1951-ben született Szabadkán. Húsz éven
át újságíró volt (7
Nap, Dolgozók, Újvidéki Televízió), majd 1990-től
magánvállalkozó. A Funero
Temetkezési Magánvállalat, majd később a Tipp-Topp
System Informatikai Kft. alapítója és vezetője.
Tipikus közéleti beindító és lobby ember.
A gazdasági, a politikai és civil szférában egyaránt
otthonosan mozog. Szerteágazó hazai és nemzetközi kapcsolatrendszere,
élénk szervező- és csapatépítő készsége révén számos
új intézmény létrehozásban, beindításában (Vajdasági
Módszertani Központ, Jugoszláv
Teleház Szövetség, Zenith
Műhely, Híd
Körzeti Térségfejlesztési Kft., Keresztény Értelmiségi
Kör, Vajdasági
Magyar Szövetség), vagy tevékenységében (Kosztolányi
Dezső Diáksegélyző Egyesület, Vajdasági
Pax Romana) volt fontos szerepe. Soha sincs ideje
- de minden okos gondolatot ráér meghallgatni, és tovább
görgetnii
Az őszinteséget és a szorgalmat szereti.
A Keresztény Értelmiségi Körben annak baráti hangvételét,
a tagság egymás iránti mindenkor mélyen emberi viszonyulását
szereti. Töretlen derűlátással hiszi: a vajdasági keresztény
értelmiség összefogása eddig nem tapasztalt szellemi
erőt jelent majd az itt maradásunk és magyarként való
megmaradásunk során.
E-mail: jomi@tippnet.rs
|
|