C. év – Évközi 30. vasárnap

Szerkesztette: Kormányos Zoltán

Az ember előbb-utóbb szembesül az elmúlás tényével. Látja meghalni kedves rokonait, jó barátait. Élete korának növekedésével testi erejének növekedését is megtapasztalja, egészen addig, míg el nem éri a maximumot. Onnan már csak lefelé vezet az út, elkezdődik a gyengülés, mely ugyan hosszú folyamat, de kétségtelenül az öregedés jele. Ezt elfogadni nem mindenkinek sikerül, azt, hogy már nem képes mindarra, amit élete korábbi szakaszában meg tudott tenni, mi több, maga a járás is nehézkessé válik. Az elmúlással Pál apostol is szembesül, noha élete végét nem öregségéből eredő természetes halál fenyegette, hanem kivégzés vár reá, amint erre készülve írja: „Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van.” (2 Tim 4, 6) Mit tehet ilyenkor az ember? Pál például elgondolkozik életéről, tetteiről. Felkészül a rá váró történésekre. S ezért tud lélekben erős maradni: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja…” (2 Tim 4, 7-8a) Teljesnek, befejezettnek érzi életét. Ezért tudja bátran várni a véget, mert az eljövendő égi jutalomban való részesülést látja benne. Hitében erős, valóban megtartja azt. Pedig ha megtagadná, akkor szabadon eresztenék, élhetne vígan még évtizedeket. Igaz, a haláltól akkor sem menekülne meg, csak az idejét halasztaná el. De Pál tudja, hogy akkor sokkal szörnyűbb halál várna rá: az örök halál. Talán ezért is őrződött meg ezen levele, mert akik olvasták megérezték, hogy mennyire nekik szól Pál halál közeli élménye. Hogy milyen jó példa a keresztény ember számára! Mert bizony minket is hatalmába tud keríteni a haláltól való félelem. Az elmúlás, hogy többé nem leszünk. A félelem azonban csak egy érzés, amin megtanulhatunk uralkodni. Nem véletlen, hogy Pál készül a halálára. Látja az előjeleket. Isten a maga bölcsességével tudtunkra adja a halál előjeleit: az öregséget, az elgyengülést. Pont azért, hogy fel tudjunk készülni rá és családtagjaink is. Mert gyakorta a kedves rokonokat kerülgeti a halálfélelem, s emiatt nem gondoskodnak betegükről, haldoklójukról. Mert ők maguk nem tudnak hinni. Pedig nem az ő bőrüket viszik a vásárra. A betegek kenete nem eutanázia, az egyébként is halálos bűn. Éppen ellenkezőleg: felkészítés az örök életre, egy esély megbékélni az Istennel és az emberekkel. A jót szolgálja, nem a rosszat, pont ezért akar a rossz megfélemlíteni, nehogy az ő ügye vesszen el. Az ördögnek nem kell az ember. Ő csak azt szeretné, ha vele együtt minél több ember kárhozna el. Ezért hat érzékeinkre, félelmeinkre. Pedig a halál is az élet része. Aki megszületik, az meg is hal. De aki hisz, az üdvözül! (vö. Mk 16, 16) Hinni pedig abban kell, aki maga is feltámadt a halálból: Jézus Krisztus. Ha Ő megnyitotta számunkra a mennyország kapuját, akkor nekünk már nincs más dolgunk, csak követve Őt bejutni oda. Erre az utolsó leheletünkig megadja a lehetőséget. S aki az Ő tanítása szerint él, az nem teheti meg, hogy ne gondoskodjék szerettei lelkiüdvösségéről és éljen mindazon szentségi kegyelemmel, mely az üdvözülés útján segíti az embert. Hiszen ezzel is az igét hirdetjük, arról teszünk tanúságot. Misszionálni pedig nemcsak az életerős fiatalt, hanem a már meggyengül időset is kell, mert mindenki meghívást kapott az üdvösségre.

Kormányos Zoltán atya

Eseménynaptár

Január 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31