„Drágalátos Szent Kezeddel ölelj minket kebledre!”

Máriaremetei zarándoklat

     A KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége – Magyarországról) időnként találkozókra hívja testvérszervezetének tagjait, a külhoni magyarokat. Így kerültünk Vajdaságból mi, 56-an, KÉK (Keresztény Értelmiségi Kör) tagjai október 6-án Máriaremetére. Amikor megkaptam az értesítést a zarándoklat lehetőségére, mindjárt kutattam, és megtudtam, Buda külvárosába kellene utazni, persze, Mária-kegyhelyre. Vonzó volt.
     A terv szerint utaztunk, időben meg is érkeztünk a Hidegkúti erdőbe, a szabadtéri oltárhoz. Talpunk alatt susogott az avar-szőnyeg. Hűvös idő volt, a Napot nemigen lehetett látni a sok gesztenyefa, meg a többi fa lombja között. Szerencsénkre, nem fújt a szél. Élvezhettük az október színpompáját a zöldtől, a narancssárgán, sárgán keresztül, egészen a vörösig. Hat-hét tömbben elhelyezve, kényelmes padok vártak ránk, volt is még ülőhely. Először, egyénenként meglátogattuk a kegytemplomot, néhány ima-gondolattal, én ima-foszlánnyal, köszönthettük Szűzanyát, fényképezhettünk. A szentmisét Snell György, esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be a paptestvéreivel a mintegy 6oo hívőnek. Az ünnepi hangulatot megteremtettük már a bevonuló énekkel: Nagyasszonyunk, hazánk reménye-vel, mert ugye, mifelénk ezt nemigen énekelhetjük. A püspökúr köszöntött bennünket: a helybélieket, felvidékieket, erdélyieket, vajdaságiakat, és sajnálatát fejezte ki, hogy kárpátaljai testvéreink nem lehetnek köztünk a mostanság veszélyes politikai helyzet miatt, de szentmisénk értük is szól. A hazáért mutattuk be ezt a szentmisét, melyet annyi csapás ért az elmúlt századokban, és kértük Szűzanyánkat, vigye kéréseinket az Úr elé, hogy maradjunk mindig keresztények, és magyarok. Amikor Szent István a kilátástalan helyzetben Mária kezébe tette koronáját, arra kérte, legyen ennek a népnek Édesanyja és Királynője – hangsúlyozta a püspökúr. Azóta, mi magyarok, őt Édesanyánknak és Királynőnknek ünnepeljük. István tudta, hogy Boldogasszony oltalma alatt boldog nép fog élni. Miért volt ő boldog? – tette fel a kérdést püspökúr. Szinte hajléktalanként szülte meg Gyermekét, menekülniük kellett Egyiptomba, később a keresztúton látta meg Fiát. Soha nem mondta, hogy ő boldogtalan, hogy tele van fájdalommal. Fájdalmas Anya volt, de ez nem befolyásolta az ő boldogságát. Boldog volt, mert hitt! Tudta azt, hogy be fog teljesedni, amit megjövendöltek róla és Szent Fiáról. Miért van ma annyi boldogtalan ember? Mert elvesztették hitüket! Miért kavarog a Nyugat? Mintha hitével együtt elvesztette volna eszét is. Snell püspökúr említette még a közelgő Eucharisztikus Kongresszust, melyre fel kell készülnünk, bűnbánatot tartanunk, addig meg kell tanulnunk komolyan hinni az üdvösség Kenyerében, az örök élet Táplálékában, az Oltáriszentségben. Kérjük Máriát, újítsa meg bennünk azt a hitet, amelyet megkaptunk a keresztségben, és építsünk egy boldogabb, szebb hazát! – zárta szentbeszédét. 
A szentmise alatt repülőgépek zúgtak felettünk, közel a Ferihegy, itt vesznek lendületet, itt emelkednek a magasba a gépek. De ettől még szebb volt a magas fák csúcsáról daloló madarak hangja, mintha azt dalolták volna: Figyeljetek! Ünnepeljetek! Időnként pottyant egy-egy gesztenye a fákról, meglepve, akit eltalált. A szentmisét a Magyar Himnusszal, valamint a Boldogasszony Anyánkkal zártuk. 
