C. év – Évközi 32. vasárnap

Szerkesztette: Kormányos Zoltán

Amióta csak ember él a Földön mindig foglalkoztatta a gondolat, hogy milyen is a túlvilág. A fantázia szárnyal emberformájú istenségeket képzelve a magas hegycsúcsokra, vagy éppen állatarcú embertestű lényeket stb. Korunk kultúrája, melyre különösképpen a filmek és sorozatok vannak hatással, sem nélkülözi az effajta fantáziát: visszatérő lelkek, köztünk járó holtak, szárnyát megkapó jó emberek, szánkón repkedő télapó stb. Oly sokrétű továbbgondolása csekélyke ismereteinknek. De nem csoda, hiszen a téma maga is nehéz, mert a túlvilágról még senki sem tért vissza. Szem nem látta, fül nem hallotta mi minden is van ott. (vö. 1 Kor 2, 9) Egyedül a feltámadt Jézus Krisztus tanúskodott a túlvilági létről, valamint Isten csekélyke kis kinyilatkoztatása. Mégis erre épül hitünk, igaz hitünk, amit Isten mutat meg, s nem amit az ember kreál saját magának. Az a bizonyosság, amit a hét ifjú is megvall: „Földi életünket elveheted, de a mindenség királya feltámaszt minket az örök életre, mert az ő törvényeiért halunk meg” (2 Mak 7,9). Az igazi vértanúság a hit vállalása életünk árán is. Ezt ma már értjük úgy is mint az áldozatvállalás formáját, amit hétköznapi életünkben is megvalósíthatunk. Ám a lényeg változatlan: az Isten tanításának követése. Mert ez örök érvényű, míg a földi dolgok elmúlnak, mint a nősülés, férjhez menés. Mert már nem lesz rá szükség, nem lesz rá igény. Az Isten lesz a minden, s a halhatatlan feltámadás. Mégis ezen a ponton is kikezdi hitünket földies gondolkozásunk. Ilyen például az a kérdés, hogy vajon nem lesz unalmas az angyalokkal együtt éjjel-nappal folyvást zengeni: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van és aki eljő (vö. Jel 4, 8b)!? Bizonyára annak, akinek már most unalmas és érdektelen elfoglaltság az imádság, neki nem érdekes. Pedig abban van a mi igazi erőnk, hiszen: Jézus és Isten, aki szeret minket, s kegyelmével állandó vigasztalást és jó reménységet ajándékoz nekünk (vö. 2 Tessz 2, 16) Tehát valójában nekünk van szükségünk az imára, a dicséretre: „A mi magasztalásunk nem tesz nagyobbá téged, nekünk azonban üdvösségünkre válik” (Közös prefáció IV.) Nekünk van szükségünk arra, hogy Isten meghallgassa imáinkat. Nekünk van szükségünk arra, hogy kifejezhessük örömünket, megoszthassuk vele szeretetünket. Mert a mi javunkat szolgálja, a mi kapcsolatunkat, bizalmunkat, reményünket erősíti. És ez nem fantázia, ez tényleges megtapasztalás személyes életünkben! Más emberek tanúsága is igazolja, amit mi magunk is megtapasztalhatunk. Amit pedig többen is igazolnak, az már bizonyíték, bizonyítéka annak, hogy Isten ígéretei valóban igazak, s beteljesülnek, mikor eljön az idejük. Nekünk csak Benne kell hinnünk, s megtanulnunk megkülönböztetni azt, ami nem az Ő igéjéhez tartozik, hanem a Sátánnak a magvetése.

Kormányos Zoltán atya

Eseménynaptár

Augusztus 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31