Mindennapi élethelyzetek

Szerkesztette: Dávid M. Bernadette szerzetesnővér

Egy fiatal pár házasságkötésük évfordulójának megünneplésére készül. A férj már reggel, munkahelyére menet azt a gondolatot dédelgeti magában, hogy: „De jó lesz délután hazajönni, mert ünnepelni fogunk; drága kis párom már az előszobában puszival vár majd, aztán jöhet az ünnepi vacsora”. De rosszul kezdődik a reggel, mert az az „átkozott Trabant” nem akar elindulni, úgy viselkedik, mint egy csökönyös szamár. Emiatt persze elkésik (egyik baj hozza a másikat), a főnök csúnyán néz rá, sőt egész nap barátságtalanul bánik vele. A fiatal férfi lelki egyensúlyát csak az a gondolat tartja fenn, hogy: „De jó lesz hazamenni”. Pedig még újabb bajok keserítik az életét: Egy kellemetlen levél az egyik üzleti partnertől, a számítógép lefagyása (nem mozdul a kurzor), az adminisztrátor ügyetlensége és lassúsága. Afféle „Jakab-nap” ez, aminek örülni kellene (Jakab apostol írja, hogy: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez.”), de ő most nem tud őszintén örülni, legfeljebb kibírni képes ezt a sok frusztrációt. Ez is csak azért sikerül, mert bíztatja magát: „Jó lesz négykor hazamenni… drága feleségem puszival fogad…”. De újabb csapás következik: Fél négykor közli a főnök, hogy bent kell maradnia egy fontos ügy megbeszélésére. Idegesen ül le az értekezletre, amelyen egyik-másik kollégája túl bőbeszédűen szól hozzá. Lassan mászik az idő. De végre mégis indulhat („drága feleségem puszival fogad”), a Trabant most rendesen elindul, de dugóba keveredik; „telefonálni kellene haza” – de lemerült a mobilja, elfelejtette feltölteni.

Eközben otthon a felesége készíti az ünnepi vacsorát. Már előző nap beszerezte hozzá a legjobb alapanyagokat. Most mégis minden percre szüksége van, hogy idejében elkészüljön. Kellemetlen, hogy beállít a szomszédasszony megkérdezni valamit, „csak öt percre” – mondja, de már háromnegyed órája áll az előszobában. Elküldeni nem lehet, mert megsértődik. Végre elmegy, de jön a postás. Aztán hazajön a nagyfiú (már nyolc éves), intőt hoz az iskolából (elhanyagolja a matek házi feladatokat). A kisbaba pedig ma különösen nyűgős (mi lehet vele?). És nem telefonál a férje, akinek elmondhatná mindezt, hogy legalább könnyebb legyen elviselni a nehézségeket. Mégis mindennel időben elkészül, ünnepi teríték kerül az asztalra, még gyertya is. Negyed ötkor meggyújtja a gyertyákat, hogy várva várt párját ünnepi fények fogadják. Már fél öt. Már öt óra. Már negyed hat… Hol marad ilyen sokáig? Miért nem telefonál? Csak nem érte valami baj?

Végre fordul a zárban a kulcs, belép a férj. Várja a puszit.

A puszi elmarad. Helyette:

−  Csakhogy végre hazataláltál! – ez a köszöntés fogadja.

− Igen, drágám, tudod ma…

A nő közbevág:

− Nézd meg Pisti üzenőfüzetét! Bukásra áll matekból, mert te nem foglalkozol vele.

-Igen, megnézem, csak hadd fújjam ki magam…

− Mert te mindig csak kifújod magad és a feleségeddel nem törődsz.

A feleség sír, a férj tehetetlenül toporog. Vége az ünnepi hangulatnak.

 

Nyilvánvaló, hogy empátiára lett volna szükség ahhoz, hogy megmentsék az ünneplést. Meg kellett volna hallgatni a másik történetét, kicsit átélni, amit a másik átélt, és ezáltal megérteni őt: miért késett el a férj, miért ideges a feleség.

Hasonlóképpen empátiára lenne szüksége a tanító néninek, akit „halálra bosszant” az a gyerek, aki rendszeresen elalszik az órán, szünetekben verekszik, soha nincs kész a házi feladata. Ha felkeresné őt otthon, megtudhatná, hogy a gyerek apja éjszaka szokott hazaérkezni italosan, villanyt gyújt, hangoskodik, olykor verekszik és az egész család retteg tőle. A tanító néni természetesen nem tudja megváltoztatni ezt a helyzetet, de ha a gyereket megértené, jobb lenne a kapcsolatuk.

 

Felnőttként sokszor nehezen értjük meg a kamaszokat. Számukra persze még nehezebb feladat volna megérteni minket, felnőtteket. Mi legalább voltunk már serdülők, de ők csak ezután lesznek felnőttek. Sokszor nehezen értjük meg az öregeket, az ágyhoz kötött betegeket, a testileg, érzékszervileg vagy értelmileg sérült embereket. Velük kapcsolatban különösen világossá válhat számunkra, hogy nem elég az érzelmi rezonancia: gondolatban, képzeletben végig kell kísérnünk velük együtt azokat az élethelyzeteket, amelyekben meg kell küzdeniük nehézségeikkel, hogy megértsük őket.

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

Tóth Árpád:

 

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,

Mint egymástól itt a földi szívek!

A Szíriusz van tőlem távolabb

vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

 

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!

Ó, jaj, az út lélektől lélekig!

Küldözzük a szem csüggedt sugarát,

s köztünk a roppant, jeges űr lakik!

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

Budapest, 2013. október 14.

 

Szeretettel és mindennapi imáimmal:

Dávid M. Bernadette szerzetesnővér

Eseménynaptár

November 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30