     A zarándokhelyet Esterházy László esperes-plébános mutatta be. A kegyhely a Máriaremetei Kisboldogasszony templomból és a jelentős kiterjedésű templomkertből, parkból áll. Hidegkútra költözött egy 15 éves svájci lány (ha jól emlékszem, 174o-ben), aki magával hozott egy Mária-kegyhely szobor festmény másolatát Svájcból, Einsiedelből. Ezt kifüggesztette az erdőben egy fára és odajárt imádkozni. A kép előtt mások is imádkoztak, és az imák meghallgatásra kerültek. A kegykép őrzésére fakápolna, majd kegytemplom épült példátlan összefogással. A szabadtéri oltár 1959-ben épült. Rómában tanult Werner Alajos atya, aki itt dolgozott, és a későbbiekben, ismét Rómában járva találkozott egyik francia iskolatársával, aki akkor épp Lurd püspöke volt. Megkérdezte Alajos atyát, hogy miért nem látogatják magyar zarándokok Lurdot. Az atya ismertette az akkori politikai helyzetet, ugyanis a kommunizmus ideje alatt lehetetlen volt nyugatra jutni. A püspökúr azt mondta: „Ha nem jönnek a magyarok Szűzanyához, majd elmegy hozzájuk a Szűzanya!” Akkor ajándékozta a Hófehér Asszony szobrát, melyet Lurdból érkezett kősziklára állítottak.
A következőkben bementünk a templomba, ahol a tatai Esterházy Énekegyüttes koncertjét hallgathattuk meg. Elsőként egy fiatal lányka, aki a Győri Zeneakadémia hallgatója Moldvai éneket adott elő. Haja középen elválasztva, homlokától jobb és bal irányba copfba-fonva, hófehér ruhában adta elő produkcióját, melynek egyik sora: „Drágalátos Szent Kezeddel ölelj minket kebledre!” Komoly volt végig, hisz a dal tartalma is olyan volt, de amikor fejet hajtott, mosolygott. Élvezetes volt! Aztán a kórus szintén. A Salve Reginát éppoly szépen énekelték, mint Lurdban szokás. Ave Mariákat adtak elő több feldolgozásban.
     A zenei felüdülést Makláry Ákos atya, a KÉSZ elnökének előadása követte, Boldogasszony Anyánk – az Egyház Mária-tiszteletéről. Beszélt a sokféle könnyről; az öröm, a fájdalom, a remény, a Szűzanyába vetett hit könnyeiről, majd a legszebbről: a megtérés könnyeiről. Ismertette velünk a hitigazságokat (dogmákat), melyeket nem kell értenünk, csak el kell fogadnunk. Szűzanyához négy kapcsolódik: Mária Istenanyasága, Mária örök szüzessége, szeplőtelen fogantatása, és mennybevétele.
     Nagy izgalommal vártam a rózsafüzér-imát Szűz Mária hét fájdalmáról a templom melletti stációknál. Életemben egyszer láttam hat stációs keresztutat, imádkoztam 16-17 stációsat, de a hétről még nem hallottam, csak mint Hétfájdalmú Szűzről. Ezt a rózsafüzért ismerem, de nem, mint keresztutat. Máriaremetén, bizony 7 állomás van, kőből építve. Fönt a kőből épült dombormű, alatta a titok felirata. Oly egyszerű, oly szép! Számomra egyedi! Minden állomásnál egy atya rövid elmélkedést tartott, majd imádkoztuk a rózsafüzért. Végül áldást kaptunk, és indultunk otthonaink felé. 
     Nem szóltam a díszítésről, a sok szép virágról, az összecsukható, könnyen szállítható padról, amilyent még soha nem láttam, a sok szép Mária-énekről. Köszönet illeti a KÉK vezetőségét az együttműködés forszírozásáért, a KÉK vezetőségét a szervezésért, de a két ügyes sofőrünket is ki kell emelni, akiknek nem is az egyenes úton való vezetést tartom sikernek, hanem a keskeny úton való megfordulást. Leállítottuk a forgalmat, de sikeresen manővereztek: a gesztenyefák lombja, ága nem karcolta meg buszunkat, a visszapillantó tükröket sem érintették, nem gurultunk bele a mögöttünk lévő árokba, a lépcsőre sem „léptünk” a kerékkel, de még a lépcső korlátját sem súroltuk! Ciki volt – mindannyian bent ültünk a buszban, csak egyik sofőr vezényelt a másiknak. 

„Mária! Október Anyja! Mária! Szívem harmatja! 
Végtelent tartó véges, te égtől ékességes!
Tűzláng, ha itt az alkony. Rózsafüzéres Asszony!
     Add, hogy veled örvendezzek, fájdalmaddal eggyé legyek,
     Dicsőségedben osztozzam: Anyám, kérlek, légy oltalmam!” (Enzsői Ellák: Októberi esték)  
                                                                                                Szeretettel, Margit

Eseménynaptár

November 2018
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30