Kedves keresztény
testvérünk,
civil szervezetünk, a Keresztény Értelmiségi
Kör azzal a céllal jött létre, hogy a vajdasági magyar
keresztény értelmiségieket egymáshoz közelebb hozza.
Szeretnénk lélekben gazdagabban, mindennapjainkban keresztényien
élni. Amennyire erőnkből telik, el kívánjuk látni azokat
az evangelizációs feladatokat, amelyek a világiakra
várnak.
Ez a szerepvállalás jogunk és kötelességünk.
Semmi sem igazolja a közömbösséget.
Célunk, hogy a Vajdaságban élő magyar
keresztény értelmiség számára újabb lehetőséget nyújtsunk
a keresztény önépítésre és ismeretvilágának gazdagítására.
A szervezet tagjai szemináriumok és más rendezvények
útján mélyítik el a kereszténységgel kapcsolatos ismereteiket,
és közösen élik meg a keresztény értékeket.
Fontosnak tartjuk, hogy kapcsolatok
szövődjenek a Vajdaság különböző részén élő magyar értelmiségiek
között. Tagságunkban egyformán található egyházi személy
és világi-laikus is. Közös munkával próbáljuk a vallási
tanokat hétköznapi életünkben alkalmazni.
Miként azt XII. Pius pápa kifejtette,
a Krisztus-hívőknek, pontosabban a világi hívőknek egyre
inkább tudatában kell lenniük, hogy nem csupán az
Egyházhoz tartoznak, hanem ők az Egyház, amely
általuk az emberi társadalom éltető elve.
II. János Pál pápa a Christifideles
laici című apostoli buzdításában pedig már azt is részletezi,
hogy a hívek nem mondhatnak le a közéleti, a politikai
szerepvállalásról.
A közömbös magatartást semmi sem igazolja,
hiszen mindjobban tapasztaljuk, hogy a kultúra nemcsak
a keresztény hittől, hanem minden emberi értéktől eltávolodik.
Éppen ezért jelenlét a kultúrában sürgető feladat, mert
általa az embert szolgáljuk.
A KÉK feladata az ember formálása.
A keresztény erkölcsi alapokat hirdető és megvalósító
személy kovász. Ha jobbá tesszük az embert, beleértve
magunkat is, a társadalom is jobbá válik. Ugyanakkor
képes lesz arra, hogy megismerje mi a közjó. Egoizmusba
zárt társadalom ezt nem tudja felismerni. A közjó mércéje
nem lehet egy politikus, vagy politikai irányvonal.
A közjó az emberi jogok összessége.
A szolidáris politikai tevékenység
gyümölcse a béke, melyre mindenki vágyik, de amely még
nem érett be. A világi Krisztus-hívők nem lehetnek közönyösek,
idegenek vagy lusták mindazzal kapcsolatban, ami a békét
tagadja, vagy veszélyezteti: erőszak és háború, kínzások
és terrorizmus, koncentrációs táborok, a politika militarizációja,
fegyverkezési láz és a fegyverek fölhalmozása. Ezzel
szemben, Jézus Krisztus tanítványaiként - aki a
béke Fejdelme és a mi békénk - békességesszerzőknek
kell lenniük, mind a szív megtérése által, mind az igazság,
a szabadság, az igazságosság, a szeretet érdekében végzett
munkálkodásukkal, melyek a béke elengedhetetlen alapjai.
A világi Krisztus-hívők működjenek
együtt mindazokkal, akik őszintén keresik a békét, használják
föl az erre rendelt közösségeket, nemzeti és nemzetközi
intézményeket. Segítsék azt az elmélyült nevelői munkát,
melynek célja, hogy gyökereiben kiirtsa az önzés, gyűlölet,
bosszú, ellenségeskedés jelenleg uralkodó kultúráját,
és minden szinten elősegítse a szolidaritás kultúrájának
növekedését. Ez a szolidaritás ugyanis a béke
és a fejlődés útja. A szinódusi atyák ebből a
nézőpontból szólították föl a keresztényeket, hogy vessék
el az erőszak elfogadhatatlan formáit, segítsék a béke
és a párbeszéd megnyilvánulásait, végül pedig dolgozzanak
azért, hogy igazságos társadalmi és nemzetközi rend
valósuljon meg.
Tagjaink lehetnek tehát mindazok
a keresztény értelmiségiek, akik elfogadják szervezetünk
alapszabályát, azaz a keresztény értékek hirdetésével
és megélésével, többet szeretnének tenni közösségük
boldogulásáért. Szervezetünk alapvetően és főként magyar
nyelven fejti ki tevékenységét.
Legyen Ön is ebben a munkában társunk,
munkatársunk, támogatónk!
A Keresztény Értelmiségi Kör
céljai:
- a keresztény értékek népszerűsítése, bemutatása
és megvalósítása
- a polgároknak a keresztény tudat megélésére
való serkentése
- az egyes társadalmi kérdésekkel, -elsősorban az
emberi jogokkal, a békével és a toleranciával
kapcsolatos keresztény álláspontok kialakítása
- a Vajdaság területén levő keresztény közösségek
közötti kapcsolatépítés elősegítése
- kapcsolattartás és együttműködés a többi hasonló
egyesülettel és más monoteisztikus közösséggel;
- az értelmiség és a kereszténység közötti
viszonyok újraképezése
- kapcsolattartás a hasonló jellegű
szervezetekkel Európa-szerte
- a nemzeti és történelmi értékek ápolása
- a polgárok tájékoztatása a hitélettel
kapcsolatos eseményekről
- oktatói-nevelői tartalmak biztosítása az
értelmiség és más érdeklődők részére
Céljaink megvalósítási formái:
- hitismereti célú művelődési és tudományos tribünök,
szemináriumok és találkozók szervezése,
- bibliaiskolai tematikus előadások szervezése,
amelyeken vajdasági és külföldi szakemberek tartanak
előadást,
- irodalmi, képzőművészeti, zenei és más rendezvények,
szimpóziumok, táborozások, értekezletek, tribünök,
lelki gyakorlatok, zarándokutak és más ismeretterjesztő
és tapasztalatcserét szolgáló formák szervezése,
- szakmai tájékoztatási-dokumentációs anyag és
könyvállomány összegyűjtése,
- az Egyesület céljaival és feladataival kapcsolatos
kiadványok megjelentetése.
- a keresztény hittel kapcsolatos oktatási intézmények
létrehozásában és működtetésében való részvétel,
- álláspontok és javaslatok kialakítása a teológusok
oktatásával kapcsolatban, továbbá a nem hagyományos
oktatási formák (pl. távoktatás) bevezetése,
- a keresztényi gondolatok terjesztése a korszerű
kommunikációs eszközök révén is,
- helyi csoportok létesítése azokban a vajdasági
helységekben, ahol magyarok élnek.
Szervezési formánk:
Helyi Csoportokat létesítünk mindazokon a vajdasági
településeken, ahol legalább 5 magyar keresztény értelmiségi
él és igényt tartanak erre az önszerveződési formára
és tevékenységre.
|
|