Az apa fáradtan tér haza a munkahelyéről és leroskad a fotelbe. Hétéves kisfia jön oda hozzá és megkérdezi:

– Mondd Apa, neked mennyi az órabéred?

Az apja haragra gerjed:

– Miért kérded?! Csak nem valami hülye játékot akarsz megvetetni velem? Azonnal mars a szobádba!

A kisfiú szemébe könnyek jelennek meg, de illedelmesen felmegy a szobába és becsukja maga mögött az ajtót.

Ahogy az apa ül a fotelben, még forrongnak benne a nap eseményei, ahogy a főnöke megint újraíratta vele a prezentációját, ahogy a kollégája 3 nappal a projekt vége előtt elment betegállományba... Kezébe temeti az arcát. "Mikor lesz ennek vége?" – kérdezi magától.

Aztán eszébe jut a gyerek. "Talán nem kellett volna így bánnom vele... Lehet, hogy csak egy ártatlan kérdés volt, és én értettem félre, azért mert úgy érzem, a környezetemben már mindenki rajtam élősködik." –gondolja magában és elindul felfelé a lépcsőn. Benyit a gyermek szobájába, ahol a fia a földön kuporogva játszik magában.

A fiú felnéz és újra megkérdezi:

– Apa, neked mennyi az órabéred?

– Négy dollár fiam.

– És tudnál nekem adni két dollárt?

Az apa gyanakvó tekintettel ránéz a fiára, és azon töpreng: "Remélem nem valami játékot akar venni belőle magának..." Majd meg is kérdezi tőle:

– Mire kellene neked az a két dollár?

– Mindjárt megmutatom! – mondja a gyermek sejtelmes mosollyal az arcán.

Apja előveszi a két dollárt, és odaadja a fiának. Mire a fiú benyúl a takarója alá és előveszi a megtakarított pénzét. Elkezdi összerakosgatni az aprót, ami összesen két dollárra jön ki. Hozzáteszi a most kapott másik két dollárt és boldogan az apja felé nyújtja:

– Apa! Most, hogy kifizetem neked, tudsz velem is tölteni egy órát, hogy együtt játsszunk?

 

Néhány évvel ezelőtt beszélgettem egy igazán gazdag emberrel, aki a következőt mondta nekem, ami alapjaiban megváltoztatta a gondolkodásomat: "Bármit megtehetek, amit csak akarok. Illetve... egy dolgot mégsem: A 22 éves lányomat már nem tudom visszaültetni a hintába, hogy játszhassak vele. (Ismeretlen szerző)

...................................

 

Aranyosi Ervin: A világ szép…

Gazdag vagyok, miközben semmim sincsen!

Koldus vagyok? Amire vágyom minden,

meg van nekem, az élet tálcán nyújtja,

- s nem kell a kapzsik mocskos háborúja!

Enyém a dal, a csodaszép természet,

s lelkemben őrzöm a milliónyi szépet,

s ha kell neked, hát boldogan megosztom.

Az élet szép, – ne marakodj a koncon!

Mindenből jut, amire szívből vágyom,

s hogy haladok, azt mutatja a lábnyom,

amerre lépek nyomot is hagyok,

mert ember is, és isten is vagyok.

A szeretettel célokat teremtek,

és mutatom a méla embereknek:

- Gyertek velem, tanuljatok meg élni!

A világ szép, csak nem kell tőle félni!

 

 

Budapest, 2013. szeptember 20.

Szeretettel és mindennapi imáimmal: Dávid M. Bernadette szerzetesnővér