Mária erre így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38)

A KÉSZ Erzsébet-városi csoportjának dél-vidéki zarándoklata három Mária-kegyhelyen

     Zarándokút a Vajdaságba, ezzel a mottóval látogatott el több dél-vidéki Mária-kegyhelyre a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Erzsébet városi csoportja, szeptember elején. Még otthon hallgattak szentmisét a budapesti Rózsák terén, a Szent Erzsébet templomban, és délután már Szabadkával ismerkedtek és partnerszervezetüknél, a Keresztény Értelmiségi Körnél vendégeskedtek a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Erzsébet városi csoportjának tagjai. Dél-vidéki zarándoklatuk legfontosabb állomásai a doroszlói, a tekiai és a töröktopolyai Mária-kegyhelyek voltak, miután ezek a Mária-tisztelet kiváltságos helyei a Dél-vidéken.

     A látogatás első napját Szabadkán és Palicson töltötték a vendégek. Idegenvezető segítségével ismerkedtek a város és a fürdőhely magyar szecessziós stílusban épült jellegzetességeivel.

     Kisboldogasszony napján a doroszlói kegyhelyre utaztak a zarándokok. Útközben elhelyezték a kegyelet virágait a bajmoki Akácfa emlékhelynél, az 1944-45-ös vérengzések egyik színhelyénél.

     Doroszlón a harminc tagú csoport csatlakozott a Vajdaság, Magyarország, Horvátország számtalan településről érkezett több ezer zarándokhoz és közösen vettek részt az ünnepi szentmisén. Itt ugyanis a hagyományoknak megfelelően több ezer hívő ünnepelte Szűz Mária születésnapját a Szentkútnál. Keresztúti ájtatossággal és ünnepi püspöki nagymisével tisztelegtek a Szűzanya előtt. Az ünnepi szentmisét a munkácsi megyéspüspök celebrálta, aki többek között elmondta, hogy számára mindig nagy öröm, de különösen most, a Fatima évében, Mária-kegyhelyekre zarándokolni.

     A magyarországi KÉSZ tagjai ezután Zomborral ismerkedtek, a Vármegye házán, vagyis a mai Városházán megtekintették Eisenhut Ferenc: Zentai csata című, monumentális 40 négyzetméteres festményét, majd a tavaly felújított Szent István karmelita templomban mondtak el egy imát. Ellátogattak a Szent-György szerb ortodox templomba is majd a Duna mellett Bezdánban vacsoráztak.

     Harmadik napon ugyancsak korán keltek a zarándokok, pedig nagyon élvezték szálláshelyük, a Horgos melletti Domus Pacis Ferences Lelkigyakorlatos Ház nyugalmát és vendégmarasztaló hangulatát. Időben kellett útra kelni, hogy a Fruška Gorában lévő Mária-kegyhelyre Tekijára időben odaérjenek.  A Pétervárad déli peremén lévő Havas Boldogasszony kegyhely közelében zajlott le 1716. augusztus 5-én az a hatalmas ütközet, amelyet Savoyai Jenő herceg, a császári hadak főparancsnoka serege vívott Damad Ali pasa nagyvezír túlerőben lévő szultáni csapatai ellen. A csata az osztrák császári hadak fényes diadalával végződött. Ennek a győztes csatának nyomán alakult ki a népi ihletésű legenda, amely szerint a két sereg küzdelme csaknem a törökök győzelmét hozta volna, ha a hadvezér Jenő herceg nem folyamodik a Boldogasszonyhoz, égi segítségét kérve. S ekkor megtörtént a csoda: nyár derekán sötét felhők gyűltek össze a csatatér fölött, s hatalmas havazás kezdődött, amely elfedte a császári sereget, a törökök pedig rémületükben menekülni kezdtek, s ezáltal került sor a keresztények diadalára. Ezzel a történettel is megismerkedtek a vendégek és emlékül – a számtalan fotó mellett – a közeli forrásból származó megáldott vizet vihettek magukkal.  Legalább ekkora élményt jelentett az 1808-ban épült Békehozó Szűz Mária kápolnában tett közös imával kísért látogatás.  A 25 évre 1699-ben megkötött osztrák-török fegyverszüneti megállapodás nagy jelentősége, hogy Magyarország felszabadult a török uralom alól.  A legnagyobb élményt pedig a Péterváradi várban tett látogatás jelentette, ahol nemcsak a vár külsejét, hanem a földalatti katonai katakombákat is megtekintették. A nap a csantavéri Szent Antal templomban tett látogatás és ft. Utcai Róbert atyával és a helyi KÉK csoport tagokkal együtt meghallgatott szentmisével zárult.

     A dr. Németh Anikó, az Erzsébetvárosi KÉSZ csoport elnökének vezetésével érkezett zarándokok utolsó vajdasági napjukon egészen a Bánságba, vagyis Nagybecskerekre utaztak.  A Püspökség épülete mellett megtekintették a Nepomuki Szent János székesegyházat. Eleméren lerótták kegyeletüket Kiss Ernő aradi vértanú sírjánál és megemlékeztek az 1848/49-es szabadságharc áldozatairól. A nap legjelentősebb eseménye a Szűz Mária-jelenésekről ismert Töröktopolyán tett látogatás jelentette. Az 1790-ben telepített német és magyar katolikusok az iskola tantermét használták imaházul. Ezt emeleték lelkészséggé az 1854-ben, amikor hat ízben megismétlődő Mária–jelenés történt a templom falán és a templomi lobogókon. A csanádi megyéspüspök 1859-ben ft. Schlauch Lőrinc egyházmegyei ügyvéd kivizsgálása és jelentése alapján engedélyezte a zarándoklatokat. Az 1899-ben épült templomot a helybeli hívek mai is szépen rendben tartják, különleges kazettásra festett mennyezetét külön megcsodálták a magyarországi zarándokok. Majd a helybeliekkel együtt vettek részt a ft. Mellár József, törökbecsei és helyi plébános, valamint a zarándokokkal érkezett ft. Cseh Zoltán atya által közösen vezetett szentmisén. A helyiek és a helybeli KÉK csoport szíves vendéglátásának, a hamar kialakult kellemes, baráti beszélgetésnek köszönhetően az anyaországi vendégek a tervezettnél sokkal hosszabban időztek Töröktopolyán.

     A késő délutáni órákban feledhetetlen élményekkel gazdagodva, hosszasan búcsúzkodva a KÉK tagoktól indultak haza, Budapestre a KÉSZ tagjai. 

 

Eseménynaptár

Október 2017
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31