte Szűzanyát.

     Ahogy lenni szokott, az izgalmaktól nem tudtam aludni. „Lángolt a szívem” a nap élményeitől, meg a holnapi titokzatos ünnepléstől.

Őt kövessétek!

     Szombaton – Magyarok Nagyasszonyának ünnepén, idegenvezető mutatta be a kegytemplomot. Felhívta figyelmünket, nézzük csak meg: nem szomorú a Könnyező Szűzanya! Jézusra mutat, mintha szólna: őt kövessétek! Elmondott néhány megtörtént csodát. A templom falain elhelyezett hálatáblák, görbebotok, ékszerek is ezeket bizonyítják. Magyarázta az ikonosztáz képeit, jelentőségét, mi pedig közben fényképeztünk is. Közben a hívek hozták a szép virágokat a bal oldali oltárhoz, habár sok ikebana díszítette. Felmehettünk az oltár mögé, fölé, egészen közel az itt elhelyezett kegyképhez. Imádkozhattunk, fényképezhettük a fejmagasságban lévő kicsinyített mását. Fölötte egy képkeretben összegyűrt ruhadarab és a felirat: „E kendőcskére hullottak a pócsi Szűz Mária könnyei 1905. évben.” Azután megtekintettük a közelben lévő, újabban épült Fakápolnát, az eredeti ugyanis leégett.

Követni az Evangéliumot!

     A kegytemplom zárt udvarában 750 zarándoknak mutatott be szabadtéri szentmisét két római katolikus és két görögkatolikus pap, bizánci rítus szerint. Ilyenen még nem vettem részt, érdeklődve vártam. Az oltár kissé csupasznak tűnt, nem volt rajta virág, de az előtte lévő kiskertben még virágoztak a megnyúlt szárú, leveleit már hullató, bordó, októberi rózsák. A papok nekünk háttal miséztek, többször tömjéneztek. A kórus nagyon szépen énekelt, és tudtuk követni a szöveget, mert megérkezésünkkor mindenki kapott énekes füzetet. Mögöttem idősebb nénik ültek, akik bizony tudták énekelni, „pálócos” kiejtéssel. A szentbeszédet római katolikus pap mondta, dr. Osztie Zoltán atya, aki hosszú évek óta a KÉSZ országos elnöke. Idézte az alapító, Csanád Béla atya szavait, miszerint a KÉSZ-nek konzervatívnak kell maradnia, követnie az Evangéliumot. Krisztus mellett kell letenni az életünket, bármilyen idők jönnek! A szabadságról szólt, melyet Krisztus mellett kell megélnem. Őt kell képviselnem, legyek az ő mása. Minket, vajdaságiakat, a KÉK képviselőit külön is köszöntött, akik elszakadtak a hazától, „akik a kovász szerepét töltik be az elcsatolt területen, akiknek meg kell őrizniük kereszténységüket, magyarságukat, és szabadságukat. Maradjon eszköz a KÉK, a KÉSZ, a Gondviselő Isten kezében!” A Hívek könyörgésében a KÉSZ zarándokaiért, a vajdasági, felvidéki, kárpátaljai zarándokokért, valamint minden jelen lévő hívőért imádkoztunk. Az első sorban ültem a sor szélén, és nem mertem elsőként áldozni. Mise előtt láttam egy nagy tálcán a kicsi kockákra szabott kenyérdarabokat, de a kehellyel, meg hosszú nyelű kiskanállal indult a pap. Ellestem, hogyan mennek a többiek. Meglepődtem, amikor éreztem, hogy borba áztatott a kenyér, melyet a kiskanállal nyelvemre tett az atya.

     Egész szentmise alatt a Szűzanya, vagy Mária helyett mindig Istenszülőt említettek. Csak az áldoztatáskor hallottam Máriáról először, amikor a kórus énekelte a Mária kertjében című éneket. Hangszer nem kísérte az énekeket.

     Végezetül egy rövid könyörgést mondott a főcelebráns Ferenc pápánkért, majd következett a Pápai himnusz. Aztán egy rövid könyörgést magyar hazánkért, és énekeltük a Magyar Himnuszt. Következett egymondatos könyörgés a zarándokokért, és a Boldogasszony, Anyánk…

     Ezt át kell élni! És bár itthon egész héten esett az eső, fújt a szél, ott ragyogó napsütésben, igaz, télikabátokban, de mindenki mosolyogva ünnepelt.

     Köszönöm Istennek ezt a csodálatos lelki élményt! Köszönöm a KÉSZ-nek a meghívást, a szervezést! Köszönöm a KÉKnek, hogy a kisbusz utasa lehettem! Így a második különösen boldog pillanatom még most is tart!

     Magyarok Nagyasszonya, segíts minket!

 

Ima a Máriapócsi Szűzanyához

Könnyező Szűzanyám,
bűnösök menedéke,
könnyeidre kérlek,
eszközöld ki Jézusnál
bűneim bocsánatát;
nyerd meg számomra és enyéimre
Szent Fiad áldását!
Enyhítsd szenvedéseinket,
gyógyítsd meg betegségeinket,
vigasztalj szomorúságunkban,
segíts az erényes életre,
vezess végül a boldog
mennyországba! Ámen.

Ó, könnyező Szűz,
ó, drága Istenanya,
emlékezzél meg rólam Jézusnál,
most és halálom óráján! Ámen.

 

Eseménynaptár

December 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31