Halottak napja

Az ember számára sosem volt közömbös az elmúlás. Már az ősember is barlangja mélyére temette el őseit, hogy azok jelen maradjanak közöttük. A későbbi korokra is jellemző az elhunyt maradványairól való gondoskodás és annak nem pusztán kidobása a ganédombra. Mi több, régészeink legnagyobb örömére, az elhunytak mellé különféle használati tárgyakat, ruházatott temetek, egyes kultúrákban még kedvenc hátasát, netalán feleségét is. A ma csak tudományos és anyagi szemlélettel néző ember számára ez persze érthetetlen, mi több pazarlás, hiszen ezen értékeket, főképpen jó minőségük és hasznosságuk folytán, nyugodtan lehetett volna még használni. Azt már nem értik meg, hogy az elhunyt legszemélyesebb tárgyainak eltemetésével valójában azt fejezik ki, arról tesznek tanúságot, hogy hisznek valamiféle túlvilági életben, ahol ugyanúgy szüksége lehet ruházatra, fegyverre, lóra, feleségére, stb. És ez szorosan nem is köthető a kereszténységhez, annál sokkalta ősibb, mondhatni az ember lelkéből fakad. Korunk embere sem mezítelenül temeti el halottját, kivéve ha hamvasztja, hanem szépen felöltözteti, a legszebb ruhájába, melyet csak különleges alkalmakkor pl. templomban viselt. Olykor még egy személyes tárgy is belekerül a koporsóba. Emellett jellemző, hogy az elhunytakat egy azonos helyen temették el, lassan kialakítván a temetőt. A sírok jelölése már a tájékozódást segíti, ugyanakkor az oda temetettekről is add némi támpontot, avagy dicséretet tetteiről. Mindemellett, és ez már keresztény szemlélet, a közös feltámadásának reményét jeleníti meg, ahogy egyes temetők kapuján ki is van írva: „Feltámadunk”! Az a hit tehát, hogy az ember élete nem ér véget földi halálával nagyon is ősi, akárcsak az, hogy elhunytjaiért imádkozzék. A hősökről való megemlékezés pedig az utókor számára való tudás- és tiszteletátadás egy fontos módját jelenítette meg. Ennek keresztényi folyománya a szentek tisztelete, mely túl is mutat ezen felfogáson, hiszen már kéri az üdvözültek közbenjárását Istentől, gondolván, hogy aki közelebb van Hozzá, és hitvalló vagy vértanú életével tanúságot tett erényességéről, előbb meghallgatja, mint a még evilágon élő embert. Ezért tiszteljük és ünnepeljük őket, ha máskor nem hát Mindenszentek ünnepén. A Halottak napján pedig elhunyt rokonainkért, szeretteinkért imádkozunk, hogyha még nem tisztultak volna meg a tisztítótűzben, mihamarabb kerüljék erre sor és jussanak az üdvözültek közé, ahol újra színről színre látunk majd mindenkit, de legfőképpen Istent. (vö. 1Kor 13.12) S noha tiszteletünk jelei közé tartozik a virág elhelyezés és a mécses gyújtás, mégis ami igazán használ elhunytjainknak, azaz imádság. A virág ugyanis jelképe az újjászületésnek és a természetfölötti életnek. Tehát nem szimplán csak egy díszítő elem, akárcsak a mécses- vagy gyertyagyújtás sem.  Utal a világosság forrására, vagyis Krisztusra, (ld. Jn 1, 1-18) aki értünk feláldozta önmagát, amiképpen a gyertya anyaga is felemésztődik, hogy világosságot adjon. Tehát nem csak gyakorlati és esztétikai oka van használatának. Mindezeket tudván valóban erényesen járunk el, ha imádkozzunk szeretteink örök boldogságának eléréséért, mert ezáltal is emlékeztetjük magunkat, hogy „a mi hazánk a mennyben van” (Fil 3.20), és oda vár minket Istenünk.

Kormányos Zoltán atya

Eseménynaptár

Október 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31